Ritkán tartok a kezemben olyan erejű eszközt, mely fél lendülettel veri kenterbe a legdurvább birtokomban levő tesztgépet is, márpedig a röpke másfél hetes próbakörre érkezett MSI GS66 Stealth bizony úgy viszonyult az asztali gépemhez, mint Schwarzenegger terminátora egy jelenlegi csúcskategóriás takarítórobothoz. Puszta megjelenése is egy igazi fenevadat tükröz, mindenféle felesleges sallangtól mentes, letisztult, fekete fémvázas gépszörnyet, mely ráadásul hasonlóan elegáns, alig több mint két kilós súllyal nehezedett a kezembe.
Felnyitva, majd kissé alaposabban szemügyre véve hasonlóan letisztult, célratörő látvány és felkészültség fogadott. A kijelző rész döbbenetesen vékony (az egész laptop vastagsága nem éri el a 20 mm-t sem), oldalain a megszokott HDMI 2.0, headset, töltő, Ethernet és három USB csatlakozó mellett meghúzódik két USB-C is, lemezmeghajtó viszont nem. A valódi erő a burok alatt rejlik: 1 terás SSD, 32 giga 2666 MHz-es DDR4 memória, majd ezek megkoronázásaként egy Intel Core i7-10750H processzor és egy laza GeForce RTX 2070 Super Max-Q videokártya, megtámogatva egy 99.9 Whr-es akkumulátorral. A kombináció az első bekapcsolást követően egyesül a HD kijelző 300 Hz-es színorgiájában, melytől ugyan eredetileg nem vártam nagy megváltást, a Steam és az Epic Store töltődése közben akarva-akaratlanul is azon kaptam magam, hogy YouTube-on nézegetek 60 fps frissítésű HD videókat, mert egyszerűen gyönyörködnöm kellett a gazdag és hihetetlenül éles látványban.
A játéktesztek benchmarkolására természetesen csak afféle udvariasságból került sor – ez a konfiguráció jelenleg egészben nyeli le az aktuális játékokat a legmagasabb beállítások és 1080p mellett, majd közli, hogy jöhet még. A csomagomat a legváltozatosabb címekből állítottam össze (ebben természetesen az alaposság mellett hatalmas szerepe volt a kíváncsiságnak is, hogy vajon hogyan festenek a kipróbált címek ilyen hardveren és ilyen gyönyörű kijelzőn). Fortnite, The Cycle, World War Z, Shadow of the Tomb Raider, Resident Evil 3, Final Fantasy XV – a legmagasabb beállítások mellett, átlagosan 70-120 fps között, mindegyiknél inkább a sáv felső rétege felé húzva. Látva ezt a fölényt, két hírhedten erőforrás-igényes programot is ráengedtem, tegyék csak próbára a vasat – az Ashes of Singularity: Escalationt és az RTX kártyák posztergyermekét, a Quake 2 RTX-et, természetesen mindkettőn minden beállítást a maximumra húzva. Itt természetesen már meg-megmutatkoztak a korlátok: Quake 2 alatt a sebesség inkább 35-40 fps felé húzott, míg az AoS brutális benchmark opciójának csúcsán a 18 fps eléréséhez is látványosan küzdenie kellett.
Az első negatívum is sajnos pont az ehhez hasonló küzdelmekből fakadt: ugyan a laptop promócióiban büszkén hirdették az MSI forradalmi Cooler Boost Trinity+ hűtési technológiáját az 1 tizedmillimétert is alig elérő ventillátorpenge vastagsággal, a benchmarkok közben viszonylag hamar olyan hangerővel zúgott fel a hűtés, hogy a szintén forradalminak ígért Dynaudio beépített hangrendszert pont játékok közben nem tudtam kiélvezni – de párom is megjegyezte, hogy ezzel bizony hiába tennék fel egy headsetet is, sok minden lennék, csak halk nem, és nem biztos, hogy egy előadóteremben nem meresztgetnének irányomba furcsa szemeket, ha ezt a laptopot vinném be magammal jegyzeteléshez (cserébe viszont melegedésnek az AoS erőpróbáját leszámítva híre-hamva sem volt, de még azután is épp csak minimálisat éreztem, mely viharos gyorsasággal – és hanggal – meg is szűnt). A másik számomra kérdéses elemnek maga a fémváz bizonyult, mellyel bárhogy próbálkoztam, bármennyire töröltem meg a kezemet az érintése előtt, képtelen voltam úgy kinyitni, hogy ne hagyjak rajta csúnya foltokat.
A tesztkör végére hagytam a laptop munkavégzés próbáját és sajnos az alapos játéktesztelés hevében pont arra nem maradt időm, hogy a videokártya apropóján rászabadítsak valamilyen keményebb renderelési vagy tanulási mintaprogramot, pedig a fejlesztői oldalam erre legalább annyira kíváncsi volt, mint az Ashes of Singularity legintenzívebb csatajelenetére. Így inkább csak a mindennapos feladatok végzéséhez, kényelmi szempontból vehettem szemügyre a laptop kapacitását, és bár lehet, ez kukacoskodás, a billentyűzet hiába pompázik pulzáló fényorgiában (mely természetesen kikapcsolható, bár személy szerint azon kevesek egyike vagyok, akik kifejezetten szeretik ezt a kis látványelemet) és hiába csendes, az angol kiosztás kombinálását a néhány elég érthetetlen magyar billentyűs elhelyezéssel (az í a jobb Alt és Ctrl közé, az ű az Enter és Backspace közé került, ami a jelek szerint az MSI laptopok billentyűzetein bevett minta), még pár óra intenzív gépelés után sem tudtam megszokni.
Összesített benyomásaim egyértelműen pozitívak voltak – de elsősorban csak addig, amíg filmezés vagy játék céljából vettem igénybe a GS66-ot. Ezen a téren ugyanis árcímkéjéhez híven izmos, felsőkategóriás (ugyanakkor kissé hangos) gamer laptopként viselkedett, melynek teljesítménye minden várakozásomat felülmúlta, és ha tehettem volna, kijelölöm elsődleges tesztplatformomnak. Ám mindennapi használatra, nyilvános helyre, irodába, egyetemre, kávézóba közel sem biztos, hogy ezt a modellt választanám.
