Ahogy az már az Opening Night Live után tudható volt, tegnap végre befutott a némiképp csalódást keltő Starfield első kiegészítője, amely a Shattered Space névre hallgat, és bevallottan az volt vele a cél, hogy megszólítsa a régebbi Bethesda címek kedvelőit. Ennek köszönhetően csupán egyetlen (ám rendkívül kidolgozott) planétát kaptunk, méghozzá a rejtélyes Va'ruun ház lakhelyének képében, ami mind hangulatában, mind pedig kinézetében merőben eltér a korábban látottaktól, így senki sem húzhatja rá az expanzióra a rókabőr jelzőt. Ahogy az új megjelenések esetében lenni szokott, természetesen a bővítmény is megkapta a maga látványos launch trailerét, emellett pedig az alapjáték legújabb frissítése is megérkezett, ami igyekszik jobbá varázsolni az egyre kevesebb sebből vérző élményt.

Az update (amiről ITT tájékozódhattok bővebben) szerencsére nem csupán arra szolgál, hogy kiirtson néhány (űrbéli) bogarat, mivel emellett a bevilágítási rendszert is módosítja (PC-n ugyebár már napokkal ezelőtt megcsodálhatták a játékosok az ezzel járó változásokat), kiküszöből néhány küldetést érintő problémát, valamint a földi járgány és a hajóépítés terén is akadnak módosítások. Ha mindez esetleg nem lenne elég, számos helyszín (például Akila és Neon) is mutatósabbá vált, ami nagyban növelheti az RPG berkekben elengedhetetlennek számító immerziót, így minden kalandornak megéri visszatérni ebbe az óriási univerzumba – még akkor is, ha valaki csak később tervezi a 35-ös szinttől ajánlott Shattered Space beszerzését. 

A borítóképek forrása: Steam