Nem titok, hogy a közösségi játékok kiskirálya az utóbbi időkben nem is kicsi pénzügyi problémákkal küszködik: a bevétel csökken, a vezetők és fejlesztők távoznak, s peres ügyek is felütötték a fejüket -- a rossz hírek sorozata pedig csak folytatódik.

A cég vezérigazgatója, Mark Pincus tegnap este jelentette be, hogy hosszas mérlegelés után úgy döntöttek, hogy bezárják a bostoni stúdiójukat, csökkenti a partnercsapatok létszámát, illetve elküldik az aktív munkaállomány öt százalékát, ami 100 embert jelent. Ezen felül a cég javasolja a brit és japán stúdió bezárását is, 13 régebbi játékának támogatását beszünteti, kevesebb pénzt fognak pumpálni a The Ville-be, és kevesebbet fognak költeni reklámozásra, tárhelybérlésre, és külsős cégek megbízására.

Pincus elmondása szerint minderre azért van szükség, hogy egy szűkösebb, de jelen helyzetben ésszerű költségvetést tudjanak kidolgozni, ami lehetővé teszi, hogy a cég hatékony lehessen, s újra remek játékokat tudjon készíteni.