• Július 28-án érkezik a Maid of Sker
  • Új trailer is jött a horrorjátékról

Az eredeti tervek szerint már meg kellett volna jelennie a Maid of Sker című horrorjátéknak, a fejlesztők azonban végül kénytelenek voltak későbbre tolni a premiert. Akkor még csak annyiról volt szó, hogy júliusan számíthatunk rá, most azonban megkaptuk a napra pontos dátumot is: július 28-án érkezik a Wales Interactive alkotása, legalábbis PC, PS4 és Xbox One platformokon – a Switch-verzió 2020 harmadik negyedévében várható.

maid-of-sker-uj-trailert-es-megjelenesi-datumot-kapott-a-horrorjatek.jpg

A jó hír mellé kaptunk egy új trailert is, amely főleg a játékmenetre fókuszál: láthatjuk többek között, hogy milyen eszközöket vethetünk majd be a végigjátszás folyamán, mint ahogy azt is, hogy fejtörőkből és tárgyhasználatból sem lesz hiány. A walesi folklórból merítő játékban a lopakodás szerepe is jelentős lesz, az ellenfelek ugyanis hang alapján tudnak majd megtalálni bennünket.