A minap belefutottam egy elkeseredett kísérletbe Facebookon, mikor is valaki meg szerette volna szavaztatni a legjobb játékot az elmúlt évtizedből. Ahogy persze ilyenkor lenni szokott, egyre többen adtak hozzá mindenféle bugyuta válaszokat a szavazáshoz, így pedig az egész értelmét vesztette. Igaz, egyben megadta az ihletet egy PC Guru Online-os kérdéshez:
Melyik minden idők legjobb játéka?
Mármint szerinted melyik az. Igen, pont rád nézek! Nincs jó és rossz válasz, mint ahogy különösebb szabály sincs, de azért értékeljük, ha részletesen kifejtitek a véleményeteket. A legjobb indokokat később külön anyagban gyűjtjük össze, szóval érdemes végiggondolni az indokokat. Mindent bele!
Ez a játék még ugye a hőskorban a 90-es évek közepén jelent meg, nem egy mai darab meg kell hagyni. Az RTS-TBS hibridek műfaját teremtette meg olyan tökéletes egyensúllyal a két játékmechanika között, amilyet azóta is csak a Firaxis-féle rebootnak sikerült megközelítenie. Akkori szemmel nézve a játék technikailag is csúcsminőség: teljesen rombolható környezet, jó AI, megfelelően részletes grafika, zene, hangok, atmoszféra, egyszerűen semmibe nem lehet belekötni. Választhatnám a rebootot is akár, de tény hogy ez már egy butított változata az eredetinek, előnyére szól azonban hogy a játék atmoszféráját jobban át tudja adni, és könnyebb megszokni. De most nem a modern idők legjobb játéka díjat, hanem a minden idők legjobb játéka díjat kell kiosztani. És ezt az előbbi érdemli meg. Igaz hogy nehéz és összetett, de ez a játéknak erénye, nem hibája. Ráadásul annyira addiktív játék, hogy ismerete ráveszi az embereket arra, hogy az egyébként gyenge minőségű utánzataival is játsszanak, mert az UFO-hangulat nem enged el. És ez az a tulajdonság, amit az utód már kevésbé tud. (Sokkal nehezebb rávenni egy játékost arra hogy egy régebbi hasonló játékkal játsszon, mint egy újabbal.) Ennek egyik oka lehet hogy a Firaxis rengeteg elemet elhagyott, illetve egyszerűsített, hogy a casualoknak is befogadható legyen.
Röviden összefoglalva: Minden idők legjobb játéka az X-COM Enemy Unknown 94-es eredeti változata, mert műfajteremtő volta mellett, technikailag (a korához mérten) szinte tökéletes, és hangulata olyan, hogy rávesz más játékok játszására is.
Egyébként lehetne tartani egy műfajokra osztott minden idők legjobbja versenyt is.
És igen, még végig fogom vinni párszor.
Ha jól emlékszem akkor 2000-ben jött ki ez a játék EARTH 2150:Escape from the blue planet néven majd később kapott még 2 történetet a The Moon project és a Lost souls néven.A játék nagyon egyedi volt a maga idejében rengeteg okból is...
+Játékban a technikai fejlődés összetett volt,fejleszthettünk fegyvereket,fegyverekhez tartozó lövegeket vagy rakétákat,erősebb tornyokat,támogató vagy dolgozó egységeket,erősebbnél és erősebbnél erősebb alap tank testet vagy lépegető testet,légi járműveket vagy vizi jármúveket.
+A kész fejlesztésekből rakhattunk magunknak össze olyan dolgozó illetve harci egységeket amilyet mi szeretnénk...legyen az lézer ágyú kombinálva rakétás lövegekkel vagy páncéltörő ágyú lézer fegyverekkel vagy rakétás lövegekkel plusz minden egység kaphatott az energia fegyverek ellen egy pajzsot.
+A játék már rendelkezett kiváló motorral ami előrhetővé tette,hogy napszak (az épületeken és egységeken az éjszaka közelettével felvillanak a lámpák) illetve évszak változás is megtörténjen a játékban amiben egy havas,fagyos tájjal kezdjük a küldetést majd szépen lassan az egész játékmenet átt megy egy vulkanikus környezetbe ahol a Föld már haldokol.
+Szituációknak megfelelően illetve napszaknak megfelelően kiváló,izgalmas,adrenalindús zenéket kapunk pl ha csatába keveredünk akkor rögtön átt vált a zene és hajrá :) .
+A játékmenetben kapunk néha áttvezető kis videókat ha kifejlesztünk valami vagy időjárás jelentés az aktuális terepről vagy,hogy hogy állunk az egész kampánnyal.
