Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.

descriptive text

wilson

Az elmúlt hét közepe magasságában elkezdett Star Wars: Knights of the Old Republic végigjátszás parádés módon keddre befejeződött. Azt ugyan bánom, hogy 19 évet vártam erre, de a belefektetett 30 órát egyáltalán nem. Bár az első 5-7 órában nem voltam elragadtatva, de ahogy fokozatosan kinyílt az univerzum és gazdagodott a csapat, úgy szerelmesedtem bele ismételten, pont, ahogy annak idején.

foe5ycbviaargx4.jpeg

Nagyon bánom, hogy a végigjátszás előtt átnyálazott guideok egyike, mint kiderült lelőtte a nagy fordulatot, azonban ennek – és az idejétmúlt tálalás, az egyszerű dialógusok, a relatíve üres világ – ellenére nagyon élveztem. Olyannyira, hogy eredetileg azt terveztem, már másnap nekilátok a KOTOR 2-nek – már PC-n –, de nem volt rá időm, így inkább maradt a Valorant. Ahogy aztán másnap is. De jól döntöttem, hiszen a Crusader Kings 3 konzolos változata már a nyakunkon van, így jobb inkább annak a tesztelésével tölteni az időt. Erre mondjuk egy hétvége se elég, na de majd a nyugdíj alatt.

bodak

Ritka vendége vagyok a rovatnak, ami persze nem jelenti azt, hogy ne szoktam volna hétvégén leülni valamilyen játék elé. Csak egyszerűen a család és egyéb hobbik mellett általában elhanyagolható részét képezi ez a tevékenység az amúgy roppant korlátolt mennyiségben rendelkezésre álló szabadidőmnek, és az igazat megvallva most sincs ez másképp. Sőt mi több, az e havi társasjátékos összejövetel teszi majd ki a nagyobbik részét az „én-időmnek” a hétvégén, amit persze egyáltalán nem bánok. Több minden is asztalra kerül a félnapos elfoglaltság alatt, könnyűtől a viszonylag nehézig, családitól a horrorig, Ticket to Ride-tól a Horrified: American Monsters-ig.

gow-fafnir.jpg

De nem csak analóg kikapcsolódást fogok beszorítani a nap harminckét órájába, ez egészen biztos. Főleg most, hogy még mindig újdonsült konzoltulajdonosként végre rászántam magam és elkezdtem bepótolni az amúgy behozhatatlan lemaradásaimat. Ezek egyike a God of War, melyből a harmadik felvonás felújított változatát már letudtam, most pedig éppen a skandináv panteonban keresem a helyem. Igen, tudom, hogy van PC-re is, de itt hozzám vágták. Közvetlen a harmadik után játszva különösen feltűnő, hogy mennyit változott a játék: a hiper-agresszív, ultra-erőszakos harmadik epizód után egy jóval megfontoltabb és visszafogottabb Kratost kaptunk. Persze még mindig lehet csonkolni és két csapással felnégyelni, de én meg nem tudnám megmondani, melyiket szeretem jobban. Talán mire a végére érek, eldől.

bullseye

Az eredeti terv szerint maradtak volna az indie-k (úgy legalább minden héten elég lenne bemásolni a bekezdést arról, hogy maradnak az indie-k), a Marvel's Guardians of the Galaxy ugyanis tényleg nem igazán jött be, hiába a remek zenei anyag és az évődések. A Computer Tycoonban is sajnos eljutottam odáig, hogy a világ 99,9%-a tőlem vásárol, és alig van már konkurens a piacon, ezért már csak az lenne kihívás, hogy tartsam a lépést a valósággal, mivel a kutatás eléggé megdrágult, és ez annyira azért nem dob fel önmagában.

Szerencsére viszont a Ubisoft éppen ingyenes hétvégét tart a Far Cry 6-nak, így végre beugorhatok kicsit kubai forradalmárkodni. (Tudom, teljesen más sziget, ők aztán soha nem politizálnak, és rettentő diverz csapat készítette a játékot.) Nagy elvárásaim nincsenek, tudom milyen a tipikus nyílt-világos-térkép-takarítós játékmenet a cégnél, de azt is, hogy valamilyen szinten bejön. Így majd elrohangálok pár órát benne vígan lövöldözve, és ennyi nagy eséllyel elég is lesz belőle – ahogy azt már a Far Cry 5 esetében is tapasztaltam.

Emellett reménykedem, hogy a Ghostwire: Tokyo hamarosan beugrik Game Passba. Ugyan a játékmenete valahol hasonló, mint Commandante Csirkevarának, de elég elborult a világa ahhoz, hogy jobban lekössön. Főként a macskák miatt, természetesen.

Ez lett volna Hétvégame rovatunk e heti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?