Sony a jövőben sem hagyja majd a fiók mélyén porosodni a Horizon franchise-t, hiszen nem elég, hogy folytatódik Aloy története, 2022 novemberében az NCSoft (Guild Wars, Lineage) gondozásában készülő MMORPG-ről is lehullt a lepel, november közepén pedig családbarát köntösben is átélhetjük a Zero Dawn történetét, hála a LEGO Horizon Adventures-nek. És ha már szóba került a nagysikerű első rész, talán mondanunk sem kell, hogy október 31-én befut a Horizon Zero Dawn Remastered, amit ugyan senki sem kért, de a cég a jelek szerint továbbra is imádja leporolni az alig néhány éves címeit.

Ha mindez nem lenne elég, még egy élőszereplős adaptáció is formálódik a Netflixnél – pontosabban formálódott, a showrunner viselkedése miatt ugyanis erősen kérdésessé vált az adaptáció sorsa. Végezetül pedig a Guerrilla Games boszorkánykonyhájában fődögélő többjátékos mellékágról sem szabad elfeledkezni, ami már ugyebár évek óta készül, nemrég pedig megtudhattuk róla, hogy epikus csatákat ígér, hála a végletekig kidolgozott animációknak és a minden eddiginél veszélyesebb gépszörnyeknek. A kérdés már csak az, hogy vajon Aloy harmadik nagy utazása vagy a multiplayer spinoff jelenik-e meg előbb?

Talán nem túl meglepő, de az utóbbi, legalábbis az ismert játékipari bennfentes, Jason Schreier szerint, aki a Spawncast legújabb adásában (ezt láthatjátok fent) beszélt arról, hogy első körben a kooperatív móka lát napvilágot, a harmadik egyjátékos Horizon debütálása pedig még „odébb van”. Schreier emellett azt is aláhúzta, hogy a Sony nem tett le a live service piac meghódításáról, bár elég kevés olyan projekt maradt, ami ezt az irányt képviseli – tekintve, hogy hírünk alanya az egyik, bizonyára eléggé bízik benne a cég, bár ez ugyebár a Concordon sem igazán segített.

Talán még a megjelenésnél is fontosabb viszont, hogy mi lesz a hosszú távú támogatással, hiszen az élő szolgáltatások esetében messze ez a legégetőbb kérdés – a Naughty Dog például be is áldozta a The Last of Us többjátékos mellékágát, annak gondozása ugyanis elvette volna az időt és az energiát a single player alkotásoktól. Bízzunk benne, hogy a Guerrilla képes lesz egyszerre két vasat tartani a tűzben, mert szomorúak lennénk, ha live service álmoknak a Horizon 3 (bármi is legyen a végső címe) látná kárát.

A borítóképek forrása: Steam, PlayStation