A Pókembert alakító Tom Holland nemrég kapta meg az Oscar-díjas Christopher Nolan következő filmjének főszerepét, és bár még senki sem tudja pontosan, hogy miről szól ez a film, előkerült néhány szaftos pletyka. A Hollywood Reporter korábban azt írta, hogy „a sztori nem a jelenben játszódik”, bár ebből nem derül ki, hogy a múltban vagy a jövőben. Most azonban az io9 megbízható forrásból úgy értesült, hogy Nolan filmje egy vámpíros horrorfilm lesz, ami az 1920-as években veszi fel a fonalat.

Az io9 megkereste az Universal-t, hogy erősítsék meg vagy cáfolják a pletykát, de egyelőre még nem jött válasz. Az biztos, hogy nem ez lenne az első alkalom, hogy Nolan visszanyúl a múlthoz. A Tökéletes trükk (The Prestige – jelen sorok írójának egyik legnagyobb kedvence) az 1890-es évek Londonjában játszódott és két rivalizáló bűvészt helyezett a középpontba. Az már most biztos, hogy Nolan következő filmjét a Universal fogja forgalmazni és 2026. július 17-én mutatják be (IMAX-ben is). Mivel a Universal már otthonosan mozog a rémfilmek műfajában, simán elképzelhető, hogy tényleg egy ’20-as években játszódó vámpírfilmet kapunk Tom Hollanddal és Matt Damonnal.

Borítókép forrása: FlickLuster