Hozzászokhattunk már, hogy az egyre szélesebb palettával büszkélkedő Disney (ld. Star Wars, Disney+) élőszereplős gyerekfilmjeiben színészcsillagok armadáját verbuválja össze. Nincs ez másként legfrissebb produkciójuk, a P. L. Travers ikonikus regényét feldolgozó Mary Poppins visszatér esetében sem. Feltűnik a vásznon Emily Blunt, Meryl Streep, Colin Firth, Julie Walters, Ben Whishaw, David Warner, Jim Norton, sőt még az 1964-es filmben szereplő Dick van Dyke és Angela Lansbury is beugrik epizodistaként (utóbbi nem mellesleg nagyon találó szerepet kapott). A gyerekszereplők sem lógnak ki a produkcióból, ami azért is nagy szó, mert jelen esetben három erős karizmájú kiskorú karaktert kellett találniuk az alkotóknak. A Disney azonban rendre jól vizsgázik ezen a téren. Ha belegondolunk, olyan pályakezdő színészek jöttek ki szárnyaik alól az elmúlt években, mint Mackenzie Foy (Diótörő és a négy birodalom), Mia Wasikowska (Alice Tükörországban), Cameron Boyce (Utódok), Rowan Blanchard (Időcsavar), Dove Cameron (Liv és Maddie), Peyton List (Jessie), Bradley Steven Perry (Sok sikert, Charlie) vagy Bronte Carmichael (Barátom, Róbert Gida)… Ilyen stáb mellett tehát magas elvárásokkal ül be az ember a moziba, a Marry Poppins visszatérben azonban nem csalódhatunk.
A történet szerint a varázslatos képességekkel rendelkező Mary Poppins visszatér a válságos időket élő Banks családba. Az idősebb generáció nagy szeretettel fogadja gyerekkori dadáját, a három fiatal testvér viszont csak szájtátva figyeli a sosem öregedő dadus tetteit, és sokáig nehezen tudják megemészteni a hihetetlen eseményeket, ami történnek velük. A Travers regénye alapján készülő film a nagy gazdasági válság idején játszódik, a Banks családot viszont fokozottan húzza az ág: az édesanya meghalt, Banks úr pedig magára marad húgával és három gyerekével a családi házban, amire szemet vetett egy bankigazgató. Ha nem sikerül egy héten belül tartozásaikat kifizetni, elvesztik régi lakhelyüket. Elkél tehát a mindig kifinomult és pedáns, mégis szeretetteli Mary Poppins segítsége. Alapvetően más hősnő ő, mint a Christianna Brand tollából származó, 2005-ben népszerű filmadaptációt kapó Nanny McPhee. A Disney nem is próbálta az Emma Thompson főszereplésével készült mozit kopírozni, nem kell a nézőknek attól tartaniuk, hogy másolatot látnak a moziban.
A kissé megfáradt hollywoodi filmgyártás továbbra is tündöklő óriás stúdiója meglehetősen színes és élvezetes, jóllehet nem túl eredeti filmet készített (ezen azért a többi gyerekfilmjük ismeretében nem nagyon lehet meglepődni). A Mary Poppins visszatér klasszikus történetét rendkívül kreatív módon dolgozták fel. Pont annyi énekes-és táncjelenet szerepel a filmben, amennyi elkápráztatja az ínyenceket, de nem ijeszti el a musicalektől alapvetően idegenkedőket. Bár az énekes betéteket az átlagos néző csöppet kínosnak érezheti, a táncjelenetek többnyire roppant élvezetesek és több ikonikus musicalt is megidéznek (pl. Ének az esőben). De a zenésfilm eszköztárán túl is maximálisan kihasználják a film modern technika nyújtotta széles formanyelvi lehetőségeit. Látunk animációs és élőszereplős animációs jeleneteket klasszikus Disney mesék népszerű figuráira emlékeztető állatkarakterekkel, a gigantikus épített díszletek az ötvenes évek nagyromantikus filmjeit idézik és nincs hiány különböző trükkfelvételekből sem. A készítők nem törekedtek arra, hogy fantasy-ket megszégyenítő látványt varázsoljanak elénk, ám a harmincas évek Londonjában játszódó történet pont ilyen stílust igényel. A Mary Poppins visszatér sokszínű filmes formanyelve így bájos és szemkápráztató.
Mint megannyi igényes gyerekmese, a Marry Poppins visszatér is hordoz némi társadalmias mondanivalót. Jól tették ugyanakkor az alkotók, hogy a cselekmény idősíkját tekintve nem aktualizálták a történetet. Megmaradt a sztori a két háború közti romantizált London díszletei között. Mégsem nehéz a sorok között meglátni a jelenlegi gazdasági krízisekre tett utalásokat. A film fináléjában látható akció, amikor a Big Ben óráján visszatekerik az időt, szimbolikus tettnek is tekinthető. Apró mellékszál, mégis beszédes, hogy a Banks családdal szemben állomásozó régi hadihajó legénységének (vagyis két idős tengerésznek) az órája egészen a Big Ben gépszerkezetének elforgatásáig késik a valós időhöz képest. A befejezés viszont ezt a problémát is orvosolja. A legfontosabb brit órán és a nép saját óráján mutatott idő összhangba kerül. Finom politikai utalások ezek, mégis kedvesen színezik a mese világát, a brit mozilátogatóknak pedig tartalmi többletet jelentenek (elvégre a meséknek és a tömegfilmeknek az egyik legfontosabb funkciója a nyomasztó társadalmi ügyek feldolgozása).
A film kivételesen szürreális befejezése talán kicsit indokolatlannak tűnhet, mégis zseniális. Egyrészt látványos igazságtételt látunk, amit nyilván a legfiatalabb közönségnek címeztek, de a zárlat épp annyira szól a felnőtteknek is. Olyan egyszerű és elnagyolt a történet fő konfliktusának megoldása, hogy szükség volt egy ennyire megdöbbentő és radikális fináléra. A leginkább tudatmódosító szerek hatása alatt készült művészeti alkotásokra emlékeztető képsorok pont a felnőtt nézőknek igyekeznek átadni a mese eredeti üzenetét, vagyis hogy a gyermeki lélek megőrzése életkortól függetlenül fontos. Azért is volt szükség ilyen rendhagyó lezárásra, hogy kizökkentse és gondolkodásra késztesse a nézőket. A nevetségesnek és komolytalannak ható befejezés épp arra ösztönöz, hogy az ember ne szakadjon meg a komolyságtól, hanem tudja öniróniával és könnyedén szemlélni saját életét.
Több szempontból beírta már magát a filmtörténet vaskos könyvébe a Disney, a Mary Poppins visszatér lezárása viszont külön oldalt érdemel. Ám Rob Marshall filmje a finálét leszámítva is elég csábító családi mozi, kitűnő karácsonyi választás lehet. A Chicago és az Egy gésa emlékiratai rendezője (a forgatókönyvet Marshall régi szerzőtársa, John De Luca, ill. a Pi elétét is jegyző Dave Magee írta) ezúttal az Óz, a csodák csodájához vagy az eredeti Mary Poppins-hoz mérhető, impozáns filmet készített, ami olyan sokszínű, hogy akár Disney-összesnek is nevezhetnék. Bár a stúdió óriás régi, veretes szignálja folyamatosan változik, a színvonal a régi marad. Hollywood gyerekekre specializálódott filmgyára egy újabb generációt hálóz be habkönnyű, de nagyon színvonalas meséivel.
