Akárhogy is nézzük, 2025 bizony sorsdöntő lesz a Ubisoft számára, a szebb napokat is látott vállalat ugyanis meredek zuhanásba kezdett az elmúlt években, „hála” a jól láthatóan inkompetens vezetésnek, a rossz döntések sorozatának, valamint az egy kaptafára épülő, sok esetben ráadásul félkész (leginkább rád nézünk most, kedves Star Wars Outlaws!) videójátékoknak, melyek egy része a kasszáknál is megbukott, elég csak a tavalyi termésre gondolni. Az utolsó mentsvárnak is tekinthető Assassin's Creed Shadows másodszori halasztását követően a cég adott némi helyzetjelentést a lehetséges megoldásokkal kapcsolatban, így megtudhattuk, hogy célzott intézkedések zajlanak annak érdekében, hogy a kiadó kikerüljön a gödörből – más kérdés, hogy konkrétumokkal ezúttal sem nagyon szolgált a bársony székéhez állítólag foggal-körömmel ragaszkodó CEO, Yves Guillemot.
A kép forrása: Game Rant
A jelentés szerint a Ubisoft egy „vezető tanácsadókból” álló csoportot nevezett ki, ami segíthet a további lehetőségek feltárásában. „A végrehajtó bizottság által néhány hónappal ezelőtt kezdeményezett stratégiai és végrehajtási felülvizsgálatokat követően a Ubisoft döntő lépéseket tesz a csoport átalakítására annak érdekében, hogy a lehető legjobb játékélményt nyújtsa, növelje a működési hatékonyságot és maximalizálja az értékteremtést” – olvasható a vállalat sajtóközleményében.
A frissítést követően a cég vezérigazgatója elmondta, hogy ez a tanácsadói csoport „különböző átalakítási stratégiákat fog megvizsgálni és követni annak érdekében, hogy a lehető legjobb végeredmény szülessen a részvényesek számára”. Arról nem árult el részleteket, hogy pontosan kik ezek a tanácsadók, azt viszont kiemelte, hogy a folyamatot az igazgatótanács független tagjai fogják felügyelni. Guillemot végül kifejtette, hogy szerinte ez a döntés „egy erősebb jövő felé irányítja a Ubisoftot” az elkövetkező években, és biztos benne, hogy „több lehetséges út” áll a cég előtt. Nem kommentálta ugyanakkor az USA védelmi minisztériuma által katonai vállalatnak minősített Tencent felvásárlási terveivel kapcsolatos szóbeszédeket, így továbbra sem tudni, hogy miként állnak a megbeszélések. Szerintetek mi lenne a legjobb irány a Ubisoft számára?
A borítóképek forrása: Screen Rant, Insider Gaming