+A képet fel oszthatjuk 3 részre ami akkor hasznos ha már van egypár globális,tömegpusztitó fegyverünk amiket szeretnénk egyszerre használni az ellenség bázisán vagy ha 1-nél több,a térképen más helyszinen folyó harcot szeretnénk irányitani vagy éppen az 1ik részen a harcot irányitjuk a másik részen a bázisunk védelmét kezeljük EGY időben.
+Van lehetőség föld alatti járatok készitésére amik arra jók,hogy a föld alatt utat készitsünk magunknak az ellenség bázisa mögé SURPRISE MOTHERFUCKER jelzővel,amit ha megtettünk akkor már csak egy lift épitményt kell késziteni ami amiken az egységek fel juthatnak a felszinre illetve épithetünk hidakat is az elérhetetlen helyekre vagy az épitő egységgel formázhatjuk a terepet is.
+Hosszú játékmenet,nagyon nagyon jó rörténet,szép grafika,rengeteg ötlet és 3 féle kampányt játszhatunk végig az az 3 féle fajjal,az emberek technológiájával (Eurasian Dynasty ED),a gépek technológiájával (United Civilized States UCS) és amolyan futurisztikusabb technológiával (Lunar Corporation LC)!
Azt hiszem,hogy ennyi ok elég,hogy miért is legyen egy játék jó http://www.pcguru.hu/layout/smiley/nod.gif .Aki már játszott a játékkal az tudja miről beszélek http://www.pcguru.hu/layout/smiley/bibibi.gif
Pár képet ide teszek ha sikerül :)
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image740896.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image694319.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image602669.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image525410.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image441095.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image390182.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image259667.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image118940.jpg
+Az egységekre oda kell nagyon figyelni illetve a védelmi tornyokra mert a lőszer fogy ahogy folyik a csata vagy a védelem,erre vannak légi egységek amik automatikusan egy munició töltő épületről el szállitják a fogyóban lévő lőszert az egységekhez vagy védelmi tornyokhoz legyen az rakétás illetve páncéltörő egység vagy torony.
+Minden egyes megnyert küldetés soha nem veszik kárba hiszen a megmaradt egységeket illetve nyersanyagot tovább vihetünk a következő küldetésekbe ezzel spórolva a nyersanyagon és minden egyes egység a harcokban tapasztalati pontokat szerez amiktől szivósabbak és ütőképesebbek lesznek s ezért érdemes mindent átt vinni.
de szvsz mindenképp olyanok közt érdemes keresgélni amelyek tényleg szinte mindenkit meg tudnak fogni
Ha jól emlékszem akkor 2000-ben jött ki ez a játék EARTH 2150:Escape from the blue planet néven majd később kapott még 2 történetet a The Moon project és a Lost souls néven.A játék nagyon egyedi volt a maga idejében rengeteg okból is...
+Játékban a technikai fejlődés összetett volt,fejleszthettünk fegyvereket,fegyverekhez tartozó lövegeket vagy rakétákat,erősebb tornyokat,támogató vagy dolgozó egységeket,erősebbnél és erősebbnél erősebb alap tank testet vagy lépegető testet,légi járműveket vagy vizi jármúveket.
+A kész fejlesztésekből rakhattunk magunknak össze olyan dolgozó illetve harci egységeket amilyet mi szeretnénk...legyen az lézer ágyú kombinálva rakétás lövegekkel vagy páncéltörő ágyú lézer fegyverekkel vagy rakétás lövegekkel plusz minden egység kaphatott az energia fegyverek ellen egy pajzsot.
+A játék már rendelkezett kiváló motorral ami előrhetővé tette,hogy napszak (az épületeken és egységeken az éjszaka közelettével felvillanak a lámpák) illetve évszak változás is megtörténjen a játékban amiben egy havas,fagyos tájjal kezdjük a küldetést majd szépen lassan az egész játékmenet átt megy egy vulkanikus környezetbe ahol a Föld már haldokol.
+Szituációknak megfelelően illetve napszaknak megfelelően kiváló,izgalmas,adrenalindús zenéket kapunk pl ha csatába keveredünk akkor rögtön átt vált a zene és hajrá :) .
+A játékmenetben kapunk néha áttvezető kis videókat ha kifejlesztünk valami vagy időjárás jelentés az aktuális terepről vagy,hogy hogy állunk az egész kampánnyal.
+A képet fel oszthatjuk 3 részre ami akkor hasznos ha már van egypár globális,tömegpusztitó fegyverünk amiket szeretnénk egyszerre használni az ellenség bázisán vagy ha 1-nél több,a térképen más helyszinen folyó harcot szeretnénk irányitani vagy éppen az 1ik részen a harcot irányitjuk a másik részen a bázisunk védelmét kezeljük EGY időben.
