Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került épp terítékre, de lássuk is, hogy ezúttal mi került terítékre.
wilson
Miután a múltheti terv, a Valhalla kiegészítőjének befejezése kudarcba fulladt – megfeküdte a gyomrom az alapjátékok végigvitele – és következett az ilyenkor szokásos paralízis (egy hétig semmi új játék), ezért meglepő volt, hogy milyen gyorsasággal sikerült belefordulni a Cloudpunkba. Bár a legkevésbé sem érzem korszalakotónak vagy mesterműnek, tényleg nagyon hangulatos, és nem bántam meg a vele töltött időt. Az első, szinte azonnal elvetett tervem az volt, hogy a kvázi folytatásnak beillő DLC-re vetem rá magam a hétvégén, de félek túl korai lenne.
Tucatnyi potenciális jelöltem van helyette a hétvégére, de mivel még mindig a Zelda-tesztkódot várom, nem nagyon merek belekezdeni semmi olyasmibe, amit ne tudnék félrerakni. Jelenleg a Scarlet Nexus a befutó, mert pont ilyen témájú és hangulatú játékot kívánok, de mellette filózom az ELEX-en, a sokkal rövidebb Draugenen, és igazából még tucatnyi máson, amin megakad a szemem, ha a könyvtáram böngészem. A következő hétvégén majd elmondom, végül melyikük lett a szerencsés nyertes!
bodak
Lassan a nyaralásra fogok készülődni, de addig még van pár többé, vagyis inkább kevésbé szabad hétvége. Az aktuális két napon elkalandozom az űr sötétjébe, ami nem is olyan sötét, de legalább senki sem hallja a sikolyom, én viszont remekül hallom az űrruhám szószátyár mesterséges intelligenciájának hadarását. A Breathedge-ről sokan mondták, hogy olyan, mint a Subnautica, és mivel utóbbi nagy kedvencem, gondoltam belevágok. Az eddigiek alapján csupán annyi az egyezés a két cím között, hogy erős a narratívájuk, melynek mentén fokozatosan haladunk előre. Minden más tekintetben nem is különbözhetnének jobban.
Ha pedig marad egy kis lélegzetvételnyi időm, akkor folytatom a The Messenger-t, melynek első felén már túl vagyok, és bár a második nekifutás már kevésbé vonzó, a tisztesség azt diktálja, hogy végigjátsszam. Vagy teszek rá, és mégsem diktálja azt. Na, jó, még nem dőlt el, de magamat ismerve, ha időközben valami eltereli a figyelmem, lehet, hogy magam mögött hagyom a gyerekkorom nagy címeit idéző nindzsáskodást.
Dzséjt
A héten félreraktam kicsit a Mass Effect Andromedát és a Subnauticát, hogy két másik játékkal üssem el az időt. Az első pár napban, főleg a nagy meleg miatt, már nem volt kedvem bolygókat vagy éppen a tenger mélyét felfedezni, kellett valami, amihez kevesebb agymunka és harácsolás kell. Szóval elővettem a Mad Maxet, aminek pont volt egy félbehagyott mentése. Nosza, nekiálltam a végtelennek tűnő sivatagban autókázni. Bár ennek a programnak megvannak a maga gyengeségei (szinte minden fejlesztés kimaxolható a játék fele előtt), a Mad Max-hangulat, az összelegózható kocsik, a tényleg szabad száguldozás, valamint az autós- és az ökölharcok nagyon kellemes szórakozássá teszik az Avalanche Studios játékát.
A hétvége közeledtével és a lehűléssel párhuzamosan a kedvem is megjött valami komolyabbhoz, amiben elég akció van, de a karakterekkel és a sztorival jobban foglalkozik, mint a Mad Max. A választásom 2020 egyik legvegyesebb kritikáját kapó játékára esett, a The Last of Us Part 2-re. Ebben egyrészt még mindig képes vagyok megtalálni az újdonság varázsát, másrészt engem teljesen le tud nyűgözni a sztorijával és azzal, ahogy a karaktereit kezeli. Például nem tudnék még egy olyan játékot mondani, amiben a történet végére megváltozott a véleményem egy szereplőről. Emellett remek akciók vannak benne, a látvány pedig egyszerűen pazar. Különösen érdekes élmény volt a Mad Max motorzúgástól visszhangos sivatagából átugrani a The Last of Us Part 2 burjánzó növényekkel és hófödte hegyekkel teli világába, ahol vasparipák helyett hagyományos pacikkal lehet szelni az utat. És ezzel a két programmal, azt hiszem, el is leszek egy darabig, de egy hétvége erejéig mindenképpen.
Zoo_Lee
A Last Rites után tettem egy próbát egy viszonylag frissebb címmel, a tavalyi Maneaterrel, melyet a megjelenése óta terveztem kipróbálni, mégsem jutott rá időm, vagy nem volt rá lehetőségem. A Game Pass révén adtam neki végre egy esélyt és... eddig nem igazán vagyok elragadtatva tőle. Szemben Böjti tavalyi kritikájával, a nyílt világú marcangolás számomra meglehetősen gyorsan elveszítette az élvezeti értékét, és torkollt repetitív monotonitásba. Jelenleg ott tartok, hogy erősen fontolgatom, nem volt-e bőségesen elég, amit eddig láttam belőle.
Valószínűleg még nyúzni fogom egy kicsit, mielőtt bedobnám a törülközőt, de valahogy egy nyílt világú cápaszimulátortól sokkal többet vártam volna, és az eddigiek alapján nem sok esélyt látok rá, hogy beváltaná az elvárásaim. Olyan játéknak tűnik, ami tökéletes addíció a Game Pass-hoz: remek arra, hogy egy unalmas délutánon elüssek vele pár órát, de nem érzem azt, hogy hosszú távon lekötne. Ha megvettem volna, elképzelhető, hogy most sokkal csalódottabb lennék.
Ez lett volna Hétvégame rovatunk eheti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?
