• Holnap ismerhetjük meg a Stanley Parable társfejlesztőjének az új játékát
  • Egyúttal holnap meg is jelenik a program
  • Egy kísérleti játék lesz, amely egy különös rablásról szól
  • Holnap, délután hatkor jelenik meg, de akik feliratkoztak a csapat hírlevelére, már négykor kapnak egy Steam kulcsot
  • A játék mindösszesen 15-20 perc lesz

A Stanley Parable tervezője, William Pugh októberben (rímekben) jelentette be, hogy egy új stúdiót nyit Crows Crows Crows néven, ahol kísérleti játékok fejlesztésével foglalkozik majd csapatával -- azt nem árulta el, hogy pontosan min ügyködnek, de azt igen, hogy nem kell sokat várnunk a bejelentésre. Nos, tényleg nem kellett sokat várni, most pénteken ugyanis bemutatkozik az első projekt, és egyúttal meg is jelenik.

A Crows Crows Crows körlevélben tudatta a nagyérdeművel, hogy a név nélküli játék egy nagyjából 15-20 perces élmény lesz, egy különös rablásról -- a fejlesztésben Simon Amstell komikus is segített, aki hangjával járult hozzá a szórakoztatásunkhoz. A pontos bejelentés és megjelenés holnap, délután hatkor lesz, előtte azonban két órával, a csapat hírlevelére feliratkozók (ezt itt lehet megtenni), egy-egy Steam kulcsot kapnak, hogy elsőként próbálhassák ki. Ez azt sejteti, hogy a program ingyenes lesz, bár a hosszából ítélve ez várható is volt. Íme, az egyetlen kiadott kép, bár lehet, hogy ezek is abből származnak.

crows-crows-crows-jatek.jpg

Személyesen, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mivel állt elő Pugh és csapata, a modból teljes játékká avanzsált Stanley Parable ugyanis egyszerűen csodálatos volt, egykori munkatársa, Davey Wreden második játéka, a The Beginner's Guide pedig nálam az év legkellemesebb élménye volt. Meg vagyok győződve arról, hogy Pugh is képes lesz hasonlóra, és már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön.