Játékok és szexizmus, 2. rész

A múlt héten szép kis vita kerekedett a kommentszekcióban, és épp ideje, hogy ismét felkeveredjen az állóvíz. A mai „beszámolómat” azokkal a hölgyekkel kezdem, akik minden egyes gamer-rendezvényen (pl. E3) láthatunk és megcsodálhatunk; ők az úgy nevezett „booth babe-ek”, vagy ahogy én hívom őket, a mutogatós nénik.

Korábban már megfogalmaztam egy álláspontot velük kapcsolatban, amivel sokan nem értettek egyet. A lényege röviden annyi, hogy szexszel mindent el lehet adni; akármennyire is értéktelen az árucikk, ez esetben a lengén öltözött lányok jelentik a reklámot. Minél többen vannak és minél kevesebb ruha fedi bájaikat, annál inkább nagyobb a kereslet az adott termék iránt (ez vitathatatlan tény), mivel a célközönség nagy része férfi. Ezzel szemben, ha nők számára szánják eladásra a terméket, akkor izmos, jó kiállású, vonzó fickókkal reklámozzák azt. Ez a fajta játék tehát kétoldalú.

Yvonna Lynn híres cosplayer, aki a Charisma+2 nevű
tehetségkutató céget is alapította

Térjünk vissza a témához! Szóval, itt vannak nekünk a csinos hoszteszek, akiket általánosságban nem sokra tartanak nőtársaik, végül is mást sem csinálnak, mint egész nap állnak, mosolyognak, integetnek és elvonják a pasik figyelmét. Ezzel kapcsolatosan jött el az a pillanat, amikor megosztom veletek az egyik legpozitívabb élményemet.

Nem is olyan rég olvastam egy interjút, amelyben egy nevesebb hoszteszt faggattak a munkáját illetően; az Yvonna Lynn nevű hölgy elmesélte a tapasztalatait a szakmával kapcsolatosan, és fellebbentett jó néhány fátylat az iparról. Kezdjük is mindjárt az elején!

Lynn kisasszony egy igazán felkapott modell az Egyesült Államokban; nem egy olyan gamer-rendezvényen tette már tiszteletét, ahol a mosolyával promotálta a kiállított játékokat. Karrierjének egyik legszebb pillanata volt, amikor 2005-ben felkérték, hogy dolgozzon az E3-on a Legend of Zelda standjánál, amit készséggel elfogadott. Mivel Yvonna gamer girlnek vallja magát, ezért igazán örült annak, hogy végre a legnagyobb játékokról szóló kiállításon is tiszteletét teheti, ahol hírességekkel és hasonló érdeklődéskörű társaival találkozhat. Az utóbbi „elvárása” gyorsan teljesült: az első napján összefutott a világhírű Mijamoto Sigeruval, akinek olyan címeket köszönhetünk, mint a Mario, a Legend of Zelda, illetve a Star Fox- és a Donkey Kong franchise-ok.

A sikerélményen felbuzdulva Lynn bevetette magát a kiállítás sűrűjébe, és meglátogatott más standokat, ahol még több hosztesszel találkozott. Legnagyobb megdöbbenésére azonban nem az fogadta, mint amit korábban elképzelt. Körbekérdezte az ott dolgozó hölgyeket és kiderült, hogy a legtöbbjüknek köze sincs az elektronikus szórakoztató iparhoz, de még azokról a játékokról sem tudnak jószerivel semmit, amik mellett napokon át pózoltak. Ez a szomorú tény elindított a fejében egy gondolatot: vajon hány olyan hosztesz szeretne bejutni az E3-ra, akik valamelyest konyítanak is a dologhoz, csakhogy sosem keresték meg őket korábban egy olyan ajánlattal, mint őt?

"Egyszer mondd el, hogy gamer lány vagy,
és mindenki elveszti az eszét!"

Nem sokkal később úgy döntött, hogy megalapítja saját modellügynökségét, ahol a hozzá hasonló lányok egy csoportba gyűlve gamer-rendezvényekre „szakosodnak”, és ezzel minőségi szolgáltatást nyújtanak. Utóbbi alatt azt kell érteni, hogy megannyi alkalommal a kiállításokon résztvevő hölgyeknek munkaköri kötelességük együtt játszani a látogatókkal. Például, ha azok egy kétszemélyes Kinect- vagy Move alkotást próbálnak ki és nincs párjuk, akkor beugranak a pluszhelyre. A Charisma+2 névre keresztelt vállalkozás gyorsan beindult, és ma már a nevesebb rendezvényeken ezek az elszánt gamer csajok mosolyognak vissza ránk a standok sarkaiból. Emlékezzetek erre, amikor megnéztek egy-egy E3 videót!

