Rengeteg előnye van annak, ha benevez az ember YouTube Premiumra, hiszen amellett, hogy nem kell többé az átugorhatatlan reklámok miatt idegeskedni, még le is tölthetjük a kedvenc videóinkat, a Lejátszás a háttérben funkciót pedig bizonyára nem csak én fogadtam kitörő lelkesedéssel. Mindezek mellett már csak hab a tortán, hogy a YouTube Music alkalmazáson belül több mint 100 millió (!) zeneszámot élvezhetünk megszakítások nélkül, ezzel is megkönnyítve a fárasztó utazásokat vagy a tavaszi nagytakarítást. A legjobb az egészben, hogy más előfizetéses szolgáltatásokkal (Netflix, Disney+, satöbbi) ellentétben az ára is kifejezetten kedvezőnek mondható, ami ugyan a jövőben is így lesz, ám sajnos nem annyira, mint eddig.

youtube-premium.jpeg

Nemrég ugyanis minden előfizető értesítést kapott arról, hogy az eddigi 1790 forint helyett 2390 forintra emelkedik a havidíj (a családi csomagé pedig 4790 forintra), ami ugyan továbbra sem olyan vészes (legalábbis az ezért kapott extrák fényében), ám arányaiban nézve elég méretes ugrásnak mondható. A cég indoklása nem tartogat túl nagy meglepetéseket, hiszen szokás szerint a szolgáltatás folyamatos fejlesztése, valamint a tartalomgyártók támogatása áll a döntés hátterében, ami egyébként már októberben életbe lép, tehát nem sok időnk maradt kihasználni az alacsonyabb árat. További rossz hír, hogy szeptember 19-től a Netflix is lecseréli az eddigi árcédulákat (mindegyik csomag esetében), így ha valaki esetleg mindkettőt használja, ősztől bizony egy picikét jobban a zsebébe kell majd nyúlnia.