Míg az előző héten leginkább a stratégiáké volt a főszerep, addig most egy igazi műfaji vegyesvágottal készültünk nektek, amelyben jól megfér egymás mellett az RTS, a kaland és a MOBA.

Metroid

Ugye mindenki tudja, hogy mi fán teremnek a metroidvania játékok? Nos, mint minden műfajnak, természetesen ennek is volt egy kiindulópontja (igazából kettő, hiszen az elnevezés második felét a Castlevania: Symphony of the Night adta), mégpedig az 1986-os Metroid képében. Samus Aran zebesi kiruccanása eléggé szembement az akkori trendekkel, hiszen A-ból B-be tartó pályák helyett egy szabadon felfedezhető világot kínált, ahol az időközben szerzett fegyverek és tárgyak jelentették a korábban elérhetetlen szintek nyitját, lerakva ezzel egy egész zsáner alapjait. Mivel felsorolásunk első darabja nélkül ma sokkal szegényebb lenne a játékvilág, természetesen bérelt helye volt ezen a listán.

Myst

Manapság már a videójátékos berkekben is előfordul, hogy a derék írók összekuszálják picit a cselekményt, 1993-ban viszont nem igazán így működtek a dolgok, éppen ezért volt olyan nagy meglepetés a mára túlzás nélkül klasszikus rangra emelkedett Myst. A Cyan kalandjátéka ugyanis fogta, és sarokba ültette a lineáris történetvezetést, helyette pedig térben és időben is gumilabda módjára pattogott, a játékosra bízva a puzzle kirakását. Ha netán nem lenne elég, hogy Rand Miller, Robyn Miller és Chuck Carter játéka egy valódi pionír volt a maga nemében, a Myst még a CD-ROM népszerűségéhez is nagyban hozzájárult, szóval van mire büszkének lenniük a készítőknek.

Shenmue

Az 1999-ben napvilágot látott Shenmue sajnos egyáltalán nem nevezhető sikersztorinak, Szuzuki Jú víziója ugyanis túl ambiciózusnak bizonyult ahhoz, hogy nyereséges legyen a Sega számára. A Dreamcastre megjelent akció-kalandjáték fejlesztési- és marketingköltségét 47-70 millió dollár közé teszik a szakik (bár ebben a folytatás büdzséjének egy része is benne van), amivel a világ legdrágább programja volt akkoriban – kár, hogy végül nem térült meg a befektetés. Már csak azért is, mert bizony egy valódi úttörőről beszélünk a nyílt világú címek terén (nem véletlen a 89 pontos Metacritic átlag), amely olyan legendák számára kövezte ki az ösvényt, mint a GTA 3 és a Yakuza (most már ugye Like a Dragon) széria, nem mellesleg kinyitotta a QTE (quick time event) kapuját, bár ennek talán nem mindenki örül.

Warcraft 3: Reign of Chaos

Mivel ebben a sorozatban csupa olyan alkotást veszünk górcső alá, amely valamilyen módon hozzájárult az ipar alakulásához, lényegében az összes résztvevő esetén elmondható, hogy jogosan került bele a csokorba. Ez az állítás azonban hatványozottan igaz a Warcraft 3: Reign of Chaosra, a Blizzard Entertainment RTS-e ugyanis nemcsak a műfaj (egyik) csúcsának számított 2002-ben, de egy teljesen új zsánert is az útjára bocsátott, hála a beépített pályaszerkesztőnek. Természetesen arról a Defense of the Ancients-ről (DotA) beszélünk, amely nélkül ma nem létezne a MOBA (multiplayer online battle arena) fogalma. Ez azért csak elég ahhoz, hogy a Warcraft 3 bekerüljön ebbe az illusztris társaságba, nemde?

League of Legends

És ha már szóba került ez a műfaj, értelemszerűen elég nehéz lenne elmenni annak legprominensebb képviselője nélkül. A Riot Games által gondozott Leauge of Legends, avagy LoL ugyanis egy valódi jelenséggé vált a 2009-es debütálása óta, ami amellett, hogy megmutatta a free to play modellben rejlő lehetőségeket, az egyik legfontosabb tényező lett az e-sporton belül. Olyannyira, hogy a 2024-es világbajnokság hivatalos himnuszát egyenesen a hamvaiból feltámadt Linkin Park szállította (mindenképp hallgassátok meg, ha netán kimaradt!), ami jól mutatja a MOBA népszerűségét. A Riot ráadásul azok számára is kedvez, akik nem szívlelik az ilyen jellegű programokat, hiszen számos spinoff gurult már ki a különféle stúdiók garázsaiból, a LoL lore-ján alapuló Arcane-t pedig az egyik legjobb animációs sorozatként tartják számon a nézők.

Ennyi fért bele a mostani csomagba, de – ahogy korábban is – van még utánpótlás paradigmaváltó programok terén, szóval ne felejtsetek el visszatérni!

A borítóképek forrása: World of Warcraft - Blizzard Entertainment