Ebbe beletartozik az is, hogy az ajtóknak, ablakoknak is jó minőségűnek kell lenniük, ahogy az sem mindegy, hogy biztonsági zárakkal zárjuk-e a bejárati ajtót.

A másodzárak típusai

Az egyik remek, s viszonylag olcsón és egyszerűen kivitelezhető megoldás, ha komolyabb védelmet akarunk kialakítani, az az, hogy a fő zár mellett további megoldással látjuk el az ajtónkat. A Zardiszkont.hu másodzárjai között megtaláljuk a bevésőzárakat, a rászegző másodzárakat, valamint a tolózárakat is.

zar.jpg

Nagyon fontos, hogy ezeket kiegészítőlehetőségként kezeljük, tehát a fő zár melletti alkalmazásban gondolkodjunk, semmiképp sem abban, hogy azt helyettesíthetjük vele!

Hogyan emeli a másodzár a biztonság szintjét?

Először is önmagában azáltal, hogy egy zárszerkezet helyett rögtön kettővel kell annak boldogulnia, aki illetéktelenül be szeretne jutni az otthonunkba. Ez értelemszerűen azonnal kevésbé vonzó célponttá teszi az ingatlanunkat azokkal szemben, ahol mindössze egy zár képez akadályt a bejutás előtt.

Másodszor pedig magukban a másodzárakban is használhatunk sokféle biztonsági funkcióval ellátott zárbetéteket, amelyek még inkább lehetetlenné teszik a behatolást.

Hogyan érdemes választani?

Erre a kérdésre leginkább az adja meg a választ, hogy mik az igényeink a másodzárral szemben. Például a tolózár is a másodzárak közé tartozik, ám ezt nem javasolt a bejárati ajtón védelmi célzattal alkalmazni, hisz jobbára csak lélektani szempontból növelheti a biztonságérzetet. 

Ugyanakkor tökéletesen megfelel akkor, amikor mellékhelyiséget szeretnénk retesszel, esztétikus módon bezárni, kényelmesen és kulcsok használata nélkül. Meg kell említeni előnyként, hogy ezt a modellt akár műanyag, akár fa nyílászárókon is használhatjuk, ráadásul azon sem kell morfondírozni, hogy balos vagy jobbos kivitelt válasszunk, hiszen ezek univerzális szerkezetek.

A rászegzős másodzárak között is találhatunk persze komolyabb kiviteleket, sőt a fordítógombos változatok mellett akár kulccsal működő opciók is a rendelkezésünkre állnak. További szempont lehet, hogy határolós másodzárat válasszunk-e, hiszen ezzel azt is megtehetjük, hogy egy idegen csengetés esetén csak résnyire nyitjuk ki az ajtót, így senki nem tudja betenni a lábát, s így be sem jöhet rajta akaratunk ellenére. 

Akár 5 csapos modelleket is választhatunk, dupla fordulatos reteszeléssel és tömör acél zárnyelvvel. A komolyabb, bejárati ajtóra szánt modellek többnyire belülről gombbal, míg kívülről kulccsal zárhatóak.

Ha pedig még ennél is komolyabb biztonságra vágynánk, érdemes alaposabban megismerkedni a bevésőzárakkal, valamint a hevederzárakkal is. A legutóbbi az a változat, amely az ajtó mindkét oldalán zár, így megakadályozza, hogy berúgják vagy befeszítsék azt.