A régóta várt 28 évvel később című film előzetesében néhány másodpercre feltűnt egy lesoványodott élőhalott, aki kísértetiesen hasonlít a Cillian Murphy által megformált első rész főhősére, így rögtön megindult a konspirálás, hogy esetleg a színész zombiként tér majd vissza a horrorban, azonban ezt azóta többször is cáfolták – továbbá most kiderült, hogy Murphy egyáltalán nem is fog szerepelni a harmadik felvonásban. Ezt Andrew McDonald producer árulta el az Empire magazinnak: bár a készítők szerették volna, hogy a sztár is erősítse a stábot, erre nem került sor. Legalábbis egyelőre.
„Szerettük volna, ha részt vesz a projektben, és ő is ezt akarta, de az első filmben nem szerepel” – mondta McDonald. „Jelenleg executive producerként van jelen, és remélem, hogy a jövőben valamikor együtt dolgozhatunk vele.” Ugyebár a 28 évvel később egyúttal egy trilógia első felvonása is lesz, a második fejezetet The Bone Temple alcímen fut, és 2026. január 16-án kerül a mozikba, Nia DaCosta rendezésében. Ebben már Murphy is szerepelhet.
A félreértéseknek egyébként a The Hollywood Reporter tavaly januárban megjelent cikke volt az oka, amelyben a színészt executive producerként, valamint „lehetséges főszereplőként” említették a film kapcsán, ezért is kapott szárnyra az az elmélet, hogy a 28 évvel később trailerjében látható sovány, fertőzött élőhalott valójában Murphy karaktere, Jim. Danny Boyle rendező később elárulta a magazinnak, hogy még őt is meglepetésként érte a hasonlítás: „Megmutattam a barátnőmnek a trailert, és azt mondta: ’Az emberek azt fogják hinni, hogy ez Cillian.’ Azt feleltem: ’Ugyan már, ne butáskodj.’ Van még mit tanulnom az életben” – vallotta be direktor.
Az említett zombiról végül kiderült, hogy a művészeti kereskedőként és feltörekvő színészként dolgozó Angus Neill játssza. A 28 évvel később június 20-án mutatják be, az alkotók pedig nagy reményeket fűznek a trilógiához, valamint McDonald azt is elmondta, hogy nagy az esély rá, hogy a folytatásokban Murphy is felbukkanhat.
A borítóképek forrása: Empire