• Készül az új Gran Turismo
  • Egyesíteni fogja a sorozat múltját, a jelenét és a jövőjét
  • A VR élményre is jobban ráfekszenek, hála a PS5 plusz erejének

Októberben lesz három éve annak, hogy megjelent a Gran Turismo Sport, amit azóta is szorgosan bővít a Polyphony Digital. Legutóbb júniusban kaptunk hozzá öt új autót és egy új versenypályát. De a csapat már javában fejleszti az új felvonást is.

A széria atyja, Jamaucsi Kazunori a GTPlanetnek árulta el ezt, miután kifejtette, hogy a Gran Turismo Sporttal elérték azt, amit mindig is el szerettek volna érni a versenyek és a fizika terén. Elmondása szerint volt szerencséje az utóbbi időszakban játszani a Gran Turismo 2-vel és 3-mal, és meglepte, hogy mennyit felejtett. Éppen ezért úgy gondolja, hogy a következő játéknak kombinálnia kell a múltat, a jelent és a jövőt.

Természetesen az új Gran Turismo már PS5-re jön ki, és Jamaucsi azt is tudja, mire használják fel a konzol plusz erejét: a VR élményt szeretnék javítani. Személy szerint szereti a virtuális valóságot, látja a lehetőségeit, de sosincs annyi erőforrásuk, amire szükségük lenne a céljaik eléréséhez. A PS5 ezekhez a célokhoz egy kicsit közelebb viszi őket.