Az etalon szó a francia étalon (ó-francia estalon, a proto-germán staluz szóból) átvett alakja, szó szoros értelmében méretszabványt jelent, manapság mintapéldányként is értelmezhető. Nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy ezt használjuk a Philips 32M1N5800A leírására: a belátható jövőben minimum ezt a szintet kéne megütnie minden monitornak, és egy ilyen képességekkel és felszereltséggel bíró eszköznek kéne díszelegnie mindenki asztalán. De tisztában vagyunk azzal is, hogy ahogyan az FHD elterjedése sem ment egyik napról a másikra, úgy a 4K térhódítása sem zajlik le pillanatok alatt. Most még nem tartunk ott, és egyelőre úgy tekintünk rá, mint éllovasra. Mi tagadás, ebben az árának is szerepe van, de ne szaladjunk előre.
Elő a farbával
A doboz jobbára sallangmentes, de azért a monitor renderelt képén bemutatott színes-szagos ál-akciójelenet és a képességek nagy ikonokkal kiegészített listázása nem maradhat el. Ha ez alapján nem lenne elég egyértelmű, hogy játékos monitorról van szó, a biztonság kedvéért ezt is feltüntetik rajta. A dobozban a szokásos polisztirol-őrület helyett újrahasznosítható kartonelemek között pihennek az apróságok (dokumentáció, kábelek), a talp és külön az oszlop, illetve a monitor maga, utóbbiak pedig természetesen szerszám nélkül szerelhetők össze, pár egyszerű mozdulattal.
Az állványzat talprészének dizájnja egészen megújult, szokatlan, modern, agresszíven tördelt; a nagyjábóli hatszög formát az oszlop viszi tovább, melynek „tarkóján” ott díszeleg a Philips logója. Funkciók tekintetében a kijelző süllyeszthető, billenthető, fordítható és forgatható, a sztenderd 100-as VESA port foglalatába illeszkedő nyakrésznek köszönhetően. Maga a szerkezet stabilan áll, és ugyanígy tartja a kijelzőt is, de flexibilitása miatt nem tudja teljességgel kiküszöbölni a billegést.
A kijelző hátoldalán a jobb szegmens alsó negyedében bújik meg az OSD-ben történő intuitív navigáció abszolút alapkövetelménye, a joystick, amit kis tapicskolás után viszonylag könnyen megtalálhatunk. Maga az OSD a Philips monitoroktól megszokott puritán felület, ahol a megszokott képbeállíások mellett az MPRT, az Adaptive Sync, a Low Input Lag és a SmartResponse annyira talán már nem számít újdonságnak, de akad még itt egy PbP (picture-by-picture, kép a kép mellett) funkció, mely helyett személy szerint a PiP-t (picture-in picture, kép a képben) hasznosabbnak tartottam volna.
Eddig és ne tovább?
Ugyancsak hátul, a lefelé néző portok sorában, a tápkábel kimenete mellett kettő darab HDMI (2.1) és kettő darab DisplayPort (1.4) mellett egy sztenderd jack és egy komplett USB-sziget húzódik meg, egy Type-B és négy Type-A (3.2) csatolóval, melyek közül kettő gyorstöltésre is alkalmas. Egyedüli hiányosságnak a Type-C felület hiányát tudom megnevezni, és bár a többség talán tud létezni e nélkül is, nem mehetünk el szó nélkül mellette, pláne, hogy gyakorlatilag minden mást kétszeresen megkaptunk. Szemből a dizájnnak már kevesebb szerep jut: a három oldalt kávamentes kijelző alsó peremén is annyit spóroltak, amennyi csak lehetséges, de a Momentum és Philips feliratoknak azért még így is maradt hely.
Az IPS-tech panel a várt, jelenleg talán felső-középkategóriának nevezhető szintet hozza: a 32” képátlón, 16:9 képarányon terpeszkedő 3840×2160 pixel (4K, avagy UHD) mellett két fő vonzereje a 144 Hz-es képfrissítés és a G-Sync-kompatibilitás. A színhűség ennek megfelelően kiváló, a kontraszt viszont már kevésbé, ezek az IPS ismert jellemzői. A HDR400 tanúsítványtól, ahogy azt mindig elmondjuk, nem érdemes valós HDR-élményt várni, de arra elég, hogy világosban is jól látható legyen a kép. És ha már itt tartunk, meg kell említenünk, hogy szintén IPS-betegségként a háttérvilágítás uniformitásával és beszivárgásával kisebb gondjaink azért akadtak: a kijelző egyik sarka feltűnően világosabb volt, ezzel párhuzamosan az szomszédja pedig sötétebb a többinél. Ez persze egyéni eset, hiszen minden panel más, ahogy mindig, avagy a saját példányoddal jobban, de akár rosszabbul is járhatsz.
A különféle beállítások közül a Low Input Lag bekapcsolásával számottevő képminőségbeli javulást értünk el, a Smart Response túltolása viszont egyértelmű elmosódást hozott magával, erőltetni nincs igazán értelme. Az MPRT funkció bekapcsolása szokás szerint a fényerő jelentős elvesztésével és villódzással jár, továbbra sem érdemes erőltetni. Ahogyan a hangszórókat sem, mert a 2×5 W összteljesítményű rendszerre jószerivel csak panaszkodni tudnék, úgyhogy röviden maradjunk annyiban, hogy a mélyhangokat nem ismeri, a hangzás fémes, de vészmegoldásnak még mindig jobb, mint a semmi.
Kardinális
Összességében tehát – ahogyan azt a cikk elején is említettem – abszolút az elvárt szintet hozza a Philips 32M1N5800A, és leszámítva a paneltechnológiából adódó örökletes problémákat (melyekkel az évek alatt az ember megtanult élni) egy igazán kiváló eszköz. Elegáns, nem tolakodó, mégis figyelemfelkeltő dizájn, remek képességek, magas felbontás, jó panel. Lényegében az új sztenderd lehetne és lehet. Akkor mégis mi a gond, miért nem ez díszeleg mindenki asztalán? Hát persze hogy az ára, ami jelen pillanatban alapjáraton is 320 ezer forint körül mozog, sőt mi több, a többszörösen elszúródott globális körülmények miatt már bőven 400 ezer fölött jár, már ahol lehet kapni. A piac torzító hatása mellett akad más olyan monitor, ami jelen pillanatban olcsóbban megkapható, mint az általában ár-érték bajnok Philips, még ha felszereltségben nem is hozza ezt a szintet, így bár összességében, technikailag ajánlott darab, értelemszerűen akkor válhat igazán népszerűvé, ha az elszállt árak visszatérnek egy normál, elfogadhatóbb szintre. Akkor viszont minden további nélkül.
