Magam sem tudom már pontosan, hogy milyen régóta használom a Xiaomi márka Mi Band fantázianévvel ellátott karpereceit, de ha jól emlékszem, a kettes-hármas verzió környékén vettem az első példányt. Azóta mindegyik kiadás megfordult a csuklómon (az automata karóráim kiegészítéseképp), most pedig lehetőségem adódott két hétig nyúzni a hetes számú Mi Bandet.
A hardverről röviden
Próbálom a jelenlegi tesztet inkább a személyes élményekre, nem pedig a száraz hardveres leírásra alapozni. Persze ezen is túl kell esni, szóval lássuk gyorsan az adatokat! Már az 1.62”-os kijelző kapcsán álljunk meg egy pillanatra, mert ez is egy jelentős változás a Mi Band 6-hoz képest. A 25%-kal nagyobb felület egy érezhetően komolyabb vizuális élményt kínál a korábbi kiadáshoz képest. A 326 PPI-s pixelsűrűség polírozott képet nyújt, a fényerő pedig vakítóbb (max 500 nit), mint valaha. (Kérdezzétek csak az ágyban szenderedni próbáló feleségemet, akinek nem egyszer „égette ki a retináját” a Band.) Szóval nagyobb, szebb és fényesebb a display, ami a felhasználói élményt is fokozza. A Mi Band 7 súlya ezzel szemben továbbra sem jelentős, a 13.5 gramm érzetre a „szinte semmi” kategóriába tartozik. A belső rendszer Bluetooth 5.2 BLE kapcsolatot kínál a jobb energiagazdálkodás és optimalizált vezeték nélküli funkciók végett. A már-már szokásos tappancsos töltő pedig hivatalosan 1-2 óra alatt tolja be a majd’ 200 mAh-nyi töltést az akkumulátor egységbe.
Ahogy fentebb írtam is, a kijelző látványos, az ehhez igazodó felhasználói felület pedig finomodott a korábbiakhoz képest. Az ikonok, betűk jobban láthatóak, a mérési görbék kirajzolása is részletesebb, mint korábban. A számlapok között most is van pár csicsa, meg néhány ergonómiára hangolt változat. Általánosságban azt lehet mondani, hogy egy kommersz, könnyen fogyasztható rendszert valósítottak meg az UX tervezők a Mi Band 7-hez.
Figyeld az aktivitását!
Az eszközt sok helyen ténylegesen „aktivitásfigyelő” vagy „mérő” karpántnak hívják, szóval az alap órafunkciók, telefonvezérlő lehetőségek és az értesítések mellett a mozgásunk lekövetése is hangsúlyos része a brandnek. Nos, nem meglepő módon ezeket is kibővítették a Xiaomi mérnökei a hetedik kiadáshoz. A kütyü elvileg 110-nél is több sportmódot támogat, amelyben a kalóriabecslés, a pulzusszám követés és az időmérés is szerepet kap. Nyilván a szobakerékpárnál nincs tere a gesztúráknak, de a Mi Band már korábban is ügyesen (még ha nem is hibátlanul) követte például az úszási rutinjaimat. Most pedig csak nézel majd, hogy hányféle extra ikont kapsz, és mennyi fajta sportágat tud profilozni a kütyü. Továbbra is szükséges azonban kihangsúlyoznom: a Mi Band nem helyettesíti a professzionális sportorvosi eszközök használatát, viszont az egyre pontosabb mérésekkel, személyi sportkövetőként megint érezhető egy kis előrelépés. Ezt a telefon nélkül is jól látható részletek, és az utólagos (folytatólagos) edzésfejlődés-visszajelzés is segíti. Apropó, ezúttal mintha jobban be tudná lőni a pulzus alapján, hogy épp melyik fázisban (pl. anaerob, aerob) tartózkodsz az edzéseiden. Sokkal természetesebb eloszlást láttam ugyanis az utólagos elemzések során, mint a korábbi Bandek esetében – kevésbé voltak élesek az elválások az egyes fázisok között.
Mérni és mozogni, de ésszel!
