A The Witcher 4-gyel a CDPR egy teljesen új trilógia első fejezetét hozza el. Az új trilógiában – ahogy az várható volt – Geralt fogadott lánya, Ciri ölti magára a protagonista köpenyét, aki immár ténylegesen is vaják, bár egyelőre nem tudni, miért vált azzá, hiszen mind tudjuk, hogy csak a férfiak lehetnek vajákok. Megjelenési dátumot ugyan nem kaptunk, ahogy a történet részleteibe sem ment bele a CDPR, de sokáig kérdéses volt, hogy vajon Ríviai Geralt feltűnik-e a kalandban. Alig néhány nappal ezelőtt Doug Cockle, a Geralt mögött álló veterán szinkronszínész megerősítette, hogy a fejlesztőcsapat rászólt, amiért eljárt a szája a karakterrel kapcsolatban, most viszont maga a CD Projekt RED jelentette ki, hogy Geralt biztosan bekerül a negyedik részbe.

Igen ám, csakhogy az összes érintett, aki már tudja, hogy milyen módon lesz benne, nos, titoktartási szerződést kellett, hogy aláírjon. Geralt fel fog tűnni a játékban, de nem szeretnénk elspoilerezni a szerepét. Egyelőre várnotok kell, hogy többet megtudjatok! – jelentette ki a CDPR az IGN-nek adott interjújában. Egyben megerősítették azt is, hogy igen, a The Witcher 4 előzetesének végén valóban őt hallani. A 2015-ös The Witcher 3 utolsó kiegészítőjének, a Blood and Wine-nak a végén Geralt gyakorlatilag visszavonult egy Toussaint-i birtokra és azóta csak találgathatunk, hogy mi történt vele. Mivel a főszerepet ezúttal Ciri kapja, többen meg vannak győződve róla, hogy Geralt csupán egy mellékküldetésben kerül elő vagy még ennél is jelentéktelenebb szerepet kap. A legvadabb teóriák szerint (és ez inkább csak poén) Geralt egy Gwent-ellenfél lesz!