Szinte hihetetlen, de november 29-én töltötte be a 18. életévét a világ legismertebb és legszórakoztatóbb virtuális homokozójának tartott Garry's Mod, amelyben a Valve Source motorral fejlesztett játékainak modelljeivel (legyenek azok tereptárgyak vagy karakterek) tudunk szórakozni – talán mondanunk sem kell, hogy ez az egyszerű, ugyanakkor nagyszerű koncepció végtelen számú lehetőséget kínál a kísérletező kedvű felhasználóknak. Az emberek jól láthatóan nem nagyon képesek betelni az agyament kreálmányok gyártásával, hiszen a produkció (hagyományos értelemben vett videójátéknak azért nem neveznénk) szeptemberben a világ legtöbbet eladott PC exkluzív címeként vonult be a Guinness Rekordok Könyvébe, megelőzve ezzel a máig népszerű World of Warcraftot, valamint annak kiegészítőit. Az imént említett születésnap örömére most maga az alkotó, Garry Newman is megszólalt, felfedve a pontos eladási mutatókat, valamint azt, hogy ő maga egyáltalán nem hitt a Garry's Mod sikerében

„Amikor a Valve először felvetette a Garry's Mod Steam-en való értékesítésének ötletét, nemet mondtam, mert... mégis ki fizetne ezért? Nos, 18 évvel később kiderült, hogy 25 560 290 ember nagyon is hajlandó erre. Örülök, hogy ebben az esetben tévedtem” – olvasható a fejlesztő tweetjében. Tekintve, hogy a produkció (amit most egyébként 40% kedvezménnyel tudtok beszerezni a Valve áruházában) máig rendre ott van a Steam 100 legtöbbet játszott alkotása között, kötve hisszük, hogy egyhamar alábbhagy az érdeklődés – szerintetek mikor fogunk tudni beszámolni a 30 milliós mérföldkőről?

A borítóképek forrása: Steam