Enyhén szólva is remek évet tudhat maga mögött Christopher Nolan, aki bezsebelte első rendezői Oscar-díját az Oppenheimerért, valamint a legjobb film kategóriában is hazavihette az aranyszobrot feleségével és alkotótársával, Emma Thomassal együtt. Nemrégiben viszont újabb megtiszteltetésben lehetett része, ugyanis az Egyesült Királyság legfelsőbb köre is felfigyelt rá: az már tavasszal kiderült, hogy lovaggá ütik őt és házastársát, de az ünnepélyes szertartásra csak most kerített sort III. Károly király.

Christopher Nolan, azaz mostantól már Sir Christopher Nolan következő filmje a tervek szerint valamikor 2026-ban kerül a mozikba, ám annak történetéről még semmi biztosat nem tudni, mindenesetre egy rakás neves színész már leszerződött a projekthez.

A borítóképek forrása: Warner