A Ubisoft épp a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy ismét elhalasztja az Assassin's Creed Shadows megjelenését. Az eredetileg tervezett február 14-e helyett a Shadows – elvileg – március 20-án kerül a boltok polcaira. Ez a megjelenési dátum azonban újabb vitákat váltott ki és nem feltétlenül azért, mert egy hónappal későbbre esik. A legtöbb negatív komment alapját azt képezi, hogy a játék ugyebár Japánban fog játszódni, viszont pont a megjelenés napja egybeesik a tokiói gáztámadás 30 éves évfordulójával, amely 1995. március 20-án történt és bár eltelt pár évtized, a támadást túlélt áldozatok napjainkban is viselik a szarin okozta sérülések hatását.

A tokiói gáztámadásnak 13 halottja és több mint 6000 sérültje volt. Az ügy miatt a szekta vezetőjét és a terv kiötlőjét, Asaharát, valamint további hat elkövetőt 2018-ban felakasztottak. Az esetet Japán történelmének egyik legsúlyosabb belföldi terrortámadásaként tartják számon. Twitteren meg is jelentek a negatív visszhangok a Ubisoft bejegyzése alatt. Úgy érzem, a cégen belül szándékosan választották ezt a dátumot, hogy bosszantsák a japánokat – jegyezte meg egy felhasználó. Azt azért hozzá kell tenni, hogy nagyon sok más esemény is történt március 20-án, sőt, rengeteg fontos játék jelent meg korábban ezen a napon. Nagy valószínűséggel csak véletlen egybeesés lehet, hogy a Ubisoft pont erre a napra tolta a megjelenést, viszont az ügy máris nagyszerű alapanyagot szolgáltatott azoknak, akik szeretik minden adandó alkalommal szétsavazni a közelgő Assassin's Creed-játékot.