Valamikor, úgy 15-20 éve is talán, egy épületbontásokra specializálódott cégnek csináltunk reklámanyagokat – na, ennek egyik része volt a különböző, mindent IS szétszedő gépek leírásainak elkészítése. A cégnevet már rég elfelejtettem, de azt nem, mennyire imádtam a géppark óriási, sárga, vasbetonmorzsoló gépszörnyetegeit meglátogatni a telephelyen, hiszen ugye a végigtapizás-beleülés nélkül sajnos nem ment a szövegírás. Vezetni vagy kezelni persze nem engedte a cégtulaj, hiszen akkori árakkal is sok tízmilliós lánctalpasok várták a melót. Azonban most, ha csak virtuálisan is, de visszajött ifjúkorom: itt az Instruments of Destruction. Végre!
A játék tulajdonképpen egy furcsa kettőse az alkotásnak és a pusztításnak. Alkotás, hiszen meglehetősen széles alkatrészbázisból merítve lehet megépíteni a saját kis rontó-bontó gépezetünket, amivel aztán nekiesünk az egyes szigetekre elhelyezett feladatok megol… akarom mondani, szanaszét szedésének. Persze itt is van azért egy kis csavar: az alkatrészek pénzbe kerülnek, nem is kevésbe, és ezeket a sikeresen lebontott ojjektumok után kapjuk csak meg. Sőt, ha ügyesek vagyunk, és a kiegészítő, jellemzően a végrehajtást nehezítő feltételeket is teljesítjük, aranyeső és XP-manna hullik reánk.
De az Instruments of Destruction lényege mégiscsak a rombolás. Na, az viszont lesz, méghozzá soooooook. Az Early Access-ben is körvonalazódik már, hogy mire is lehet számítani: például sok tolatásra. A játék fejlesztői kifejezetten büszkék arra, hogy elsősorban a fizikára koncentráltak. Azaz – elméletileg – minden úgy fog roncsolódni, ledőlni, összezuhanni és elporladni, ahogyan az adott anyag a valóságban is tenné, ha mondjuk, nekiállnánk egy kétméteres átmérőjű körfűrészlappal nyesegetni. Szóval itt tudomány lapul a porfelhő alatt, gyerekek! Ráadásul a járművek mozgását is ugyanilyen igényességgel modellezik le, ami ugye már azért is egy vicces feladat, hiszen a saját monstrumainkat mi tudjuk összeállítani, így ezek meglehetősen egyediek tudnak lenni. Jó, persze, vannak és lesznek full-gyári verdák, de hát az a gyengék fegyvere, mint közismert. A járgányok vezetése sem egyszerű, meglehetősen sokat kell néha a szűkebb helyeken matekolni, tolatgatni, főleg akkor, ha mondjuk, az az egyik mellékküldetés, hogy a mindenhol ott ágaskodó ókori oszlopok nem sérülhetnek meg. Hát persze! Jellemzően ezek azok a helyzetek, amikor rájössz, hogy milyen finoman is kell egyensúlyozni a rombolási képesség és a méret, illetve a vezethetőség között. Tisztára, mint a való életben.
És persze van értelme a karrier-módnak is: a tapasztalati pontokat (és, mint említettem, a zsét) összegyűjtve lehet mindenféle mókás kis extrát szerezni – mondjuk a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta nekem jobban bejött, mint a króm-felni vagy a homasitás hurkatöltő kidörgő. Az Early Access-ben is van már vagy 70 alkatrész, meg 10 kidolgozott sziget, úgyhogy bőven van már annyi tartalom, ami alapján kiderül, hogy a TE játékod lesz-e az Instruments of Destruction, vagy sem. Idő van rá, hiszen a fejlesztők szerint még legalább egy esztendőn át ebben az állapotban marad az Instruments of Destruction, persze a folyamatos patchelések és frissítgetések nem maradnak el addig sem. Mind témáját, mind megvalósítását tekintve kiemelkedik ez az apró kis indie gyöngyszem a Steam végtelen tengeréből, meleg szívvel tudom ajánlani, már a mostani félkész állapotában is. Moarr crush, moarr fun!
