Hétvégén, azaz 2017. március 11-én, szombaton kerül megrendezésre a győri ROG PlayIT Plus Győr, ahol a PC Guru is képviselteti magát. Fontos tudni, hogy ez a rendezvény nem egyenlő a győri PlayIT-tel, hiszen ez egy új, a felnőtt gamerekre koncentráló rendezvénysorozat. Imigyen 18 év alatt nem is látogatható, merthogy elsősorban a felnőtt közönségnek szóló tartalmak és színpadi programok várják az érdeklődőket.

A ROG PlayIT Plus Győrre jegyeket vásárolhattok a rendezvény honlapján 1990 forintért, illetve a helyszínen 2000 forintért, vagy a rendezvény partnereinél. Ugyanakkor akár tőlünk is nyerhettek belépőt, méghozzá a PC Guru Facebook-oldalán, ahol a nyereményjáték posztját lájkolók és kommentelők között mindennap egy-egy páros belépőt sorsolunk ki a Meex-szel közösen, egészen péntekig.

ROG PlayIT Plus Győr

Gyertek el, és találkozzatok a PC Guru csapatával. Addig is, a Guru legyen veletek!