Apropó, elemzések! A Xiaomi applikációjával eléggé hadilábon álltam az elmúlt években, most viszont gond nélkül ment a párosítás a telefonomon lévő Zepp Life alkalmazással, nem volt szükség egy újabb rendszer telepítésére, mint az korábban már előfordult. A monitorozás tekintetében még két apróbb fejlődést tudtam megállapítani. Egyrészről az alváskövetés is mintha egy picit finomabb eredményeket kínálna, másrészről pedig a PAI (Perszonális aktivitási intelligencia, sicc innen!) lehetőség is sokkal érdekesebb lett. A karpánt szól, figyelmeztet a PAI oldaláról, ha sokat ücsörögsz, „játékosítja” tohonya mindennapjaidat, ami irodai munkánál kifejezetten előnyös. Kifejezetten előnytelen azonban, ha hivatalos ülésen kell részt venned, vagy babázol… Két ilyen szituációban is felbosszantott a mitugrász PAI, ugyanis van, amikor egyszerűen nem tudsz kiszakadni az inaktív állapotból, és ennek ellenére is zizeg a csuklódon a cucc, elvonva figyelmed a fontosabb dolgokról. Két másik dolog is akad továbbá, amely kapcsán az őszinte, kendőzetlen véleményem inkább megtartom magamnak. A véleményem finomított verziója az, hogy a stressz- és a véroxigén szint mérés egyelőre inkább tarka opció, mintsem gyakorlati haszonnal rendelkező tudás. Ha valakinek fontos a véroxigén monitorozás, akkor a pár ezer forintos pulzoximéterek még mindig pontosabbak, mint a csuklón sokszor alámérő Band 7-féle SpO2-követés.
Mindenki izzad
Az edzés láthatóan nem csak a Mi Band 7 viselőjét, de az eszközt is megviseli. Bár jók a fejlesztések, az akkumulátort nem képes úgy húzni a folyamatos technológiai előremenetel, mint ahogyan a digitális oldal képes kiadásról-kiadásra megújulni. Éppen ezért nincs is túl felvillanyozó tapasztalatom a pánt működése kapcsán. A Mi Band 6 esetében optimálisan be tudtam lőni egy jó másfél hét működési időt, méghozzá a főbb opciók aktívan tartása mellett. A Mi Band 7 még csak két hete van nálam, ebben az időben viszont mindent néztem, ami a csövön kifért – hangsúlyozom, végig közepesnél alacsonyabb fényerővel. (Mondtam már, hogy baromi fényes a cucc kijelzője?) Egyedi watch face mellett és a monitorozások aktívan tartásával nagyon jó esetben négy napot tudtam kisajtolni a pántból, ami nálam már a „túl sokat kell a töltésével foglalkozni” vesződésbe ment át. Ez olyan szempontból nem túl jó, hogy nagy igénybevétel mellett is 9 nap körüli értékeket ígér a gyártó, aminek a teszt során mindössze a feléig jutottam csak el. Persze egészen biztosan meg lehet találni az optimális szintet, ennek belövése viszont hetekig is eltarthat. A töltés is nehézkesebbnek tűnik, mint korábban. A Band 6-ot simán töltötte a Dell monitoromban lévő USB hub, itt azonban nagyon alacsony a töltési sebesség gyengébb áramú forrásokból. Javasolt tehát egy dedikált töltő és kábel megléte – igaz, úgy relatíve gyorsan, nagyjából az ígéretnek megfelelően (egy-két óra alatt) teliszalad a töltéstároló egység.
Szintén érdemes még további gyakorlati praktikákra készülni. A Mi Band 7 kijelzője tényleg nagy, még napok elteltével is csak ámulsz azon, hogy mennyi pluszt ad az a számszerűleg nem túl soknak tűnő 25%-kos növekedés. A méret növelése viszont együtt járt azzal, hogy két hét alatt többször beleakadt a csuklómon lévő karpánt az ilyen-olyan vásárlós, játszóterezős, otthoni pakolgatós mozdulatoknál. Karcos ugyan nem lett a kijelző, mert az eltelt évek alatt kialakult bennem, hogy miként védjem a csuklómon parkoló órákat és okoseszközöket, de az tény, hogy több mindenbe bekoccantottam, és a tüske-gombos pánt is könnyen lekapcsolódik. Érdemes tehát egy jobban kötő szíjat venni mellé, pláne, ha már vannak körülötted örökmozgó gyerekek, vagy sokat kell pakolásznod a munkád során. Jó hír viszont az olyan irodai tespedőknek, mint például én, hogy az egér-billentyű használatban abszolút nem zavaró a jelenléte…
Lépésekben előre
A Mi Band 7 tehát körülbelül hozta azt, amire számítottam az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Pont annyit fejlődött a Band 6-hoz képest, hogy el lehessen és el is kelljen gondolkodni a beszerzésén. A látványosabb kijelzési módok, a finomodó aktivitáskövetések mind a pozitívumok táborát erősítik. A negatívumok között pedig főleg olyan dolgokat lehet felsorolni, melyek túlmutatnak a formatényező és az ár korlátjain. Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy mit tud újítani a Xiaomi a nyolcas verzióval – persze győzzük kivárni a helyi megjelenését!
