Valahogy úgy tudnám elképzelni a Philips amúgy nem túl fantáziadús elnevezésű 436M6VBPAB készülékének reklámját, hogy Béla bá’ bemegy az üzletbe, és kér egy 4K monitort, mire az eladó válaszol: „Tévé lett, maradhat?”. Hogy képzeletbeli alanyunk mit szól ehhez, azt már rátok bízom, én meg kikísérem magam a teremből, de előtte még rátérek alanyunk kivesézésére.
Szép… nagy
Már a doboz mérete láttán elhűltem, de szerencsére nem szakadt le az asztal a Philips kicsikéje alatt, mely a dobozból kiemelve közel 16 kilogrammot nyom. Még szerencse, hogy ezután nem kell vele túl sokat variálni, ugyanis a fémtalpazat gyárilag rögzítve lett, megfelelő konzol birtokában azonban falra is szerelhető, az állvány eltávolításához csupán a két rögzítési pont három-három darab csavarjával kell megküzdeni. Nekünk erre nem volt lehetőségünk, így maradt az asztalon, ahol a konstrukció bizonyította, hogy kellően stabil, nem kerülgetett a szívbaj, miután elfoglalta helyét. A falra szerelhetőség jegyében az összes ki-és bemenet alulról érhető el, és külön tápegységgel sem kell szórakoznunk, mert beépített modult kapott.
A dobozban a monstrum mellett a szokásos papírhalmon túl egy táp-, egy sztenderd és egy mini végződésű DisplayPort-, valamint egy USB kábel lapul, egyedül a HDMI hiányzott a felhozatalból. Bár a háztartások többségében manapság valószínűleg van elfekvőben egy HDMI kábel, és a DisplayPort minden tekintetben jobb nála, plusz gyakorlatilag minden modern videokártya szériafelszerelése is ez utóbbi csatolófelület, azért jólesett volna a gondoskodás. Pláne, hogy HDMI portot is kaptunk a sztenderd és mini DisplayPortok mellé, melyek mellett még kettő darab, töltésre is alkalmas USB 3.0 és egy USB-C is elfért a 3.5 mm-es jack ki- és bemeneteken túl. A tévés viccre visszatérve még egy távirányítót is kapunk, mert ugye abból sosem lehet elég a lakásban, és bár nélküle is kezelhető az OSD (On-Screen Display), annak vezérlőgombja elég lehetetlen helyen, a hátoldalnak szemből, kissé a jobb oldalon, majdhogynem a közepén került elhelyezésre.
Tükröm, tükröm
A Philips 43 hüvelyk (108 cm) képátlójú kicsikéje természetesen 4K-felbontással, a HDR 1000-szabványnak megfelelő fényerő belengetésével, de leginkább az alacsony válaszidővel csábítja az embert. A kijelzőt körülölelő fényes fekete káva oldalt 17 mm, felül 19 mm, alul 24 mm széles, és javarészt elfedi a panel széleit, itt-ott azonban elválik tőle és belátni alá. Bár ilyen közelről valószínűleg sosem fogjuk szemlélni, kicsit jobban is figyelhettek volna az illesztésre. Ami viszont egy fokkal nagyobb fájdalmam a felülettel kapcsolatban, az az, hogy ugyan valamelyest matt (adatlapja szerint 2% kiképzést kapott), a gyakorlatban azonban tükörként funkcionál, úgyhogy ezt figyelembe véve érdemes elhelyezni, máskülönben saját, vagy a hátad mögötti szoba mását látod majd a feketékben.
Kellemes extraként foghatjuk fel a FreeSync mellett az Ambiglow elnevezésű rendszert, mely tulajdonképpen egy tíz ledből álló fénysor a monitor alján és a képernyőn megjelenő domináns színt vetíti alulra. De átállíthatjuk folyamatosan egy színre, vagy akár a gamer életérzést tökéletesen visszaadva, villódzva váltakozhat is. Persze, ha idegesítenek, vagy zavarnak az ilyen földi hiúságok, le is kapcsolhatod az egészet.
Hangzás terén nem számítottam túl sokra, de kellemesen kellett csalódnom. Ugyan az audiofilok biztosan találnak rajta fogást, hangzása maximum átlagos, de nem kifejezetten borzasztó. Itt-ott némi mélyhangot is képes magából kipréselni, ahogyan magas hangoknál sem volt zavaró, fémes ciripelés.
