Az első nem más, mint a világhíres, a Gandhi főszerepéért Oscar-díjat nyert félig angol, félig indiai, 1943-as születésű Sir Ben Kingsley (eredeti nevén Krishna Bhanji), aki szépen felépített renoméját (az említett Gandhin kívül a Schlindler listája, a Ház a ködben, az Anna Frank igaz története, a Bugsy, a Szexi dög) az utóbbi időkben elég sikeresen megbecstelenítette a Bloodrayne-adaptációban, amelynek író-rendező-producerét inkább meg sem nevezném ehelyütt. Reméljük, ezúttal szerencsésebben választott forgatókönyvet az amúgy tényleg zseniális színész.

Mint tegnapi híremben írtam, Jordan Mechner, aki ugye nemcsak a herceg „atyja”, hanem a mozi főírója is egyben, elmondta, hogy a z adaptáció, annak ellenére, hogy a film az első újkori trilógia alcímét hordja magán, meglehetősen lazán kötődik csak hozzá. A sztori szerint a kalandvágyó Dastan herceg (Gyllenhaal) és az egzotikus és vonzó, ám a sráccal rivalizáló Tamina hercegnő (Aerton) egyesíti erőit, megakadályozandó, hogy egy gonosz nemes megszerezze az Idő Homokját, az istenek ajándékát, mellyel visszapörgethető az idő. Molina Sheik Amart, a herceg mentorát alakítja majd, míg Kingsley feltételezhetően a főgonosz lesz, bár ezt még nem erősítették meg. Egyelőre tehát így állunk (nekem meg hízik a májam, mert én megmondtam, hogy Aerton nem Farah lesz, bebebe), meglátjuk, mi sül ki belőle - ha nagyon rossz, legfeljebb megszerezzük mi a homokot, és visszapörgetjük az időt, míg helyre nem áll a világ rendje...
És most pár szó a folytatásról:
Az alcíme Warrior Within, ahol Dastan herceg nem az idő szigetén próbálja helyrehozni életét, mert az a bizonyos nemes nem szerezte meg a homokot hogy kiengedtesse (huh de furán jött ki ez a szó) velünk, így nem romlott el semmi. Helyette inkább 300 tevéért megvette Tamina-t és a fent említett nemes bosszúszomlyas fiával kell hadakoznia.
Így végre nemcsak hogy teljesen elrugaszkodnak a történettől, hanem tökéletesen "eredetire" is sikerül.
Na jó lehet hogy picit túllőttem a célon. A lényeg teljesen el cseszték a történetet. És ezek a nevek? Dastan és Tamina... a vezért meg Kazimirnak hívlák és kész egy bollhoz méltó mű.