A Loadoutnak nincs sem kacifántos története, sem pedig dicső múltja -- ez mégsem jelenti azt, hogy nem álmodhat ettől még virágzó, szép jövőről. Az ingyenesen játszható produktumok sorát gyarapítva éppen két lábbal tör előre a bétaállapot ingoványos, mégis meglepően csendesnek és nyugodtnak mondható vizein, keresvén saját egyensúlyát, mialatt lépésről lépésre, frissítésről frissítésre fokozatosan nyeri el végleges formáját. Nem több egy szokványos kompetitív lövöldénél, ezért is nagy kérdés még számomra, hogy miként fogja majd megállni helyét (főként hosszútávon) a Steam virtuális polcain fellelhető free-to-play titánokkal. Ha nem is eredeti elemekből, de azért egy mégiscsak rendesen összerakott alkotással állunk szemben, melynek van egy olyan egyszerű, mégis forradalmi ötlete, ami miatt remegve és izgatottan ereszkedtem feléje. Csak a szokásos sallangnak tűnhet, de most tényleg nem az: alkosd meg a saját fegyvered!
Mit nekünk fegyverpornó... ez már a szülészet!
A legtöbb játékban az a maximum, hogy a különféle kiegészítőkkel mindenki kedve szerint teheti még hatékonyabbá kedvenc fegyverét, akár rózsaszín "álcafestéssel" borítva leghűségesebb gyilkolószerszámát, ha ízlése ezt megengedi, vagy épp egyenesen megkívánja. Tesztalanyunk az ilyen apróságokat lenézően körberöhögi, helyette a testre szabhatóság legteljesebb élményét kínálja. Mordályunk legyártása nagyon egyszerű: kezdésnek ki kell választani magát a fegyver "motorját", mely meghatározza milyen lövedék hagyja majd el torkolattűz vagy lézernyaláb kíséretében a fegyver csövét, majd erre a vázra épülnek a különféle "testrészek", úgymint a cső, a ravasz, az irányzék, a tus, a tár, de bizonyos típusok esetében még a lövedék viselkedését is megszabhatjuk. A tervezés zseniális, hisz könnyed, nincs túlbonyolítva, mégsem szab határt a képzeletnek (bizonyos korlátokon belül). Nem követel mérnöki diplomát, nekem nagyon tetszett, hogy kellően sokrétű, bőkezű a repertoár, gyorsan elsajátítható a kezelése, és bármikor, egy gombnyomással a gyakorlópályára ugorva azonnal ellenőrizhetjük alkotásunk eredményességét. Végtelennek tűnő kombinációkat hozhatunk létre, olykor épp mások hatékony alkotását utánozva, vagy játékstílusunknak megfelelően váltogatva az egyes alkatrészeket, mivel mindegyik befolyásolja (legtöbbször negatív és pozitív mértékben egyaránt) újonnan kreált halálosztó eszközünk karakterisztikáját. Mi az igazán fantasztikus ebben az egészben? Az, hogy sosem tudhatod mennyire sikerült jól az új mesterműved, mennyire lett valóban hasznos, vagy semmire sem jó, amíg a élesben ki nem próbáltad, amíg rá nem ébredsz, miként is lehetne még finomítani rajta.
Capture the frag
Mint ötlet, igazán nagyszerű ez, csak sajnos ezt követően jön egy kisebb pofára esés, mert a játékmenet még közel sem virít úgy, ahogyan kellene és ahogyan tudna. A legfájóbb pontosan az, hogy kész vagy az új sugárvetőddel, ami szerinted igazán jól működik elméletben, a gyakorlat viszont rútul bebizonyítja majd ennek az ellenkezőjét. Részben azért, mert jelenleg a fegyverek borzasztóan kiegyensúlyozatlanok (a golyószórók haszontalanok, a többség gránátvetővel rohangál fel-alá, legutóbb pedig a közelharci kiütést sikerült jóformán mindennél hatékonyabbá tenni...), ez ilyenkor természetesen betudható a bétaállapotnak, de akad olyan hiba, ami magából a tervezésből adódik, és bizony rendesen befolyásolni tudja az élvezeti faktort.
Persze ahhoz, hogy megmagyarázzam, mi nem stimmel itt-ott a Loadout bitjeiben megbújó lövöldözéssel, érdemes előtte inkább a pozitívumok kitárgyalásával kezdeni. A játéknak van egy nagyon jól elkapott ritmusa: két összecsapás között van idő és lehetőség a pályák szélén elhelyezett elsősegélyládákhoz kikutyagolni, feltölteni megcsappant életerőnket, majd újúlt erővel folytatni a küzdelmet; ám amikor az ellenfél ott balettozik az orrod előtt, akkor bizony minden egyes megfeszített izmoddal próbálod a világháló túloldalán hasonló klikkbajnokság közepette izzadó-anyázó játékos mozdulatait lereagálni, lövéseit kikerüli és végső soron szép véres masszává transzformálni őt. Az arénák felépítése jól passzol eme lángtenger és leszakadt végtagok díszítette élethalálharchoz, ahol ráadásként nem csak jó reflexek, de ügyesség is szükségeltetik, nem feltétlenül a győzelemhez, de a szimpla túléléshez is. Nem elhanyagolható a jó ütemű mozgás létfontossága, itt bizony bárki bármikor menekülőre foghatja, ha nem áll túl jól a szénája, gránátokkal és a halálba vonuló csapattársakkal fedezve "taktikai visszavonulását".
Ez alapján tiszta sor, hogy a Loadout egy jó játék -- is lehetne, és remélhetőleg lesz is, ha kijavítják a hibákat, ha végre megtalálja saját egyensúlyát. Persze mi másra lenne a bétatesztelés, ha nem erre, most még bármelyik patch komolyan átírhatja a korábban hivatalos szabályokat. Az ugrándozás, vetődés lehetősége, amikor ügyesen és szorgosan bukfencezünk az orcánkba tuszkolt puskacsövek elől, amolyan jó öreg Gears of War módra, ad egy kellemes lendületet a gyilkolászásnak, az viszont már nem igazán áll jól a durrogtatásnak, amikor mindenki kenguru módjára galoppozik, főleg úgy, hogy ilyenkor a fegyverek többsége nem sokat ér. A játékmódoknak azért kedvez ez a pörgés, sikerült is őket jól eltalálni, mindig lebeg a játékosok szeme előtt valami cél, még az egysíkú mészárlás is dögcédula gyűjtéssel lett feltupírozva. Rettentő kevés viszont a csapatonkénti 4-4 játékos, főleg az összedolgozásra, az egymás segítésére, és úgy egyébként is konganak az ürességtől az online harcterek, ami azért is meglepő, mert internetszerte rengetegen könyörögnek a zártkörű bétatesztelésbe való bejutásért.
Testre szabható unalom?
Azért ez így nem igaz, de a könnyen unalomba fulladó darálás hosszútávon csak azért nem válik menthetetlenül monotonná, mert a tény, hogy bármikor összerakhatsz egy jobb, egy hatékonyabb, egy teljesen új akármit, mindig hajt előre, meg azért a lövöldözés a hibák ellenére is tud bizony jó szórakozás lenni. Nehéz még eme korai tesztidőszak alapján, és főleg a megjelenés utáni állapotok tekintetében hosszútávú jóslásokba bocsátkozni, vajon mennyire lesznek meg a fizetős-nem fizetős játékosok egymással, ám a tartalmi frissítések ezidáig inkább az egyensúly felállásának kedveztek. Van már a lejátszott meccseket követő véletlenszerű jutalmazás, egy mindenkinek járó induló alaptőke, ami kicsit oldani igyekszik azt a helyzetet, hogy a szintlépéskor kapott fegyveralkatrészek bizony hamar elfogynak, onnantól pedig tényleg csak addig ingyenes dolog, amíg nem fáj a foga az embernek egy új forgócsöves rakétavetőre. Van lehetőség karakterünk felcicomázására is, természetesen szigorúan valós, igaz nem feltétlenül tetemes pénzösszegek fejében. Persze erre a virtuális kemény legények lenézően legyintenek, viszont ha a programot megtalálja az a közönség, mely a hasonló juttatások fejében hajlandó apucit a bankkártyája miatt molesztálni, akkor a felhasználók is jól járnak, illetve a fejlesztők sem halnak éhen.
Kezet csó(n)kolunk a fejlesztőknek?
Bár a hibák jelentősége egyenként elenyésző is lehetne, ám együtt képesek komoly szemöldökráncolásra késztetni az embert. Csupán a jelenlegi állapot tudatában mégsem szabad temetni a programot, a béta alapján semmiképp, várjuk ki a végét, ha egyszer kiforrja magát, ebből még bármi lehet – jó és rossz értelemben egyaránt; egy próbát viszont ingyenes mivolta miatt akkor is megérdemel, ha esetleg valami később nagyon félrecsúszik a fejlesztés során. A morbid, vérpermettel bőven locsolt rajzfilm stílusú külső jó aláfestés a komolytalan mészárszékhez -- különösen tetszett, hogy elhalálozás esetén nem kimerevedik a kép, hanem sokszor észre sem vesszük azt a teljesen evidensnek tűnő tényt, miszerint már rég nem vagyunk aktív szereplői a gyilkolászásnak. Csak azt látjuk, ahogyan figuránk botladozik, fetreng, miközben torka szakadtából ordít és kiguvadt szemeit leszakadt, bőségesen vérző végtagjaira függeszti. Szívből remélem, hogy a megjelenésig minden téren javulni fog a Loadout, mert kevés olyan videojáték van, amiben hasonlóan felemelő, -- avagy stílszerűen fogalmazva -- bombasztikus élmény lenne ezernyi apró, véres húsdarabbá loccsanni.
