Az utóbbi időben a Battlefield 1-gyel kapcsolatban hangzott el többször is az az óhaj-sóhaj, hogy olyan világháborús játék kéne, amiben a változatosság kedvéért a németekkel lehessünk. Persze ez a vágyálom nem csak a Battlefield 1-re vonatkozik, előjött anno a második világháborús Call of Duty-k és Medal of Honorok idején is, hogy csak két másik példát említsek a sokaságból. De egy kicsit messzebbre mennék az álmok szövögetésével: miért nem bújhatunk bele a tengelyhatalmak vagy a központi hatalmak katonáinak bőrébe? Mert nem csak a németeket kerülik. Egyáltalán nem irányíthatunk FPS-ekben (legalábbis nagytöbbségében) olyan katonát, aki fegyvere dolgosabbik végét az antant vagy a szövetségesek irányába fordítja. De miért? Ezen méláztam el egy kicsit.

„Mert a németek gonoszok”

Az Elitalakulat című, második világháborús sorozatban van egy párbeszéd, ami talán ezt az egész kérdést megvilágítja. Dióhéjban: egy újonc elmélyülten olvas egy újságot, ami azt fejtegeti, hogy azért harcolnak az amerikaiak, mert a németek gonoszok. Ezt el is mondja egy veteránnak, aki Normandia óta harcol, erre az szimplán kigúnyolja az újoncot. Később ugyanebben az epizódban láthatjuk, ahogy német és amerikai ugyanabban a kereszteződésben elbeszélgetnek, miközben pár hónappal azelőtt még lőttek volna egymásra.

Mi ebből a tanulság? Nos, az, hogy hiába voltak a Wehrmachtban olyan egyszerű katonák, akik csak tették a dolgukat, és nem vallottak náci elveket, nem követtek el háborús bűnöket, akkor is ők a gonoszok, már csak azért is, mert az emberek többsége egyenlőségjelet von a nácik és a Wehrmacht közé. És egy valamire való játékban a gonoszokkal csak ritkán játszhatunk.

Mert bizony azért vannak olyan programok, amikben antihősökkel lehetünk. A most megjelent Mafia 3 is ilyen, hiszen Lincoln Clay személyében egy bűnözőt, sőt mi több, egy sorozatgyilkost tisztelhetünk, és bűneinek lajstroma nem itt ér véget. De említhetnénk a Mafia többi részét is, vagy a GTA-sorozatot és így tovább. (Korábban összeszedtünk pár játékot, amik a szervezett bűnözés köré épültek, ezt ide kattintva olvashatjátok.)

Akkor miért is nem?

Tehát nem kizáró tényező egy játékban, hogy a „gonoszok” bőrébe bújjunk. Akkor miért nem bújhatunk egy német katona bőrébe? Nos, két okot is fel lehet hozni. Az egyik, hogy a fent felsorolt játékok mindegyike pusztán fikció a szó legszorosabb értelmében. Egyik játék sem valódi helyszínen játszódik, nem valódi szereplőket és eseményeket mutatnak be, ellenben az első vagy a második világháború nem fikció. Valós történelmi esemény, ráadásul olyanok, amik rengeteg emberéletet követeltek, és telis tele vannak szörnyűbbnél szörnyűbb tettekkel. És ezek egyike lehet a másik ok: a holokauszt.

Ez egy kényes téma, amit valószínűleg nehéz lenne megkerülni egy olyan FPS-ben vagy TPS-ben, amiben német katona bőrébe bújunk bele, még akkor is, ha csak egy mezei Wehrmachtos bakát alakítunk, nem pedig egy SS tisztet. Ráadásul esélyes, hogy a fejlesztők és kiadók annak a szegény nyuszinak a helyébe kerülnének, akitől a róka és a farkas cigit kért, aztán kiderült, hogy megint nincs rajta sapka. (Aki nem ismerné a viccet – van ilyen? –, annak ajánlom Hofi Géza műsorát.)

Magyarán: ha hozzányúlnak a témához, az is baj lehet, ha nem, az is problémát okozhat. Előbbi esetben könnyen náciknak vagy neonáciknak állíthatják be a játék készítőit, utóbbiban a holokauszt tagadóinak titulálhatják őket. És ehhez hibázniuk sem kell. Ha övék a legkörültekintőbb, legmorálisabb, legsúlyosabb erkölcsi mondanivalóval bíró játék, akkor is bekövetkezhet mindkettő, egyszerűen azért, mert sok hülye él a világban.

Mert olyan emberek indítanának el ilyen botrányokat, akik csak a reklámok alapján ítélnek, de egy percet nem játszottak a programmal. Vagy játszottak, de az egész áttekintése helyett kiragadnak elemeket a kontextusából, így igazolva teóriáikat. Vagy egyszerűen olyan ostobák, hogy fel sem fogják egy mű mondanivalóját. Az ilyen emberek kiáltanának ki egy németekkel foglalkozó FPS-t vagy TPS-t holokauszt tagadónak vagy a nácizmus pártolójának. És ebből lenne a botrány.

