Ian McShane a John Wick franchise eddigi összes részében szerepelt, szóval Winston karaktere természetesen az idén nyáron érkező spinoffból, a Balerinából sem maradhat ki. Habár a premierre júniusig várnunk kell, a filmet eredetileg tavaly mutatták volna be, ám a pletykák szerint nagy átalakításon ment át az akció-szösszenet a pótforgatások miatt – valószínűleg ezért landolt a vágószoba padlóján McShane és a címszereplőt játszó Ana de Armas egyik izgalmas jelenete is, aminek a kivágása „kissé” felhergelt a színészt.

McShane és de Armas egy közös interjúban beszélt arról, hogy van egy remek közös jelenetük, amiben a főhősnő a Continental hotelben keresi fel Winstont, majd pedig megpróbálja lenyomni őt. McShane azonban ekkor a kollégája szavába vágott és pontosított: csak volt egy ilyen jelenetük, mivel azt kivágták a filmből, amire a színész így reagált: „Ne is beszéljünk erről. Mérges vagyok. Kivágták az egyik harcjelenetemet. De az én jeleneteimben dialógusokkal harcolnak. Van egy jelenetünk, amiben te (azaz de Armas) megpróbálsz egy új információt kiszedni belőlem, de Winstonból kihúzni bármit is olyan, mintha kőből próbálnál vért fakasztani, ahogy mondani szokás.”

 Winston és a főhősnő kapcsolatát előrevetítve McShane arról is beszélt, hogy a karaktere nagyra tartja de Armas bérgyilkosát. „Balerina és bérgyilkos egy személyben, ez egy halálos kombináció. Winston megpróbálja figyelmeztetni őt, de ő természetesen teljes mértékben ignorálja ezt. De érdekes lesz. Ő Baby Yaga, John Wick meg Baba Yaga” – ecsetelte a színész, kolléganője pedig arról beszélt, hogy a kedvenc akciójelenete a filmben a kézigránátos jelenet, aminek egy kis részlete az előzetesben is szerepelt, de elmondása szerint nagyon hosszú, látványos és érzelmes akció lesz.

A magyar mozikba pontosan június 5-én érkezik a Balerina, amiben McShane mellett a forgatás után elhunyt Lance Reddick, valamint Keanu Reeves is visszatér. A történet a John Wick harmadik és negyedik része között játszódik, a rendezői székben Len Wiseman ült, habár a pótforgatások alatt a franchise eddigi felvonásait dirigáló Chad Stahelski vette át az irányítást.

A borítóképek forrása: Lionsgate