2022-ben elképesztő sikert aratott a Netflixen bemutatott Wednesday, a címszerepet játszó Jenna Ortega pedig pillanatok alatt Hollywood egyik legnagyobb fiatal sztárja lett. A sorozat rövid úton valódi popkultúrális jelenséggé nőtte ki magát, a világhálót elárasztották a róla készült mémek, illetve a főhősnő ikonikus táncát előadó rajongók videói. A történelmi mennybemenetelre való tekintettel természetesen a streaming szolgáltató szinte azonnal berendelte a folytatást, a második évad forgatása pedig már véget is ért, ami ezúttal nem Kelet-Európában, hanem Írországban zajlott, idén májustól kezdve.

wednesday-154na1920.jpg

A felvételek befejezésének örömére meg is érkezett az első kép az új szezonból, amelyen nem meglepő módon Ortega karaktere látható az elnyűhetetlen gótikus háttér előtt. Az alkotók nyilatkozatai alapján a folytatás jóval sötétebb és horrorisztikusabb lesz az első évadnál, valamint kevesebb romantikával, illetve komplexebb karakterekkel és történettel szolgál majd. Több más színész is visszatér, köztük Emma Myers, Joy Sunday, Catherine Zeta-Jones, Luis Guzmán és Fred Amirsen is, az újoncok közt pedig olyan arcok foglalnak helyet, mint Steve Buscemi, Billie Piper, Evie Templeton, Owein Painter és Noah Taylor.

A premierre valamikor 2025-ben kerül sor.

A borítóképek forrása: Netflix