Azt mindenképpen érdemes már az elején leszögezni, hogy ez a cikk nem hagyományos teszt, inkább csak egy kis kedvcsináló a PS4-es verzió alapján – a számítógépes változatról, magáról a játékról bővebben a következő számban olvashattok majd, sőt a magazinban egy komolyabb taktikai útmutatót is szolgáltatni fogunk mindazoknak, akiket nem hagy hidegen a Tripwire lövöldéje. De hogy mi is ez a Killing Floor 2? Egyfelől agyatlan hentelés, aminek során mutánsokat, úgynevezett zedeket lövünk apró darabokra, másfelől viszont komoly taktikázást igénylő csapatmunka a Red Solstice és a Team Fortress keverékeként, belső nézetben, aminél nagyon is számít, melyik kasztot visszük csatába, mennyire értünk ahhoz, és társaink mennyire partnerek az okosabb pusztításban.
Hét év
Hét hosszú esztendő… ennyi telt el az első epizód megjelenése óta (ha pedig a modot vesszük, akkor még több, összesen tizenegy). Persze a második rész egy ideje elérhető a Steam Early Access fázisában, amibe jómagam is beleöltem elég sok órát, ráadásul jó volt látni, ahogy szépen lassan felépül a tartalom. Először csap pár pálya, néhány kaszt állt rendelkezésre, egyetlen főellenféllel, majd jött a többi elem. További helyszínek, újabb karakterek és specialisták mindenféle skillekkel, amiket be lehet vetni, további fegyverek, aztán csendben el is készült a program, hogy a korai hozzáférés állapotát elhagyva ünnepelhessünk a zedek csontjain és húscafatain danolászva. Pláne, hogy immáron nem csak a számítógéppel rendelkezők kiváltsága a mutánsok mészárlása, elvégre ezt konzolon is megtehetjük, hasonló minőségben.
Nincs párja
Egy előnnyel pedig már most is rendelkezik a PS4-es verzió: tulajdonképpen nincs ellenfele. Miközben PC-n rengeteg a kooperatív lövölde, az aktuális generáció a konzolok terén nincs elkényeztetve a műfaj képviseletével. Se Left 4 Dead, se TF, se Dead Effect, se semmi – éppen ezért eleve jobb helyzetből indul a Tripwire alkotása, pláne, hogy az első Killing Floor nem jelent meg konzolokra. Ebből a pozícióból pedig, amit így szerzett meg a KF2, nehéz hibázni, pláne úgy, hogy a játékélmény eleve első rangú.
Mert bizony nagyszerű mókáról van szó. A betanító szakasz minden lényeges dolgot megtanít a vásárlóknak, ami után következhet is a Survive és a VS. Előbbi a szimpla kooperatív szegmens, aminél a hullámokban érkező zedeket lehet amortizálni, míg utóbbi a kompetitív változat, ahol emberi játékosok bújnak egy-egy mutáns bőrébe, hogy így szívassák meg ellenfeleiket is. Persze a Killing Floor a csoportos mészárlásról szól, aminél hatan megyünk neki a pokoli hordának, így pusztítva a szimpla egyedeket, a sikoltókat, a hányással támadó dagadékokat, netán az elit monstrumokat, amiknél összehangolt támadásra és taktikára van szükség, nem beszélve a bossokról, akiknél ez hatványozottan igaz.
És az egyszerűnek mondható játékmenet ellenére mindez nagyon jól működik. Az eltérő kasztok jellemzőit alkalmazva gyógyíthatjuk társainkat, brutális robbanószereket vethetünk be, lángokkal perzselhetjük az ellent, netán kardokkal szabdalhatjuk az opponenseket, miközben szól a metál és fröccsen az agyvelő. Fejlövés még soha nem volt olyan ízes és zamatos, mint a Killing Floor 2-ben, ahol egy-egy esetben a kép is belassul, fekete-fehérbe vált, így tovább növelve az élvezeti faktort a remek gunplay és sebzésmodell mellett. Utóbbi pedig valóban fergeteges, elvégre ott roncsolódik, hullik minden testrész, ahol találat van.
Folytatása következik
A játékmenet tehát első osztályú, a hangulat nagyon is rendben van, a zenék és hangok szintén, ahogy az egész koncepció is kifejezetten ütős. A grafikáért az Unreal motor felel, szóval azzal sincsenek gondok, a pályák felépítése elsőrangú, ráadásul egyediek a térképek, a kezdetek óta kínált Párizs a mai napig szuper, ahogy az előkelő kúria, a csontokkal kirakott katakombák, vagy az erdő is izgalmakkal teli – pláne, ha a mindenfelé elszórt gyűjtögetnivalókat is össze akarjuk szedni.
A Killing Floor 2 tehát nyugodtan ajánlható PS4-en is, pláne, hogy ezen a platformon igazi vetélytársa sincs, játékmenete élvezetes, hosszú távon is szórakoztató (20-100-200 órán át is kitart, ha rákapunk, van teljes csapatunk). Ennél bővebben a decemberi Guruban olvashattok majd a játékról, ám addig is azt javasoljuk, hogy bátran ugorjatok bele a Tripwire alkotásába, mert kooperatív lövöldéből jelenleg nem nagyon van jobb a piacon, és ez tulajdonképpen a PC-s verzióra is igaz.