+Van lehetőség föld alatti járatok készitésére amik arra jók,hogy a föld alatt utat készitsünk magunknak az ellenség bázisa mögé SURPRISE MOTHERFUCKER jelzővel,amit ha megtettünk akkor már csak egy lift épitményt kell késziteni ami amiken az egységek fel juthatnak a felszinre illetve épithetünk hidakat is az elérhetetlen helyekre vagy az épitő egységgel formázhatjuk a terepet is.
+Hosszú játékmenet,nagyon nagyon jó rörténet,szép grafika,rengeteg ötlet és 3 féle kampányt játszhatunk végig az az 3 féle fajjal,az emberek technológiájával (Eurasian Dynasty ED),a gépek technológiájával (United Civilized States UCS) és amolyan futurisztikusabb technológiával (Lunar Corporation LC)!
Azt hiszem,hogy ennyi ok elég,hogy miért is legyen egy játék jó http://www.pcguru.hu/layout/smiley/nod.gif .Aki már játszott a játékkal az tudja miről beszélek http://www.pcguru.hu/layout/smiley/bibibi.gif
Pár képet ide teszek ha sikerül :)
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image740896.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image694319.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image602669.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image525410.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image441095.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image390182.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image259667.jpg
http://gamesymbol.com/Image/covers/earth-2150-lost-souls/earth-2150-lost-souls-image118940.jpg
Single player fps: A Bioshock és a HL sorozat között gondolkodtam. Mindkét játéknak nagyon jó érdekes története van, irgalmatlanul jó hangulattal és játékmenettel. Viszont a HL-t választanám, mert az mindig forradalminak számított, mindig egy rakás olyan dolgot mutatott fel amit előtte más FPS-ben nem láttunk. Így a HL-t választanám, mert többet tett le az asztalra mint a Bioshock.
Multis FPS: Itt egyértelműen a CS valamint a Quake sorozat a nyerő. Gyakorlatilag ezek a játékok forradalmasították az esportot, nélkülük talán nem is létezne. Mindkettő játékban csak a tiszta skill (ill. CS-ben a csapatjáték is) számít, nincsenek idióta perkek meg szintlépés. Csak a skill.
RTS: Warcraft sorozat, kiválóan felépített univerzum, szintén nagyon jó játékmenettel. Leginkább a 3. részt emelném ki, melynek a campaign módja remekül vitt végig egy lebilincselő sztorin, olyan átvezetőkkel (bár ez a blizzard összes átvezetőjéről elmondható), melyek a játék korában messze a legszebbnek számítottak. Ráadásul az újításokat sem lehetett azelőtt egy RTS-ben se látni, a multiplayer pedig a BNet-en keresztül a ranglistákkal, tournamentekkel szintén kiváló volt. Ezeken kívül a játék nagyon jól moddolható volt, amelynek gyakorlatilag a mai MOBA műfajt is köszönhetjük.
RPG: Itt egyértelműen a Baldur's Gate sorozat (szorosan mögötte az IWD és a PS:T) a nyerő. Rengeteg választási lehetőség, tömérdek küldetés, iszonyat hosszú sztori. A Forgotten Realms univerzum az egyik legjobb Fantasy, a D&D rendszere, pedig a legalkalmasabb az RPG játékok alá.
MMO: WoW. Toronymagasan. A játék mely a mai napig az MMO piac képzeletbeli trónján van. Igaz, amikor megjelent sok teljesen új dolgot nem mutatott, de a játék minősége minden téren sokkal jobb volt mint az akkori MMO-k esetében, sőt ha nem a grafikát nézzük (ami azért nem olyan csúnya, ha figyelembe vesszük, hogy 10éves a játék), a mai napig nincs olyan MMO mely minőség terén felvehetné vele a versenyt. A hangulat pedig mindig is garantált volt a warcraft világ miatt, és bár a MoP elég gyenge kiegészítő volt, az előfizetők számát még mindig nem sikerült egy másik MMO-nak megközelítenie sem.
Hack&Slash: Diablo sorozat, gyakorlatilag a műfaj, és a BNet megteremtője. Sorolhatnám itt is az átvezetőt és a minőséget, de felesleges. Igaz, a 3. rész döcögősen indult és voltak benne hülyeségek (mint az AH), de az évek folyamán annyit csiszolódott, hogy a hibái mára teljesen eltűntek és a sok új rendszer, valamint a ladder visszavezetésével, gyakorlatilag a legjobb H&S a piacon, mely méltó folytatása a sokat emlegetett 2. résznek, melyről hajlamosak az emberek elfelejteni, hogy hasonlóan kezdte pályafutását mint a 3. rész.
Amik nálam az utóbbi évek legjobb játékai: Battlefield 4, Far Cry 3, World Of Tanks.
