Egy héttel a játék megjelenése után az EA közölte, hogy az EA LA/DICE koprodukcióját összesen 1,5 millióan vették meg, ami nagyjából 100 millió dollár bevételt jelent, egyszóval anyagilag sikeresnek tekinthető a legendás sorozat modern korba való áthelyezése. Azt azonban tegyük hozzá, hogy a nagy riválist, a Modern Warfare 2-t nem sikerült megverni, sőt még csak a közelébe sem értek annak 8,5 millió példányos első heti teljesítményének, ennek ellenére azonban nyugodtan lehet számítani egy folytatásra.
Medal of Honor: egy hét alatt 100 millió
A szakújságírók kezei között ugyan nem hozta az elvártat, a boltokban azonban meglehetősen jó teljesítményt nyújtott a Medal of Honor.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
Medal of Honor (2010) megjelenés:
2010. október 15.
Medal of Honor (2010) gépigény:
CPU: 3200 MHz,
RAM: 2048 MB,
VGA: 256 MB,
HDD: 9 Gb
Ez csak a max játékostól függ. Próbáltam összeálitani a pályákat a soktiz perces multis videok alapján és pl egy launch mapra(rakátás) minimum 20 fő kell hogy egy kicsit is pörgős legyen szal ha nem lesz meg a 32 fő minimum maximum játékosnak akkor nem lesz vmi nagy szám.
Modok nem lesznek vagy egyszerűen nagyon sok bajuk lesz a moddereknek a bc2 féle szeroknak hála, Az adminoknak nem lesz túl nagy szabadságuk szal ott is sok cheater lesz.
A combat training meg a botok egyszerűen sík hülyék és a nehézség aszerint fog változni hogy mennyire fognak átlátni a falakon.
És gondolom se mw2 féle private match vagy Lan támogatásra ne is számitsunk, és ez a fajta deticált szerver bérlése eléggé bonyolult és drágább.
De majd meglátjuk kevesebb mint 2 hét maradt hátra
A multiplayert még nem próbáltam, mivel még nincs Xbox Live, de az látszik, hogy technikailag biztosan nem veri az MW2-t...(attól még lehet jó!)
A játék tökéletesen kiérdemli az átlag 75-80% értékelést, az 1.5 milliós eladás többek között a szerencsés Black Ops előtti megjelenésnek köszönhető, hiszen a sok hardcore fps fan végre csillapíthatja valamivel fps-addikt-éhségét.
Az a szerencséje az EA-nek, hogy nincs mindenkinek annyi esze, hogy utána nézzen, hogy mégis milyen értékelést kapott a játék....
Mert ha jól tudom minden idők legjobb multi FPS-e a COD4 !
És azt az Infinity csinálta
Nézz körül a profik világában... szinte mindenhol COD4 és CS!
A BC2 nem rossz, de a jótól ku...va messze van .
Ez a 1,5 millió eladás is véleményem szerint részben annak köszönhető,hogy sokan azáltal,hogy a DICE készítette a multiját egyből egy remek játékra gondoltak.
És ugyan nem rossz,de azért a BC2-t meg sem közelíti...
...én arra a számra lennék kíváncsi ebből hányan csalódtak, és hányan érezték úgy csak pénzt dobtak ki az ablakon....