Öt dolog, amiért nem várom a GTA 5-öt

Főleg így, két nappal a megjelenés előtt. A Rockstar láthatóan a marketingre sem sajnálja a súlyos dollármilliókat, ezért lassan már a csapból is GTA 5 folyik, és jó eséllyel titeket is épp egy bikinis maca fényképezget Los Santosból, miközben ezt a cikket olvassátok. A már eddig is mérhetetlen hype persze csak fokozódott, miután a fejlesztők pár órára leültették az IGN két cikkíróját a játék elé, és az amerikai portál öt napon át posztolta a kiválasztottak már-már vallásos áhítatba hajló beszámolóit. Hiába azonban a rengeteg újdonság és a minden eddiginél grandiózusabb játéktér, a GTA az ötödik résszel is GTA marad -- erényeivel, és bizony néhány korábbi hibájával együtt. Mivel pedig utóbbiak ritkán kerülnek terítékre rajongói körökben, a továbbiakban az új epizód várható negatívumait taglalom a gondosan kiszivárogtatott információk alapján. Mielőtt azonban a trollkodás vagy a rosszmájú elfogultság vádja érne, hadd szögezzem le, hogy magam is a széria rajongója vagyok egészen a felülnézetes kezdetek óta, jelen cikk célja pedig pusztán a tisztánlátás megkönnyítése ebben a marketingtömjéntől ködös témában.

Franklin. Trevor. Michael.

Kezdjük a kakukktojással! Ebben az esetben nem örökletes problémáról beszélünk, hiszen a három játszható főszereplő bevezetése a GTA 5 legnagyobb újdonságának számít. A sorozat történetében ugyanakkor ez sem teljesen úttörő lépés, hiszen ha jobban belegondolunk, már a negyedik epizódnak is három főhőse volt -- feltéve persze, hogy beruháztunk az alapjáték két kiegészítőjébe. Ebből a szempontból a különbség „csupán” annyi, hogy az ötödik rész szereplőinek története sokkal szorosabban összefonódik, illetve nem kell egy külön expanziót elindítanunk a karakterváltáshoz.

Ezzel pedig el is érkeztünk a számomra legnagyobb kételyhez. Adott ugyanis egy zavarba ejtően nyílt játék, melyben (néhány küldetést leszámítva) bármikor karaktert válthatunk. A probléma gyökere ott van, hogy a minden eddiginél nagyobb interaktivitás és testreszabhatóság miatt a GTA 5 már-már szerepjátékba hajlik, ugyanakkor nem egy, hanem rögtön három kidolgozott, és egymástól szögesen eltérő főhőst ad a kezünkbe. Aki pedig egyébként nem szenved krónikus skizofréniától, minden bizonnyal nem fog egy gombnyomásra azonosulni a pszichopata redneck Trevorral, miután teszem azt egy órán át a gettóból kitörni próbáló Franklinnel játszott. Az efféle tudathasadás miatt elképzelhető, hogy egy idő után sokan leragadnak majd a számukra legszimpatikusabb karakternél, ami ugyan megoldja az azonosulás problémáját, de a történet szintjére korlátozza a GTA 5 egyik legnagyobb fegyvertényeként beharangozott változatosságot.

Szabad világ, kötött sztori

És ha már változatosság: gyanítható, hogy az új epizód története ezen kívül nem tud majd újat mutatni a harcedzett GTA-veteránoknak. Persze ott lesz a kötelező árulás, a váratlan halál, és az összeesküvés-elméleteket idéző fordulat, de minden bizonnyal továbbra is csak azzal alakíthatjuk a sztorit, hogy az aktuális missziót követően átvezető videót nézünk, vagy a kórházban kötünk ki. A választás és a tényleges beleszólás hiánya pedig éppen azért válik egyre fájóbbá, mert a GTA-k minden egyéb téren egyre nagyobb szabadságot nyújtanak. Tuningolható kocsik, fejleszthető fegyverek, és tíz gardróbnyi ruhatár: minden alakítható, csak a történet nem. Ezen a téren hol marad a szabadság, kedves Rockstar?

Ugyanazok a küldetések

Lepörög egy átvezető. Kocsiba pattansz és elhajtasz a város másik végébe. Itt valami nagyon balul sül el, és a dolog lövöldözésbe torkollik. Már éppen kikeverednél a bajból, amikor megérkezik még egy adag rossz (vagy jó) fiú, és menekülnöd kell. Földön, vízen vagy levegőben, de lerázod az üldözőket, jutalmad pedig egy újabb átvezető és pár köteg pénz. Valahogy így néz ki egy tipikus GTA-küldetés. A formulával persze nem lehet nagy baj, hiszen már hosszú évek óta működik, a fejlesztők pedig milliókat kaszálnak rajta. De ha őszinték akarunk lenni, bizony nem ártana már egy komolyabb vérfrissítés a GTA 5-ös missziók terén.