Színes, szagos
A lényeg azonban a részletekben rejlik, alaposan szemügyre vettük a panelt és annak képességeit is, mely, ahogy ez megszokott, ekkora méretnél, egy VA (Vertical Alignment) modell, a szubpixelek elrendezése viszont már korántsem szokványos, az általános RGB helyett BGR lett a színsorrend. Vagyis nem árt kapásból ráereszteni a Windows Cleartype varázslóját (ezt egyébként idővel automatikusan felajánlja a rendszer), hogy amennyire csak lehet, elkerüljük az elmosódott képet. Tökéletes megoldást ez sem kínál, de távolabbról (80 cm-1 m) nézve már kevésbé zavaró a dolog. Egy másik probléma a szubpixelek szokatlan háttérvilágításából adódik, ugyanis két részre osztották őket: egy felső és egy alsó szegmensre, melyek nem minden esetben azonos erősséggel ragyognak. Hogy érthető legyen, miről beszélek, a végeredmény közelről szemlélve egy nyomtatott magazin lapjaihoz hasonlít, azok nyomtatási eljárásából adódó „pöttyösségének” látszatát kelti. A hatalmas VA paneleknél ez sajnos típusjegynek számít, főleg azoknál, melyeket távoli szemlélésre szánnak. Ha van elérhető közelségben egy 4K tévé, nézd meg közelről, nagy valószínűséggel hasonló mintát látsz majd.
Ettől függetlenül a képminőségre aligha lehet panasz, mind a lefedett gamut, mind a kontraszt túlzás nélkül fantasztikus, ahogyan a HDR 1000-szabványnak megfelelően igazán erős feketékkel és ragyogó fehérekkel szolgál a Philips monitorja. A betekintési szögre sem lehet egy rossz szavunk sem, minimális torzítást ugyan észre lehet venni a lehetetlen szögekből, meredeken oldalról vagy felülről szemlélve a vörös és a zöld színekben minimális fakulás látszott. Összességében véve azonban bármelyik TN panelt kenterbe veri, és VA társaihoz képest is remekül teljesít.
Nem annyira okos
Az egyik elkerülendő beállítás az adaptív/dinamikus kontraszt, melyet itt Smart Contrast néven találunk meg a menüben. Eddigi tapasztalataink más gyártóknál sem voltak jók ezzel a funkcióval kapcsolatban, de itt sajnos lomhasága roppant zavaró, ráadásul a teljesen fekete területeket is kivilágítja. A gyors válaszidő teszi igazán „gamer” monitorrá és emeli ki az egyszerű tévék sorából, sajnos ezzel kapcsolatos a második kerülendő beállítás is, mely a Smart Response nevet viseli, de bekapcsolásával csak rontunk a képen. A VA panelekre jellemző módon némi elmosódás mindenképpen jelentkezik a gyorsan mozgó objektumoknál, de az imént említett opció bekapcsolásával még plusz „csóvát” pakolhatunk mögéjük, ami minden, csak nem okos húzás, így a legjobb, ha nem babráljuk, és marad kikapcsolva.
Skála áruház
Nem minden tartalmat játszhatunk le 4K-ban, vagy mert eleve nem elérhető ekkora felbontásban, vagy mert a gép nem bírja lóerővel. Ilyenkor kerül képbe a leskálázás, vagyis a 3840×2160 pixelnél alacsonyabb felbontások megjelenítése, és kijelenthetjük, hogy a Philips kicsikéje jelesre vizsgázik. Akár 2K, más néven WQHD (2560×1440), akár FHD (1920×1080) a kiszemelt méret, sorban egyáltalán nem, vagy alig észrevehető homályosodás jelentkezik csupán, melynek a távolság még külön jól áll. Nem árt tudni, hogy a felskálázást azonban csak akkor végzi maga a monitor, ha AMD-kártyánk van (ott külön kell ráerőltetni a GPU-ra a feladatot), míg az Nvidia-tulajoknak ezt alapértelmezett módon a GPU végzi, külön kell kikapcsolni az Nvidia Control Panelen, ha valamiért a monitorra bíznánk a dolgot.
Gépre vagy konzolra kösselek?
Felmerül a kérdés, mert bizony 3840×2160 pixel meghajtásához kell a lóerő, vagy a remekül optimalizált játék; előbbi a PC sajátja, második pedig javarészt a konzoloké (tisztelet a kivételnek). Másrészt a Philips gamer konzolmonitorként reklámozza a kicsikét, ezzel valószínűleg nem a magyar piacot tartva szem előtt. Mert bizony 200 ezer forint környékén vesztegetik, ami ugyan még mindig nem a legdrágább darabok egyike, de itthon a többség számára komoly összegnek számít, és konzolt sem úgy vesz az ember, hogy odacsap mellé egy drága tévét is. Ugyanakkor a dicsőséges 60 fps-hez szokott PC-játékosok szemét zavarni fogja, hogy a legújabb címek egy még megfizethetőnek számító konfiguráción alig, vagy egyáltalán nem érnek fel a megszokott tempóhoz. Alternatívaként persze ott van a leskálázás, de akkor meg ugye minek vennénk 4K monitort? Komoly dilemma ez, és egyben a magyarázat arra, hogy a 4K felbontású PC monitorok miért nem árasztották el még a piacot: mert ez még mindig luxustermék. Ettől függetlenül a Philips 436M6VBPAB egy remek monitor, melyet csak ajánlani lehet, amennyiben játékra alkalmas, 4K-s készüléket keresel.
