• A Mindannyian halottak vagyunk játékadaptációt kap
  • Az IKINA Games gondozásában készül és 2022 második felében fog megjelenni

A Nyerd meg az életed után a Mindannyian halottak vagyunk lett a Netflix aktuális koreai sikersorozata, mely remekül teljesítő első évadja után nagy eséllyel folytatást is kaphat. A sorozatban egy középiskolából kiinduló vírus szép lassan élőhalottá változtat mindenkit a környéken egy csapat diák kivételével, akik elszántan küzdenek a túlélésért az iskolában és azon túl.

deadall.jpg

Viszontagságaikat hamarosan magunk is átélhetjük, az IKINA Games ugyanis bejelentette, hogy egy a sorozaton alapuló, sztorivezérelt kalandjátékon dolgozik, ami várhatóan 2022 második felében fog megjelenni PC-re, majd 2023 elején konzolokra és mobil eszközökre.

alldead.jpg

Mindannyian halottak vagyunk globális népszerűségét figyelembe véve a játék lokalizálva a nemzetközi piacokon is elérhető lesz. Közleménye részeként az IKINA Games két képet is megosztott a készülő játékről, ami alapján rajzolt grafikai stílusra számíthatunk majd.