A probléma persze az, hogy minden volt már. Vezettünk tankot, vadászgépet és fagyis kocsit; irányítottunk idegesítő drónokat; hajókat és vonatokat térítettünk el, sőt még egy metrószerelvényt is elloptunk. Ennyi év után nehéz új ötletekkel előrukkolni, így a GTA 5 (egy ideje már Grand Theft Anything) legtöbb küldetése is ismerős lesz az elődökből, azzal a csavarral, hogy immár három különböző szemszögből adhatjuk át magunkat a déja vu érzésének. Úgy tűnik, az egyetlen kivételt azok a missziók fogják képezni, melyek során hőseink bankokra és egyéb zsíros célpontokra csapnak le, rekreációs jelleggel. Ha hihetünk a fejlesztőknek, ezeket a rablásokat mi magunk tervezhetjük meg a bejutástól a menekülésig, és végre nem csak ruhák vagy fegyverek, hanem megoldások közül is választhatunk majd. A probléma csak az, hogy ezek a bűntények opcionális mellékküldetések lesznek, holott az efféle tervezést a többi misszióban is szívesen látnánk scriptelt jelentek és lineáris útvonalak helyett. Talán jobb móka volna, mint a teniszezés.

Korlátolt ellenfelek

A küldetéseket persze más módon is fel lehetne dobni, például kevésbé szuicid hajlamú ellenfelekkel. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy a mesterséges intelligencia hatalmas fejlődésen esett át az utóbbi években, így például a rendőrviccek együgyű fakabátjai is megtanultak fedezékbe vonulni, és nem csak az út közepén bambulva várják a halált. Az ötödik részhez minden bizonnyal még okosabb céltáblák dukálnak, ám az előzetes beszámolókban továbbra is hatalmas mészárlásokról van szó, ami semmiképp sem jó ómen. Az ilyen tömeges vérontások alapján ugyanis feltételezhető, hogy a GTA 5 ellenfeleit ugyanúgy halomra lehet lőni, mint az elődökben, ráadásul még mindig irreálisan nagy hullámokban rontanak ránk. Ez a jelenség sajnos a sorozat egyik védjegyévé vált, tudniillik az ellenfelek két esetben nyújtottak kihívást: ha egyszerre harmincan támadtak, vagy ha harmincszor kellett őket fejbe lőni, hogy végre kimúljanak. Az öngyilkos-sereget lassan felválthatná (vagy legalább kiegészíthetné) pár osztagnyi fifikás, okosan manőverező ellenfél, olyan alapvető taktikákkal, mint a fedezőtűz vagy a bekerítés.

A szokásos marhaságok

Persze népszerű ellenérv, hogy egy ilyen játék már csak divatból viselhetné a GTA nevet, és a kevés, de okos ellenfél olyan műfajidegen volna, mint egy Carmageddonban a kézi váltó. A GTA-szériának ugyanakkor van egy figyelemreméltó tulajdonsága, miszerint az egyre valósághűbb grafikával egyre reálisabb játékelemek járnak. Remek példa erre a körözés, ami a zónákra épülő rendszerrel teljes nagygenerálon esett át a negyedik részben, a GTA 5-ben pedig a Rockstar tovább közelít a valósághoz a látótávolság-alapú üldözésekkel. Ez annyit tesz, hogy némi cikázás után végre elég lesz meghúznunk magunkat egy félreeső sikátorban vagy a legközelebbi híd alatt, amíg a nyom nélkül maradt rendőrök fel nem adják a keresést -- a magasabb szintű körözések miatt sem kell feltétlenül kilométereket száguldoznunk. Hasonlóan realisztikus újítás lesz a maszkok használta, melyek közül a már említett rablások előtt Payday-szerűen válogathatunk.

Ám különösen az efféle változások fényében érthetetlen, hogy más helyzetekben miért mészárolhatunk még mindig büntetlenül. Ha a nyílt utcán agyonlövünk tíz bandatagot, hol maradnak a szemtanúk? Egy körözéshez nem kell rendőri jelenlét, elég, ha valaki tárcsázza a 911-et és ad egy homályos személyleírást. A nagyobb bűntények után pedig (ha a többrendbeli emberölés nem lenne elég) egy üldözéssel nem kéne elintézettnek tekinteni az ügyet: legalább egy ideig felkerülhetnénk a rendőrök feketelistájára, és mindig ott lenne a veszély, hogy lefülelnek. De akár sittre is vághatnának, ha nem fizetjük le az ügyészt, aztán próbálkozhatnánk szökéssel, vagy a hűvösön a túléléssel. Most persze csak dobálózok az ötletekkel, de tény, hogy néhány ordító logikátlanságot lassan ki kellene küszöbölni a játékban. Körözés ide vagy oda, semmiképp sem fordulhat elő, hogy a SWAT-tank, ami pár perccel korábban két tucat rendőrkocsit robbantott fel, kedélyesen végiggördül a helyi kapitányság előtt, de egy kilyuggatott pénzszállító sem száguldhat át feltűnés nélkül az autópályán.

Legalábbis így volna rendjén egy ideális (játék)világban. A túlzott realizmus persze a szimulátorok kiváltsága, az azokat nyüstölő játékosréteg pedig jóval szűkebb, mint a GTA 5 rajongótábora. Egyelőre azonban úgy tűnik, a Rockstar célközönsége kedvezően fogadta a nagyobb realizmus irányába tett lépéseket, így ha araszolva is, előbb-utóbb talán elkészítik azt a játékot, ami inkább lesz bűnöző-, mint istenszimulátor. Az GTA 5 egy jelentős mérföldkő ezen az úton, és ha szerencsénk van, hamarosan mi, PC-sek is remekül szórakozunk majd vele. Csodát azonban ne várjunk -- a hatodik részt még nem jelentették be.