Hogy ez mennyire igaz, annak bizonyítására nem is kell messzire menni, a közelmúltban szép számmal akadnak példák. Ott a Call of Duty: Modern Warfare 2, amiben egy terroristák közé beépült ügynököt alakítunk, aki részt vesz egy reptéri mészárlásban. Ez az eset arra jó példa, hogy mit eredményezhet, ha a készítők nem megfelelően nyúlnak egy kényes témához. A jelenet történetileg indokolt volt, és rendkívül sok kérdést lehetett volna feszegetni általa. Például, meddig mehet el egy beépült ügynök önmaga és a sokaság védelme érdekében? Néhány száz civil áldozat megéri-e több ezer megmentését? És így tovább. Ám a készítők nem feszegették ezeket a témákat, nem merültek el bennük, a cselekményt meg sikerült úgy megírni, hogy nem számít, hogy lövünk, nem lövünk vagy átugorjuk a jelenetet. Szóval az egész csak öncélú volt. Botrány is lett belőle, és ha ilyen hányaveti módon, öncélúan nyúlnának a német katonák témájához, az ugyanezt eredményezné.

A másik példa, ami így eszembe jut, a BioShock: Infinite. A játékban központi szerepet kap a vallás és a fajgyűlölet, és ki merem jelenteni, a készítők eléggé komolyan vették a dolgot az FPS adta keretek között. Mégis, ez a történet nem az a történet, amit korábban megálmodtak, ugyanis a végét át kellett írni egy vallásos kolléga miatt, de politikai inkorrektséggel is megvádolták a programot. Ez szintén csak azt mutatja, hogy az ilyen kényes témákhoz nagyon nagyfokú felelősséggel és körültekintéssel szabad nyúlni, mert egyetlen nem szándékos, de rossz elem, és máris kitör a botrány. És még ha maximálisan körültekintő az alkotó gárda, akkor sem szavatolja semmi, hogy a botrány elmarad, mert simán beleköthet egy Jack Thompson féle figura.

A holokauszt vagy éppen a nácizmus pedig kifejezetten ilyen téma. És biza az, ha egy német katonát alakítanánk egy második világháborús FPS-ben vagy TPS-ben, az automatikusan magával vonzaná az összes többi kényes témát is. Ez az a dolog, amiért a készítők nem valószínű, hogy bele mernének vágni egy ilyenbe. Mert mindez sajnos olyan veszélyeket rejt, amiken dollármilliók csúszhatnak el.

Ami még az erkölcsnél is fontosabb

Márpedig a nagy kiadók és fejlesztők pénzből élnek, így nem kockáztathatják meg a rossz reklámot. Mert bizony, egy holokauszttal és nácizmussal kapcsolatos rossz reklám az egész cégnek betehet. Ezek nem olyan dolgok, amiket az ember csak úgy lemos magáról, vagy elfelejtik néhány év alatt. Ezen elbukhat egy több millió dolláros játék, és a készítők még örülhetnek, ha csak a játék bukik, nem pedig ők.

Másrészt, nem szabad elfeledni, hogy a videojátékok nagy része Észak-Amerikának és Európának készül. A vezető piacok pedig nem ápolnak kellemes gondolatokat se az első, se a második világháború ellenségeiről. Eleve, Németországban valószínűleg meg sem jelenhetne olyan játék, amiben a hős egy Wehrmacht katona, hiszen még egy Wolfenstein is csak a náci jelképek nélkül, cenzúrázottan kerülhet a boltok polcaira, pedig abban amerikait alakítunk. És az sem valószínű, hogy az Egyesült Királyságban, Olaszországban vagy Franciaországban tömegek kapkodnának egy olyan játékért, amiben a saját hazájukat, saját népüket, saját katonáikat kell támadni. De az Egyesült Államokban is nehéz lenne eladni egy olyan játékot, amiben az Omaha partszakaszon géppuskázhatják le a partraszálló amerikaiakat vagy szétbombázhatnák Pearl Harbort.

Mert hiába olvassuk sokszor, hogy na, jelenjen már meg ilyen játék, elég komoly tétet lehet rá tenni, hogy ez nem a tömegek igénye, hanem csak egy kis rétegé. Egy kicsié, ami nem éri meg az anyagi kockázatot. Egy indie csapat talán bevállalná, bár a kényes téma miatt még talán azok sem. De egy nagy kiadó, mint az EA, az Activision vagy a Ubisoft, hát, ők nem fogják. Csak gondoljunk arra, hogy az EA már az első világháborús Battlefield 1-től is ódzkodott, pedig ott „csak” attól tartottak, hogy a célközönség nem ismeri a témát. Hogyan reagálnának a bársonyszék koptatói egy olyan játékötletekre, amiben az ellenségé lenne a főszerep? Ráadásul nem akármilyené, hanem azoké lenne a főszerep, akik elkövették az emberiség egyik legszörnyűbb tettét.

De akkor másban miért?

