• A Rockstar egy évtizede erősen fontolgatta a GTA: Tokyót
  • A nevet is lefoglalták, és a várost is felmérték
  • Végül elvetették az ötletet, mert nem akarták lecserélni a GTA-névjegyeket
  • Már készül viszont a GTA 6, csak a helyszínről nem döntöttek

A GTA sorozat összeforrt az amerikai kultúrával, illetve annak parodizálásával, így nehéz elképzelni azt, hogy ne a fiktív Egyesült Államokban lépjünk a bűn útjára, pedig pontosan ezt tervezte a Rockstar. A TechRadar tudta meg, hogy a csapat a múltban nagyon is komolyan fontolgatta azt, hogy Japánban, pontosabban Tokióban játszódjon az új GTA.

A Rockstar a 2000-es évek elején vette a fejébe az ötletet -- kilátogattak a városba, körülnéztek, 2003-ban pedig még a GTA: Tokyo (illetve a GTA: Bogota) nevet is lefoglalták, a terv azonban mégsem valósultak meg. A források arról számoltak be, hogy a távol-keleti Grand Theft Autónak az tett be, hogy a Rockstar végül nem akarta lecserélni a jól ismert GTA-névjegyeket, úgy mint a márkákat, az autókat és hasonlókat.

Az új GTA persze készül, de az a hír járja, hogy a helyszínről még nem döntöttek, igaz, van még idejük. A GTA 4 és a GTA 5 megjelenése között öt év telt el, és nyugodtan számolhatunk legalább ennyivel a GTA 6 esetében is, vagyis 2018 környékén jöhet.

tokyo.jpg