A Nemzetközi E-sport Szövetség 13. E-sport Világbajnokságán  Magyarország Dota 2-ben volt érdekelt és összesítésben az 5-6. helyen végzett. A válogatott  szereplés mellett e-sport diplomácia sikerként az újra alakuló Európai E-sport Szövetség tanácsadó  testületébe ismét beválasztották Biró Balázs Györgyöt, a HUNESZ elnökét. 

iesfvbmagyardelegacio.jpg

A világszervezet 111 tagországában a nyár folyamán zajlott nemzeti selejtezők után a régiós  kvalifikációból kijutó csapatok 5 játékban (CS:GO, Dota2, eFootball, Tekken7, Audition) mérték össze  tudásukat. A magyar Dota2 válogatott az Európai selejtező ágról bejutva - Belgium visszalépése  nyomán - kapott lehetőséget a tornán. A nagy esélyes Csehország, Guatemala és Namíbia várt a  nemzeti csapatra a világbajnokság csoportkörében. Huszáros kezdéssel a csoportban minden  ellenfelünket legyőzve végül az első helyről vártuk a rájátszást. A vigaszágas lebonyolításban előbb  Koszovó ellen szoros mérkőzésen alulmaradva az alsóágra kerültünk, majd a két évvel ezelőtti  világbajnok svédek állították meg nemzeti csapatunkat, így az 5-6. helyen zártuk a küzdelmet. A  világbajnoki címet Csehország szerezte meg, aki a tornán egyedül a magyar csapattól szenvedett  vereséget. 

A világbajnoki küzdelmekkel párhuzamosan ülésezett az IeSF éves kongresszusa, amelyen Vlad  Marinescu a szövetség elnöke bejelentette a következő világbajnokság helyszínét és tervezett  időpontját. 2022. novemberében Indonéziában, Balin rendezik a Nemzetközi E-sport Szövetség jövő  évi Világbajnokságát. 

A világszövetségi kongresszust követően zajlott az Európai E-sport Szövetség (EEF) éves  közgyűlése, melyen új vezetőséget és tanácsadó testületet választottak. A kontinentális e-sport  szövetség elnöke, Ido Brosh lett, aki az Izraeli E-sport Szövetség elnökeként korábban az alakuló  bizottságának és a 2020 óta működő korábbi vezetőségének tagja volt. Az EEF munkájában a  Magyar E-sport Szövetség továbbra is aktív szerepet vállal a következő 2 évben, ugyanis a  közgyűlésen Biró Balázs Györgyöt, a HUNESZ elnökét az 5 fős Tanácsadói Bizottság tagjává  választották a kontinentális szövetség tagjai. 

“Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy Magyarország az első világbajnoki szereplésén derekasan  helyt állt, Dota2 válogatottunk az 5-6. helyen végzett. A Magyar E-sport Válogatott hosszútávú  építkezéséhez az idei évben letettük az alapokat. A nemzeti csapat felépítése a videojátékos  közegben hagyományteremtő vállalkozás, melyben stratégia partnerünkkel a HELL ENERGY-vel folytatjuk a megkezdett utat."  

"Örömömre szolgál, hogy a VB mellett zajló világ és kontinentális szövetségi kongresszusokon e-sport  diplomáciai sikernek is örülhettünk, ugyanis az Európai E-sport Szövetség megújult tisztségviselői  karában a Tanácsadói Bizottságban ismét bizalmat szavaztak számomra a közgyűlés tagjai.” - mondta Biró Balázs György, a HUNESZ elnöke.

„Rendkívül büszkék vagyunk a magyar E-sport válogatott tagjaira, akik remekül helyt álltak a világbajnokságon. Bízunk benne, hogy ez csak a kezdet és közösen még több sikert érhetünk el. A  HELL részéről az energia továbbra is adott, így a srácoknak már csak mérkőzéseikre kell  koncentrálniuk.” – tette hozzá Schmidt Krisztián, a HELL ENERGY kreatív marketingigazgatója. 

Magyar Dota 2 válogatott tagjai: 

  • Benedek Dániel Zen 
  • Csáky Gergely csky 
  • Kaszás Tamás lowskill 
  • Katona Tamás Khealim 
  • Tarjáni Dominik Drizzt 

Magyar delegátus tagjai: 

  • Biró Balázs György, elnök 
  • Kis Balázs, alelnök