John Carpenter 1982-ben bemutatott kultikus horrorjából, A dologból 2002-ben készült videójáték, amely közvetlenül a film eseményei után vette fel a fonalat. A PC-re, PlayStation 2-re és Xboxra megjelent alkotás annak idején főleg pozitív kritikákat kapott, és azóta több mint 1 millió példányban kelt el. A sikernek köszönhetően a játékot fejlesztő Computer Artworks rögtön elkezdett dolgozni a folytatáson, azonban a stúdió 2003 októberében felszámolás alá került, így a projektet kukázni kellett. A 2002-es The Thing a premierje óta szinte hasonló kultstátuszt vívott ki magának, mint a játék alapjául szolgáló film, és főleg ennek köszönhető, hogy a Nightdive Studios úgy döntött, ráncba szedi a programot egy remaster formájában, mely a PC-s megjelenés mellett konzolokon is napvilágot lát.

Habár a készítők ígérete alapján a felújítás még ebben az évben megjelenik, pontos dátumot eddig nem közöltek, viszont az Xbox honlapján megjelent egy cikk, ami arról tájékoztatja az olvasókat, hogy milyen játékok jelennek meg december 2. és december 6. között. Így derült ki, hogy a Carpenter filmje alapján készült játék feldolgozását, azaz a The Thing: Remasteredet december 5-re, vagyis holnapra várhatjuk. A fejlesztők azonban nem erősítették és nem is cáfolták meg ezt az információt, továbbá a Steamen még mindig csak annyit lehet látni, hogy a játék „hamarosan érkezik”, X-en pedig tegnap csak annyit tisztázott a Nightdive Studios, hogy decemberi startot terveznek.

Szóval a december 5. még nincs kőbe vésve, ugyanakkor nem is kell sokat várnunk arra, hogy kiderüljön, mennyire volt releváns az említett cikkben közölt információ.

A borítókép forrása: Retro Gaming