Most pedig jöjjön ismét egy kis negativitás! Nem egy embertől hallottam, hogy ha női főszereplőket szeretnénk látni a játékokban, akkor kerítsünk egy csajgárdát, akik majd lemodellezik, megírják és kiadják ezt nekünk. Srácok, amikor ilyesmiket mondtok, mindig meghal egy darabka a lelkemből. A helyzet az, hogy a nem humánus bánásmód, amiről már jó sok alkalommal szó esett, főként azokat a nőket érinti, akik az ipar sűrűjében dolgoznak, tehát koncepciórajzokat készítenek, a kódokon, teszteken munkálkodnak, vagy más fontos posztot töltenek be. A Kotaku a tavalyi év folyamán közzétett egy cikket, amely egy akkoriban indult Twitter-hullámról szólt, melyben a női videojáték-ipari dolgozók elsőszámú felháborodási okait keresték. Az anyag globális közönséget biztosított az ügynek. Kételkedők, kérlek titeket, keressetek rá a „#1reasonwhy” tagre, és olvassatok el egy pár bejegyzést közülük!

Gamer csaj, ahogy a legtöbben elképzelik: két tonna
vakolat az arcra, és csábos tekintet!

Azoknak, akik nem beszélnek angolul, íme pár bejegyzés magyarra fordítva:

• „Tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha más emberek tisztában lennének azzal, hogyan éreznek mások. Én próbálok a többiekre is gondolni.”
• „Egyszer hallottam, amint a művészeti vezető a következőket mondta: »Nincs szükségünk nőkre: több a baj velük, mint amennyi hasznot termelnek.«”
• „Egyszer azt mondták nekem, hogy »nincs szükségünk női dolgozókra, hogy a tudjuk, mit várnak el a nők az ipartól«”.
•  „Mert szexuálisan zaklatnak, csak azért, mert gamer újságnál dolgozom.”
• „Mert férfi kollégáim alkalmanként lehetnek buták, idegesítőek, éretlenek, szabadon ökörködhetnek, lerészegedhetnek, hülyét csinálhatnak magukból, de nekem mindez tilos.”
• „Mert a marketinges csókák nem végzik rendesen a dolgukat, valahányszor nő a főhős.”
• „Mert félek ezt kiírni, ezért...”

Jó lenne összerakni egy csajokból álló csapatot, ahol összeeszkábálhatnánk a magunk kis játékát, de ekkor jönne a következő gond: szinte senkit sem érdekelne annyira, hogy megvegye. Nem arról van szó, hogy nem akadnának vásárlók, hanem inkább a bizalmatlanságról, mondván, „te nő vagy, nem értesz a gépekhez”. Saját tapasztalatból mondom, hogy ez így működik, mert nem egyszer szembesültem már azzal, hogy valaki ezt a szemembe mondta.

Abban a közösségben, ahol „a férfi az úr” és többségben vannak a férfi kollégák, nem lehet azzal vádolni őket, hogy eltúlzott a főhős személyisége, mivel ők alkotják. A lányokkal nem ez a helyzet. Persze, mindannyian tudjuk, hogy nem lehet öt fegyverrel a zsebedben szaladgálni, miközben ott van a minigun a kezedben, és a hónod alá szorítod a páncéltörőt, de figyeljetek, nem is várja el senki. Ha mi, lányok, racionális elvárásokat táplálunk felétek, akkor ti se várjatok tőlünk többet, mint amire képesek vagyunk. Továbbra is azt kell mondanom, hogy az idei Tomb Raider játék az etalon, skacok.

Az Xbox Live! a szexista Vér Istvánok melegágya,
mindenki csak saját felelősségre próbálkozzon!

És végezetül itt van egy kis csemege, egy kis pozitivitás, hogy ne keserű szájízzel távozzatok. Röpke egy hónappal ezelőtt regisztráltam az Xbox Live-ra, és felhasználva egy 48 órás Gold próbakört, belevetettem magam a multizás közepébe. Előástam az Assassin’s Creed 3-at és nekiálltam játszani. Annyi negatív kritikát, kiírást láttam arról az elmúlt időkben, hogy miként bánnak a vérpistikék a gamer csajokkal Live-on, hogy komolyan féltem belevágni ebbe a kis kalandba. Rengeteg gyűlölködő hangvételű levelet olvastam, amik más nők fiókjaiba érkeztek, mert szegény kislányoknak eszükbe jutott venni egy konzolt és használni azt.

Nos, az eredmény meglepően pozitív volt. Már az első nap, amikor teljesen multi-szűzként belecseppentem a meccsek közepébe, kaptam egy levelet, amiben meghívtak egy későbbi mérkőzésre (a levél feladója egyébként elérte a legmagasabb szintet, úgyhogy volt pár órája a játékban). Szerencsére egyszer sem konfrontálódtam, és nem is kaptam rágalmazó üzeneteket, pedig arra is ügyeltem, hogy olyan nicknevet válasszak, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy nem vagyok fiú, persze nem XoXoPrincessTuTu1585 félét, vagy hasonlót.

Ezzel búcsúzom tőletek mára, hamarosan ismét találkozunk!