Ha valaki nem ismeri a The Black Aether ‘zine-t, az nem meglepő, hiszen egy olyan szubkultúra szellemi táplálékáról van szó, mely éhezik a lovecrafti és a weird irodalomra, a többszörösen összetett mondatokra és a különleges történetekre, hangulatra és helyzetekre. Nos, a magazin már többször hirdetett novellapályázatot, a legjobb műveket pedig természetesen máskor is sikerült csokorba gyűjteni, de ezúttal egy olyan kooperáció született, amely új szintre emeli a teljes kezdeményezést. Idén ugyanis az Ébredés-pályázat kapcsán derült ki, hogy a The Black Aether és az Agave kiadó összefonódik, és még idén közös kiadvánnyal jelentkeznek, mely természetesen a pályázat legjobbjait fogja tartalmazni. Természetesen ez az Ébredés, mely olyan ismert szerző írását is tartalmazza, mint Veres Attila, de mellette teljesen új és már azért ismertebb írók munkásságával is találkozhatunk a közel 300 oldalon.

pcguru-the-black-aether-agave-kiado-tomasics-jozsef-veres-attila-farkas-balazs-susuk-melinda-weird-horror-lovecraft-antologia-kotet-novellak-magyar-irok-1.jpg

Borzongós ébredés

Már a nyitány erős, hiszen a kötet elején kapott helyet Tóth-Palásthy Luca története, a Haragszik a Hísz szarvasa, mely Lappföldre vezeti az olvasókat, a szarvasok, a hiedelmek és a rothadás világába, ahol egy elgörbült éjszakából bármi megszülethet, ami veszélybe sodorja a civilizációtól távol élő társaságot. És ahogy megszoktuk, nemcsak megszülethet, de bizony meg is születik. A történet a helyszínével és témájával egyaránt különleges, amivel megadja az alaphangot, így már eleve kíváncsian és nagy reményekkel olvasunk tovább – csalódnunk pedig nem kell, legyen szó egy különleges tengeri utazásról, egy a technológia és a misztikum határait feszegető szektáról, vagy bármi más egyedi és különleges, hátborzongató esetről, melynek egy bizonyos pontja azért kapcsolódik a többi sztori egyetlen eleméhez: mindenképpen az ébredés áll a középpontban, legyen az bárki vagy bármi, ami felébred. És hát gondolhatod, hogy nem egy tündi-bündi kis rózsaszín törpemalac ébredezik a karunkban.

Az év antológia-kötete

14 novella, mindegyik a weird és a horror valamelyikének legfőbb jegyeiben fürdőzve, ezzel nem egyszer a frászt hozva az olvasóra, de minimum elgondolkoztatva azzal kapcsolatban, hogy mi minden rejtőzhet az ismert és érzékelt világ mögött. Mert bizony sok minden rejtőzik, az ősi hatalmaktól és entitásoktól kezdve a megmagyarázhatatlanig és az érzékelés teljes káoszáig. Az Agave pedig igen jó lóra tett ezzel a kiadvánnyal, mert teljes nyugalommal állítom, hogy a kötet az idei legjobb antológia a műfajban, hazai szerzőinkre pedig méltán büszkék lehetünk. A többségnél egyértelműen érződik, hogy nemcsak jó ötletekkel, de tehetséggel is bőven fel vannak vértezve, Magyarország pedig nemcsak egy-két kiváló alkotóval rendelkezik, hanem jóval többel, akiknek teret kéne biztosítni. Ezt tette most meg a The Black Aether és az Agave, amiért nem lehetünk elég hálásak. 

pcguru-the-black-aether-agave-kiado-tomasics-jozsef-veres-attila-farkas-balazs-susuk-melinda-weird-horror-lovecraft-antologia-kotet-novellak-magyar-irok-2.jpg

Már a Papp Evelin és Tomasics József jegyezte borító is érdekes, bár ez még kicsit talán magán hordozza a ‘zine jelleget, de a beltartalom tényleg fantasztikus, beszéljünk a már ismertebbnek mondható Farkas Balázs kellemesen elvont történetéről, vagy éppen Susuk Melinda festői leírásáról. A szerkesztéssel itt-ott ugyan volt némi problémám, szerkesztői szemmel komolyabbnak tűnő hibákba is belefutottam, de talán az idő és az energia is kevés volt a nyáron lezajló pályázat ilyen gyors feldolgozásához és legjobbjainak kiadásához. Ettől függetlenül semmiféle rossz szájíz nem maradt a végére, annyira érdekesek, ötletesek az írások, különböző korokból és helyszínekről, ami már eleve mutatja, hogy kortól és nemtől teljesen függetlenül a fantáziából nem volt hiány, és a kötet a címével rezonálva talán egy jelentős pontjává és akár ébredésévé válhat a hazai weird irodalomnak, mely láthatóan nemcsak elemében van, de simán kihívója is lehet bármely nemzetközi szerzői közösségnek.

  • Kötet címe: Ébredés
  • Kiadó: Agave Könyvek
  • Ára: 2786 forint (akciósan az Agave honlapjáról, egyébként 3980 forint)