A naptári nyár első hete kicsit lazábbra sikeredett, mint az eddigi felhozatal, ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy ne került volna semmi izgalmas újdonság a PlayStation Store kínálatában. Mutatjuk is, mit érdemes beszereznie annak, aki az elmúlt hét megjelenéseiből szemezgetne.

The Elder Scrolls Online: Elsweyr

Napjaink egyik legnépszerűbb MMORPG-je újabb kiegészítőt kapott, méghozzá nem is akármilyet. Az Elsweyr nevéhez méltóan megnyitja előttünk a khajit szülőföldet, Elsweyrt, melyet valami halálos és ősi veszély fenyeget. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a sárkányok is megszállni készülik Tamriel földjét, így velük is szembe kell néznünk. Az Elsweyr tehát egy új régióval, sárkányokkal és egy új karakterosztállyal, a nekromantákkal, vár minket, ráadásul az áráért megkapjuk az alapjátékot, valamint annak Summerset és Morrowind című fejezeteit is.

previewscreenshot1540095.jpg

Effie

Az Effie egy modern köntösbe bújtatott, 3D-s akció-kalandjáték, mely a műfaj klasszikusait igyekszik megidézni harcaival, valamint ügyességi és logikai feladványaival. A történet szerint Galandot, egy fiatal úriembert, alakíthatjuk, akit egy átok örökre öreg testbe kényszerít. Ő természetesen felkerekedik, hogy megtörje az átkot, ehhez azonban a teljes vidéket beszövő fekete mágiával és annak minden gonosz ivadékával is szembe kell néznie.

sdbovptq1.jpg

MotoGP 19

A hivatalos MotoGP játék idén is visszatért, hogy egy újabb önfeledt száguldásra invitáljon minket, ezúttal természetesen a 2019-es MotoGP szezon keretein belül. A játékban helyet kapott egy kampány mód is, ahol egy névtelen kezdővel kell felkapaszkodnunk a versenyek ranglétráján, de ha inkább hús-vér emberek ellen bizonyítanánk, arra is van lehetőségünk: kihívhatjuk a barátainkat vagy bárkit az internetről egy gyors meccsre, ha pedig nagyon érezzük a motort és a száguldást, akkor a játék esport ligájának a harmadik szezonjában is kipróbálhatjuk magunkat.

kztkcjrrpreviewscreenshot3543185.jpg

The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel II

A The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel II a The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel folytatása, mely most először elérhető PS4-re. A játék az előző rész történetét viszi tovább: főhősünk, a katonának tanuló Rean Schwarzer, felébred a szülőfaluja közelében, azonban fogalma sincs, hogy mi történt a barátaival. Épp ezért, bár az előtte álló út hosszú és bizonytalan, mégis gondolkodás nélkül belevág az új kalandba, hogy kiderítse, mi történet azokkal, akik oly kedvesek a szívének. A The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel II egy klasszikus JRPG, mely japán és angol szinkronnal, rengeteg extra hozzáadott dialógussal és egy felfedezést gyorsító Turbo Móddal érkezik PlayStation 4-re.

oikyxjnppreviewscreenshot2543299.jpg

További megjelenések

Ezek voltak hát az elmúlt hét legérdekesebb megjelenései, azonban akad még itt pár indie gyöngyszem is azoknak, akik az ilyen címeket kedvelik. Ott van például a PC-n már bizonyított minimalista platformer, a Refunct, vagy a PlayStation VR erejét a vidámparkok laza és felszabadult hangulatával kombináló Summer Funland.

A megjelent játékok teljes listája így alakult: