A becslések szerint 20-25 millió dollár között nyithat a Mosolyogj 2 az USA-ban, ám a többségében pozitív kritikákat tekintve a 25 millió feletti nyitóhétvége sincs kizárva. A Parker Finn által írt és rendezett horror-folytatás ezzel az eredménnyel megismételné a 2022-ben bemutatott első rész kezdését, hiszen a Mosolyogj két évvel ezelőtt 22,6 millióval debütált Észak-Amerikában, és 105 millió dollárral végzett, globálisan pedig összesen 217 milliót hozott.
A Mosolyogj eredetileg streamingen landolt volna, aztán a forgalmazó mégis mozikba küldte, és utólag megmondható, hogy egyáltalán nem döntöttek rosszul, hiszen a filmből sleeper hit lett, a bemutató utáni hetekben szépen termelte a pénzt, és végül a többszörösét hozta vissza a 17 millió dolláros költségvetésnek. A második rész már 28 millió dolláros büdzsével készült, tehát ha esetleg nem is jönne össze a 25 millió feletti nyitány, a film így is abszolút siker lesz. A maga részéről a Paramount már egy 15-20 millió közötti eredménnyel is elégedett lenne, de mint ahogy általában, ismét próbálják nem túlbecsülni a várható eredményeket.
A Mosolyogj 2 egyébként tegnaptól látható a magyar mozikban, az USA-ban mától vetítik 3 500 vásznon, és szinte biztosra vehető, hogy az első helyen nyit majd, már csak azért is, mert a Terrifier 3 18,3 millió dollárt hozott az előző hétvégén, és 65%-os visszaesést jósolnak neki, azaz úgy nagyjából 6-7 millió dollárt termelhet.
A borítókép forrása: Variety