Habár jócskán akadtak színvonalas filmek idén a moziban, a pálmát ezúttal is (immáron sokadjára) a streaminges sorozatok vitték. Nehéz lenne felsorolni mindazokat a 2024-ben bemutatott alkotásokat, amelyek lekörözték a nagyvásznas produkciókat, legyen szó teljesen friss szériákról, vagy akár egy már jól bevált franchise új szezonjáról, de mi most hoztunk nektek ezek közül öt olyan címet, ami markánsan meghatározta az idei évet, és látványvilágával, karaktereivel, valamint mesteri történetvezetésével nem csak vetekedett a nagyköltségvetésű filmek színvonalával, hanem fel is múlta azokat.
A levegő urai (Masters of the Air)
Az elit alakulat és A hős alakulat után Steven Spielberg és Tom Hanks ismét bebizonyította, hogy ért hozzá, hogy hogyan kell kisképernyőre vinni egy második világháborús minisorozatot. A széria a 100. bombacsoport történetét meséli el lenyűgöző VFX-technológiával, kiváló színészi alakításokkal és jókora érzelmi töltettel rendelkező narratívával. Austin Butler, Callum Turner, Anthony Boyle és Nate Mann teljesítménye mind-mind dicséretre méltó, a légicsaták pedig elképesztően látványosak és intenzívek, azonban az összes pozitívum közül a karakterek közti testvéri kötelék viszi a pálmát, tulajdonképpen ez szolgáltatja a sorozat gerincét is. A levegő urai méltó párja a két nagynevű elődnek, de természetesen önmagában is tökéletesen megállja a helyét.
X-Men ’97
A fakó, nosztalgikus emlékek tengerében az X-Men ’97 úgy ragyog, akár a precíz műgonddal megmunkált adamantium. A jó 30 évvel ezelőtt futott kultikus rajzfilmsorozat folytatása ezer és egy helyen félremehetett volna, ehhez képest a Marvel Studios égisze alatt készült széria az utóbbi idők egyik, ha nem a legjobb mozgóképes szuperhősös produktuma lett, ami egyaránt szól az eredeti alkotás rajongóinak és az újonc belépőknek. A klasszikus animációs stílust átgondoltan igazították hozzá a modern ízlésvilághoz, az írók pedig olyan régi X-Men történeteket elevenítettek fel, amelyeket anno az eredeti sorozatban feltáratlanul hagytak, és ezt zökkenőmentesen szintetizálták a képregények ’90-es évek utáni X-Menjének legizgalmasabb cselekményszálaival. Már az alapanyagot is nehezen lehetett volna vádolni azzal, hogy kizárólag gyerekeknek szól, azonban a folytatás szívbe markolóan és brutálisan emeli hatványra az ott felvetetett örök problémákat – a mutánsok és az emberek viszályát, előbbiek kitaszítottságát, valamint utóbbiak félelmét/frusztrációját, ez pedig olyan mesteri, húsbavágó csavarokkal szolgál, amelyekkel nem sűrűn találkozhatunk animációs alkotásokban, de még élőszereplős filmekben is alig. Az X-Men ’97 tökéletes példa arra, hogy mi történik akkor, ha olyan alkotókat állítunk egy szuperhősős-képregényes projekt mögé, akik tényleg olvasták, ismerik, értik és érzik az alapanyagot, illetve tisztelik az azon dolgozó szerzőket.
Fallout
Egy népszerű és közkedvelt videójáték-franchise sikeres adaptálása, különösen egy olyan körülrajongott szériáé, mint amilyen Fallout, enyhén szólva sem könnyű feladat. Az utóbbi időkben azért volt néhány pozitív példa, köztük a Cyberpunk: Edgerunners vagy az Arcane, de a legtöbbször csúfos bukás a végeredmény, legfőképp azért, mert az alkotók célt tévesztenek, és képtelenek megragadni az alapanyag azon tulajdonságait, amelyek egyedivé tették a forrásanyagot. Hálistennek a Fallout-sorozat is a kivételek közé tartozik, ami nem csak hogy illeszkedik a játékokhoz, de bizonyos szempontból azok folytatásának is tekinthető. Mint ahogy a játékok, úgy az adaptáció is egy menedéklakó történetét követi nyomon, aki egy veszélyes kalandra indul a poszt-apokaliptikus pusztaságba, ám az alapanyaggal ellentétben itt három különböző világnézetű karakter szemszögéből ismerteti meg velünk az alapfelállást, amely végül egy sivár, mégis infantilis humorral teli univerzumot rajzol ki. A karakterek fantasztikusak, a narratíva intenzív és emlékezetes, és ahogy a széria „újrameséli” a videójátékok sztoriját, új lehetőségeket, valamint új kérdéseket vet fel a közelgő második évad, illetve a jövőbeli Fallout-játékok számára. Az író remekül fonták össze a sorozat hangvételét és felépítését a játékok esztétikájával, ami ebben a formában szinte példa nélküli, Ella Purnell, Walton Goggins és Aaron Moten karakterein keresztül pedig tiszta élvezet elmerülni ebben a világban az új és a régi rajongóknak is.
Pingvin (Penguin)
Az HBO égisze alatt készült Pingvin-sorozat Matt Reeves 2022-es Batman-filmjét hivatott folytatni, a sztori közvetlenül az abban látott uták veszi fel a fonalat, de azzal a pikantériával, hogy ezúttal Gotham City nagyratörő gengszterét helyezi a középpontba. A széria könyörtelen és komor, a főhős pedig ebben a mocsokban küzd a város alvilágának a koronájáért renget vérrel, verejtékkel, könnyekkel és persze rengeteg cselszövéssel tarkítva. Az alkotás több ponton is rokonságot mutat a klasszikus gengszter-sztorikkal, főleg a Maffiózokkal, és bár a történetvezetése nem annyira intelligens, mint Tony Soprano útja, mindent összevetve mégis egy szórakoztató és bizonyos szempontból egyenesen lenyűgöző narratíva kerekedett ki a koncepcióból, amelyben Colin Farrell Pingvinként csont nélkül ellopja a showt, és amellett, hogy a sorozat alkotói a lehető legjobbat hozták ki az alapanyagból, a széria a képregényadaptációk kategóriájában sem áll az utolsó helyen.
A sógun (Shogun)
Az idei tévésorozatos termés között nehéz megnevezni azt az egy alkotást, ami egyértelműen és minden kétséget kizáróan viszi 2024-et, de ha mégis meg kellene nevezni az aranyérmest, akkor a James Clavell örökzöld regényéből készült A sógunnál aligha létezik jobb jelölt erre. A könyv új adaptációja természetesen a 17. századi Japánba kalauzol el minket, a 10 epizódot felölelő történet pedig remekül ülteti át Clavell klasszikusát a modern tévézési igények világába: erőszak, vér, profin megkoreografált kardpárbajok, látványos csatajelenetek, szövevényes hatalmi harcok, erőszakos tónus – A sógun minden elemében lenyűgöző. Nagyszerűen meg van írva, meg van rendezve és el van játszva. Kell ennél több? Hát persze: egy második évad – amin a hírek szerint már serényen dolgoznak, mi több, egy harmadik szezon is kilátásban van. Ha csak fele annyira jó lesz, mint az első, már elégedetten dőlhetünk hátra.
A képek forrása: IMDB, Collider, ScreenRant, THR
