Bár az alapszakaszban végül nem sikerült begyűjteni az első helyet, a rájátszásban nem talált legyőzőre a WiLD MultiGaming, Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő esport szervezete. A K&H MNEB R6S első szezonjában megszerzett bajnoki cím óta most először ünnepelhettek újra aranyérmet a Vadak, akik 3-0-ra múlták felül a Spirit Gaminget a fináléban.

WILD MULTIGAMING VS SPIRIT GAMING (3-0)

Mivel a felső ágról érkezett a nagydöntőbe a DogeFather, StriKe, Roky, Lino, Zodiac ötös, ezért csak két győzelemre volt szükségük ahhoz, hogy az ötödik évad tavaszi szezonjának legjobbjaként hivatkozhassanak magukra. Végül ez két szoros pálya után össze is jött, ugyanis Skyscraperen 7-5-re, Villán hosszabbítás után 8-6-ra diadalmaskodtak. Minden dicséret megilleti a Spirit Gaminget is, akik először szerepelhettek a hazai elitben ezen a néven, de a játékosok más klub égisze alatt sorozatban második alkalommal jutottak el a végső megmérettetésig. 

k1.jpg

A WILD-nak innentől nem kezdődött meg még a nyári szünet, ugyanis a klub részt vesz a jelenleg is zajló R6 Central Combine - Divison Clash küzdelmein egy másik magyar csapat, az Illés Akadémia Spirit társaságában. Ugyanennek a sorozatnak egy korábbi állomásán ott volat Hedsuték, azonban nem sikerült nekik továbbverekedniük magukat a következő szakaszba. Sajnos StriKe-ék a WTZ elleni jó kezdés után két hosszabbításos vereséget is begyűjtöttek, így nehéz helyzetbe kerültek a mai megmérettetések előtt.

K&H MNEB Rainbow Six Siege még idén egy szezonra visszatér a képernyőkre. A nyílt selejtezőkre érdemes már most összeverbuválni a játékosokat, hogy egy olyan ötössel vágjatok neki a harcoknak, amely felveheti a kesztyűt akár a WILD-dal is.