Felelősség ide, körültekintés oda, piac amoda, attól függetlenül RTS-ekben, világháborús repülőgép-, tank-, tengeralattjáró- vagy hadihajó-szimulátorokban mégis van német oldal. Ha a fentiek igazak, akkor ez miért van így? Nos, a válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk: a személytelenség miatt.

Az ilyen játékokban tulajdonképpen arctalan hadvezérek vagyunk, és arctalan egységeket kommandírozunk arctalan ellenségek ellen. Vagy éppen, arctalan pilótaként vívunk légi csatát arctalan ellenség ellen, és így tovább. Egy repülőgép pilótafülkéjébe, tengeralattjáró gyomrába vagy tank sofőrülésébe kényszerítve, esetleg madártávlatból figyelve a csatateret könnyű kikerülni a kényes témákat, az ideológiákat, mert a történetek inkább csak keretet adnak, és nem válik személyessé, emberközelivé.

Csak emblémákkal ellátott tankokra, repülőkre vagy „klónkatonákra” klikkelünk vagy repülünk rá, nem pedig ott állunk az ellenséges katona előtt, vesszük a puska végére és húzzuk meg a ravaszt az egérgomb lenyomásával, miközben benne vagyunk a történetben. Ez a különbség lehet az, ami miatt a játékfejlesztők és kiadók minden félelem nélkül mernek németeket játszható féllé tenni RTS-ekben és szimulátorokban, míg FPS-ekben vagy TPS-ekben nem. Persze azért itt is odafigyelnek olyanra, minthogy az ostromlott városokban ne kóvályogjanak civilek, ne torpedózzunk meg kórházhajókat.

De azért akad példa

Mindezek ellenére azért akad példa arra, hogy FPS-ben is alakíthattunk német katonát. Ezek a próbálkozások viszont nem véletlenül nem kapnak akkora figyelmet, mint egy Battlefield vagy egy Call of Duty. Mert hiába jó játék például a Red Orchestra: Heroes of Stalingrad, amiben választhatjuk a német oldalt, vagy ennek a kiegészítője, a Rising Storm, amiben meg a japánokkal lehetünk, egyik sem fókuszál a történetre, nincsenek kidolgozott szereplőik, és a játékmenetük hagy némi kívánnivalót maga után egyjátékos módban.

Mert ezek, vagy például az Iron Front: Liberation 1944 – ami amúgy ArmA modifikáció, így meglehetősen valósághű – biza a többjátékos mókára vannak kihegyezve, a készítők mindent ennek vetettek alá. És ez nem vált ki olyan hatást, mint egy dramaturgiailag felépített, szereplőkkel dolgozó, átvezető animációkkal bíró egyjátékos program. Ráadásul publicitásuk sem akkora, mint az Battlefieldnek és minőségük is hagy némi kívánnivalót maga után.

Szóval még a kisebb játékfejlesztőktől is csak egy-két bátortalan próbálkozásra futja ebben a témában, és akkor is inkább elmismásolják a dolgot alibi egyjátékos móddal (Red Orchestra), vagy az egészet egy teljesen más jelleget öltő műfajra, az online lövöldére hegyezik ki, ami nem teszi szükségessé a történet és a szereplők használatát. Tulajdonképpen készítenek egy második világháborús díszletet, amiben digitális jelmezbe bújva lövöldözhetünk egymásra anélkül, hogy komolyabban belegondolnánk, mégis miféle egyenruha van rajtunk – és ugyanez igaz a Battlefield vagy a Call of Duty többjátékos módjaira is, vagy például a kampánnyal is bíró Battlefield 1942-re. Mert ahhoz, hogy ezen elgondolkodjunk, ahhoz már történet kell, ami megmutatja ezeket a dolgokat. És ezzel visszakanyarodtunk a fentiekhez.

Esély van?

Szerény véleményem szerint nincs. Ma már nincs. A videojátékok piaca ma már nagyon nagy és nagyon kényes, akárcsak azok, akiket ki kell szolgálnia. Egyszerűen olyan nagy kockázata lenne egy olyan Battlefield, Call of Duty vagy Medal of Honor szintű FPS-nek vagy TPS-nek, ami egy Wehrmacht katonát helyez a történet középpontjába, hogy azt egyik kiadó sem merné bevállalni. A holokauszt és a nácizmus túl kényes téma, ráadásul a Wehrmacht a potenciális piacok ellensége volt. De nem csak ők, a japánok is. Hiszen olyan világháborús FPS sincs sok, amiben a japán oldalon játszhatunk. Vagy legyen szó akárkiről, ha a világ szemében ők a gonoszok, mi nem játszhatunk velük.

Pedig a dolog nem lenne kivitelezhetetlen. Filmekben meg lehetett csinálni – bár ott is inkább régen. Egy jó fejlesztőgárda megfelelő alázattal és körültekintéssel össze tudna hozni egy olyan játékot, ami nem tagadja a holokausztot, de nem is áll a nácik oldalára, és mégis a Wehrmacht egyenruháját hordja a hős. De ehhez a készítők, a játékosok és a külső szemlélők (például a média) oldaláról is nagyon sok mindennek kéne változnia.