Ahogyan a BIOLA Webshop táskás, puffadt szemekről szóló cikkében is olvasható, szerencsére tehetünk ellene, méghozzá szemkörnyékápolók alkalmazásával, amelyek kifejezetten erre a célra lettek kifejlesztve, és tartalmaznak például centella, azaz tigrisfű kivonatot.

Miért duzzadt a szemkörnyékünk?

Egy dologban egyetérthetünk, a táskás, felpüffedt szemek elgyötörtnek, fáradtnak mutatnak, hiába fiatalos, rugalmas a bőrünk, sajnos nagymértékben meghatározza a megjelenésünket. Természetes, hogy nem szeretnénk úgy festeni, mint aki hetek óta kialvatlan, azonban nem csak a kevés alvás okozhat ödémát. 

Igyekezzünk megtalálni az okot! Amennyiben egy életmódváltással, egészségtudatosabb szemlélettel nem érünk célt, más tényezők is jelen lehetnek. Alapvetően alvás közben, vízszintes helyzetben átrendeződnek a szervezetünk vízterei, a kötőszövetek közé folyadék préselődik, ez pedig a reggeli órákban a leglátványosabb. A legtöbbször azonban a hideg vizes arcmosás segít, és hamar elmúlik. 

Válasszunk kényelmes, de magasabb párnát, amellyel segíthetjük az optimális nyirokáramlást. Ne feledjük azt sem, hogy hason alváskor a szövetközi folyadék gravitációs vándorlása okán szintúgy megjelenhetnek a szem körüli duzzanatok.

biolahu-2023-szeptember-linkmarketing-7.jpg

Valamelyest tehát természetes jelenség, a baj akkor kezdődik, ha egyre gyakoribb, s idővel állandósul a puffadtság. Sajnos a kor előrehaladtával a kötőszövetek meglazulnak, ennek elkerülése érdekében célszerű a szemhéj mikrokeringését támogató szemkörnyékápolót alkalmazni. Ezzel nem csupán a bőrünk rugalmasságán javíthatunk, hanem a vízmegkötő képességét is fokozhatjuk.

Ajánlott szemkörnyékápoló a duzzanat mérséklésére

Egy speciális termék a duzzanat csökkentésére a Naturissimo Professional centellás krémgél, amely nagyobb mennyiségben tartalmaz tigrisfű kivonatot, ezenfelül a medveszőlőlevél és szemvidítófű hatóanyagai is kedvező hatásokat közvetítenek. Rendszeres alkalmazásukkal segíthető a szem körüli ödéma felszívódása. Szintén ajánljuk az Everyoung szemkörnyékápolóját a szép eredmények eléréséhez.

Amit még megtehetünk, hogy a korai órákban jégkockákkal finoman átdörzsöljük a szem alatti területet. Amikor pedig az ápoló krémet felvisszük, gyengéd ütögető mozdulattal tegyük, így serkentve a keringést. 

Fókuszban a szépségmegőrzés

Törekedjünk a megelőzésre, és a mielőbb építsük be szépségápolási rutinunkba a speciális szemkörnyékápolási teendőket is. Jól tudjuk, hogy az üde, friss tekintet rengeteget emel az egész megjelenésünkön. Tegyünk meg mindent a táskák, szem körüli ödémák csökkentése érdekében.