![Xbox 360 girl Xbox 360 girl](/uploads/archive/img/az-ms-nel-mar-dolgoznak-a-kovetkezo-xboxon-5285ffcc250fe8.jpg)
Jó sokat költöttek a lányok
Az NPD elemzője, Liam Callahan kiadott pár információt abból a februárban megjelenő üzleti jelentésből, mely az Egyesült Államok általános videojáték-vásárlói viselkedéséről nyújt átfogó ismereteket, reprezentatív kutatások alapján. Ebből kiderült, hogy novemberben az USA-ban élők nem kevesebb mint 3,1 milliárd dollárt költöttek el videojátékra -- ez forintban közel 670 milliárd forintot jelent! Nagy szám? Az, de korántsem elég a túl nagyra duzzadt játékipar fenntartásához.
Ennek a számnak ugyanis csak a felét teszik ki a hardveres eladások, a többi szoftver, ez pedig jelentős aránybeli csökkenés a tavalyi adatok ismeretében. Ugyanakkor Callahan úgy véli, hogy a hosszú konzolciklusnak vannak pozitív hatásai is. Összevetve a mostani novembert a 2005-össel (vagyis azzal, amikor a legutóbbi konzolgeneráció hódító útjára lépett az Xbox 360-nal), a növekedés 97%-os -- Liam szerint a megvett játékgépek "tovább bírják", ezért a látványos emelkedés. Mindez viszont éves szinten nem sok jót jelent, mert tavaly 21%-kal több játék jelent meg, és ezért lehet látni a 14%-os csökkenést. Érdekes adalék, hogy az Xbox 360 vitte el eme összeg felét, szóval a Sony már sehol sincs 2012-ben.
A jelentésben külön hely jutott a Wii U-nak is: a Nintendo új konzolja (mely ugyebár az első nextgen a sorban) 21%-kal jobban szerepelt a Wii 2006-os startjánál, ami végső soron jó jel a következő konzolgenerációra nézve. El is kél a frissülés, hisz már túl régóta veszteglünk itt. Februárban várható a teljes anyag, akkor többet fogunk tudni.
Elég fanboy-ízűre sikerült ez a mondat, s annak fényében, hogy az USA mindig is az Xbox melegágya volt, értelme se nagyon van. Amúgy az angol Wikipedia s kapcsolódó források alapján a PS3 épp novemberben előzte meg az Xboxot összeladások tekintetében.(70.2 millió illetve 70 millió)