Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.

descriptive text

bullseye

Az a szokatlan helyzet állt elő, hogy sem kisebb, sem nagyobb indie játékkal nem kell éppen hivatalból játszanom, sőt még a PowerWash Simulatornak is a végére értem (bár az utolsó pályán a mennyezet miatt majdnem töröltem az egészet). Szabadon eldönthetném tehát, hogy az éppen félbehagyott tucatnyi cím közül melyiket folytassam, csakhogy ez döntést igényel, amire nem érzem magam képesnek ilyen hőségben.

hetvegamebullseye20220728.jpg

Lehet, hogy készítek inkább valami kieséses bajnokságot, ahol pénzfeldobás alapján dől el, végül melyik játékot éri a hihetetlen megtiszteltetés, hogy egy hétvégét velem tölthet, mielőtt megint parkolópályára kerül. Hiába, nehéz élet ez, lehet koncertet is szervezek a megsegítésemre. Addig meg végül is van némi behozni valóm a Vampire Survivorsban.

wilson

Mivel hivatalosan már megjelent, ezélt beszélhetek arról, hogy az elmúlt hét a Cartel Tycoon társaságában telt, és a hétvége egy része is vele fog, hiszen a teszt most már több mint aktuális. A téma iránt mindig is nagyon vonzódtam, ezért már a bejelentése óta vártam, és kíváncsi vagyok, hogy az Early Access óta mennyit fejlődött.

ss237dfe75d52602b4b55f0c9d8317e6701eb529da1920x1080.jpg

A választ hamarosan bővebben is leírom, de az biztos, hogy a következő Hétvégame alanyát sem kell keresnem, mivel a Cartel Tycoonnal párhuzamosan befutott egy augusztusi megjelenés, hasonszőrű műfajban, így már a következő hétre is megvan a programom!

Dzséjt

A héten újra nekiálltam a Horizon: Forbidden Westnek, ezúttal azonban úgy, hogy közvetlen előtte újra végigjátszottam a Horizon: Zero Dawnt, és persze annak kiegészítőjét, a Frozen Wildot. Így tulajdonképpen először „látom egyben” a két nagy sztorit, és meg kell hagyni, igazán jó élmény így játszani. Már csak azért is, mert a Forbidden West történetének ismeretében rengeteg olyan dolgot fel lehet fedezni a Zero Dawnban, ami előre vetíti a folytatást. Nem csak olyanokra gondolok, hogy például a második rész új törzseinek egyik-másik tagjával már az első részben is össze lehet futni, hanem olyan apróságokra, amiknek csak a Forbidden Westben lett igazán jelentőségük, mint például az élet meghosszabbításának lehetőségei, amire a Zero Dawnban még csak céloznak. 

img-1105.JPG

De maga a Forbidden West is kissé új élménynek tűnik, ugyanis én még anno a megjelenés előtt játszottam vele, és akkor bizony szép számmal akadt még benne technikai hiba. Az olykor-olykor elsötétülő kép, a csak részlegesen megjelenő városok vagy robotok, vagy éppen az, hogy Aloy képtelen volt a szemkontaktusra és néha elég fura grimaszokat és mozdulatokat tett beszélgetés közben, mára már mind eltűntek. Jó végre tehát úgy játszani, hogy az ilyen „apróságok” sem rontják eme remek játék összképét.

Ez lett volna Hétvégame rovatunk e heti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?