Szerény véleményem szerint a világ legjobb játéka, a 2002-es Mafia, vagy más néven a: Mafia: The City of Lost Heaven. És, hogy miért? Mert olyan hihetetlen atmoszférával rendelkezik az egész játék, ami abban az időben teljesen beszippantott minket gyerekeket a számítógép elé. Talán ez a gyerekkori élmény is nagyban hozzájárul most az elfogultságomhoz a játék irányába! De egy jó játék akkor tud még jobb lenni, ha többször érzel késztetést arra, hogy újra és újra elővedd, és játssz vele! Számomra a Mafia ilyen volt! Csak évekkel később szembesültem azzal, hogy a játéknak mennyire egyedileg felépített, és magával ragadó storyja van! Gyerek fejjel ezt még nem nagyon értettem, s tudtam értékelni, de évekkel később újra és újra végig játszva, újabb pozitív dolgokra ébredtem rá! Rengeteg dolgot lehetne még felsorolni, de azt hiszem a legpozitívabbakat kiemeltem, aki nem hiszi, próbálja ki, adjon neki egy esélyt, aki pedig érti miről beszélek, az szerintem hasonlóan gondolja, mint én!
Szerintem mindenkinek az a maga kis kedvenc videó játéka az életében, ami évekkel ezelőtt egy olyan pozitív élményt nyújtott számára, ami magával ragadja a fantáziáját, vagy valami hatására bele tudja élni magát az adott szerepkörbe, vagy szimplán csak tetszik neki az, amit csinál, ilyen is lehet!
A második helyre a sok befutó közül nem tudok dönteni.
Dungeon Siege még eljátszható széria volt, de nekem nem nagyon tetszett, de szerintem még ma is kitart.
Age of Empires széria - Az egyik legjobb stratégia... Még ma is játszom, és akkor is játszottam... Multiba verhetetlen, a singleje sem rossz... Nekem a kedvenc játékom ez lesz, örökre. Még néha a II-vel is játszok. GTA San Andreassal elvagyok singleben is.
Illetve Fallout 3 és Stalker a posztapokaliptikus élményekhez.
Szerény véleményem szerint a világ legjobb játéka, a 2002-es Mafia, vagy más néven a: Mafia: The City of Lost Heaven. És, hogy miért? Mert olyan hihetetlen atmoszférával rendelkezik az egész játék, ami abban az időben teljesen beszippantott minket gyerekeket a számítógép elé. Talán ez a gyerekkori élmény is nagyban hozzájárul most az elfogultságomhoz a játék irányába! De egy jó játék akkor tud még jobb lenni, ha többször érzel késztetést arra, hogy újra és újra elővedd, és játssz vele! Számomra a Mafia ilyen volt! Csak évekkel később szembesültem azzal, hogy a játéknak mennyire egyedileg felépített, és magával ragadó storyja van! Gyerek fejjel ezt még nem nagyon értettem, s tudtam értékelni, de évekkel később újra és újra végig játszva, újabb pozitív dolgokra ébredtem rá! Rengeteg dolgot lehetne még felsorolni, de azt hiszem a legpozitívabbakat kiemeltem, aki nem hiszi, próbálja ki, adjon neki egy esélyt, aki pedig érti miről beszélek, az szerintem hasonlóan gondolja, mint én!
Szerintem mindenkinek az a maga kis kedvenc videó játéka az életében, ami évekkel ezelőtt egy olyan pozitív élményt nyújtott számára, ami magával ragadja a fantáziáját, vagy valami hatására bele tudja élni magát az adott szerepkörbe, vagy szimplán csak tetszik neki az, amit csinál, ilyen is lehet!
Emlékszem, még mikor anno megkaptam ps2-re. Nagyon jó játék volt.
Hosszú játékidővel, kiváló játékélménnyel rengeteg tartalommal, BOSS harcokkal, amik kihívást nyújtottak, illetve taktikát igényeltek. Nagyon bírtam a játékot.
Ha jól emlékszem 7 kaszt volt a játékba. Mind a 7 kasztnak külön-külön nagyjából 30 képességgel. A játéknak 2 befejezése lehetett. Attól függően, hogy melyik utat választottad, néhány pálya is teljesen más volt. A harcrendszer kiváló volt benne. Sokkal, de sokkal jobb mint a mostani ARPG-k ben. A játék grafikája is csodaszép volt (szerintem) tekintve, hogy ps2-re adták ki. A multit ugyan soha nem próbáltam benne, de a CO-OP része iszonyatosan tetszett.
Emlékszem amikor haverral egy egész napot átjátszottunk vele. Néha elgondolkozok rajta, hogyha kiadnák a játékot felújított grafikával PC-re LAN illetve Local CO-OP támogatással, azonnal megvenném. :D