Christopher Nolan Batman-trilógiája többek közt arról vált híressé, hogy kifejezetten realisztikusan kezelte a sötét lovag legendáriumát – ez a nézet már rögtön az első film, a Batman: Kezdődik! után elterjedt, amiben nem csak azt látjuk, hogy hogyan vált Bruce Wayne-ből szuperhős, hanem szemtanúi lehetünk annak is, ahogyan Nolan társadalmilag és technológiai értelemben is levezeti az egész folyamatot. Pontosabban sci-fikbe illő kütyüket és prototípus szintjén létező katonai eszközöket vonultat fel az alkosában, jórészt ezért tekintik a rajongók realista megközelítésnek ezeket a filmeket, azonban a rendező mégsem tartja szerencsésnek, ha a „realizmust” emlegetik ezek kapcsán, mivel úgy véli, hogy ez gyakran félreviszi a dolgokat és csak összeszavar, szóval pontosabb az „átélhető” szót használni a trilógiával kapcsolatban.
Nolan ezt néhány évvel ezelőtt a Film Commentnek magyarázta, mivel akkor már bemutatták a trilógia záróepizódját, A sötét lovag: Felemelkedést, így egyben lehetett értékelni a történetet, és azt, hogy milyen társadalmi-politikai olvasatokat tartalmaznak, továbbá hogy jogos-e realista szuperhősfilmekként kezelni őket. A direktor így vélekedett erről:
„Az a kifejezés, hogy ’realizmus’, gyakran inkább összezavarba az embert, és amúgy is meglehetősen önkényesen használják. Azt hiszem, én inkább az ’átélhető’ szó mellett tenném le a voksomat. Egy olyan fiktív világot szerettem volna teremteni, ami valószerűnek tűnik, amelyben hiába történnek furcsa dolgok, hiába rója az utcákat ez a rendkívüli figura, az utcák ugyanolyan fajsúllyal jelennek meg, ugyanolyan érvényesek, ismerősek, mint bármely más akciófilmben. Szóval ebben az értelemben a filmjeim átélhetők. Így hát minél strukturáltabbá, rétegzettebbé, minél kézzelfoghatóbbá tudjuk tenni ezeket, a néző annál jobban érzi az akciót, annál izgalmasabb számára. Úgyhogy pusztán a dolog technikai részét tekintve azt mondhatom, hogy igazából én úgymond a kézzelfoghatóság koncepcióját tartottam szem előtt. Az ember tényleg meg akarja érteni, hogy ebben a világban milyen szagot árasztanak magukból a dolgok, milyen az ízük, milyen az, amikor törnek a csontok vagy megperdülnek a kocsik. Ezeket bizonyos értelemben érezzük, hiszen a megteremtett világ nem valamiféle nagyon művi világ, amelyet CGI-jal alkottak meg, amelynek eredménye egy bántóan steril minőség, ami nem annyira izgalmas. Számomra ez az egész arról szólt, hogy a karaktert még különlegesebbnek mutassam be. Ha tudok hinni ebben a teremtett világban, mivel ismerős számomra, el tudom képzelni, hogy végigsétálok azon az utcán, amit a nagyvásznon látok, akkor az még izgalmasabb lesz számomra, hiába, hogy minden esetben, amikor ez a kivételes figura, Batman elsuhan ebben a teátrális jelmezében nagy fokú színpadiasságot hoz a cselekménybe.”
Szóval lényegében el lehet felejteni a „nolani realizmust”, mivel valójában a rendező sem erre törekedett, inkább azon ügyködött, hogy a mi világunkból felismerhető motívumok miatt hozzáférhetőbb legyen a nézők számára a történet.
A borítóképek forrása: Warner
