Az okoseszközök ma már a mindennapi életünk részét képezik, hiszen még ha valaki nem is halmoz fel ezekből túl sokat otthon, több mint valószínű, hogy az okostelefon megtalálható a kezében. Az okosórák és okoskarkötők piaca azonban eléggé más. Amíg idehaza már tényleg az ötévestől a kilencvenöt évesig mindenki használ okostelefont, addig valamiért például az okosórák még jóval kevésbé elterjedtek, mint Európában bárhol máshol. Egy 2021-es felmérés alapján Magyarországon mindössze feleannyira népszerűek az okosórák, mint az Európai Unió más országaiban. Én valamikor 2018-2019 környékén váltottam hagyományos férfi karóráról egy okoseszközre és azóta sem bántam meg. Bár a saját okosórám nincs a karomon a nap 24 órájában (tehát az alvásfigyelést eleve kilőttem), mégis sokkal hasznosabbnak tartom, mint egy szimpla karórát. Ennek elsődleges oka természetesen a különféle funkciókban rejlik, amikből egyre több és több kerül bele a legújabb példányokba – véleményem szerint már egy kicsit túl is tolják néha a dolgot. Mi most a Huawei nemrég leleplezett Watch GT 4 okosóráját kaptuk meg, abból is a 46 mm átmérőjű férfi modellt.

Hozzám a fluorgumi-szíjas fekete változat érkezett, aminek kifejezetten örültem, hiszen sokkal jobban szeretem az ilyen fiatalos, félig-meddig sport-órákat, mint az elegánsabb kinézettel megáldottakat (persze lesz ilyen is, rozsdamentes acél szíjjal). A nyolcszögletű, lekerekített dizájn kifejezetten szép, a rozsdamentes acél ház pedig nagyon jól mutat. 1,43 colos AMOLED-kijelzőt kapunk mellé, 466x466 pixel felbontással, ami teljesen korrekt fényerőt biztosít napközben is. Az óra társításához, szinkronizálásához és úgy egyáltalán a használatához szükséges a Huawei Egészség applikáció, amit akár QR-kód beolvasásával is lehet érni. Ezzel nekem elsőre voltak problémáim. Az még nem is olyan nagy baj, hogy az appot böngészőből kell leszedni külön, majd a telefon letöltött fájljai között megkeresve telepíteni – a gondok a regisztrációnál kezdődtek. Egyszerűen képtelen voltam akár negyedik vagy ötödik próbálkozásra is belépni a Huawei-fiókomba, ami márpedig elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember társítani tudja a telefonját az okosórával.

Ezen bosszankodtam egy sort, de még néhány újrapróbálkozás (és egy-két jelszóemlékeztető) megoldotta a dolgot. HarmonyOS 4.0-át kapunk, a navigálás pedig rendkívül felhasználóbarát és azonnal kézre áll. Akadással vagy bármiféle hasonlóval én nem találkoztam, még akkor sem, amikor össze-vissza váltogattam a menük között. Tudom, hogy abszolút mellékes dolog és egy okosórában sokaknak ez a legutolsó funkció, amit átállítanak, de nekem van egy ilyen kattanásom, hogy azonnal átállítom a gyári óraszámlapot. Ezekből bőven lehet válogatni, ugyanis több mint 25 000 akad az óraközpontban – persze némelyik fizetős. A Watch GT 4 persze jóval többet kínál, mint egy szimpla lépésszámláló, a Huawei ugyanis láthatóan ráment vele a minél egészségesebb, minél fittebb életmód előtérbe helyezésére. Több mint 100 edzésmód került bele, figyeli a véroxigénszintet, a szívritmust, a bőrhőmérsékletet, az alvást (kiszűri a rendellenes légzést és riaszt), de még a stresszt is – utóbbinál légzésgyakorlatokkal segít, hogy visszanyerjük a nyugalmunkat. Olvasgathatod rajta az üzeneteidet vagy hallgathatsz zenét, és persze hívást indítani, valamint fogadni is lehet vele.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ötletes, hogy konkrétan a kalóriamenedzsmentet is elvégzi helyetted, bár ezt nekünk kell beírni a telefonon, szóval kvázi ugyanott vagy vele, mint egy erre specializált appal. Ami viszont poén, hogy meg lehet adni különféle célokat (például, hogy mennyit akarsz fogyni vagy szálkásodni) és ehhez össze tud rakni egy ideális edzéstervet, sőt, medálokat is osztogat érte, ha minél fittebb életmódot élsz. Ez tényleg jópofa és ösztönöz a mozgásra, edzésre, amivel a Watch GT 4 egyfajta digitális személyi edződdé válik – az egészséges életmódot előtérbe helyezőknek ez nem egy utolsó szempont. Az akkumulátor élettartama is nagyon baráti: akár 14 napot is kibír a Watch GT 4 egyetlen teljes feltöltéssel. Aktív használat mellett persze ez kevesebb, de mint említettem, én például sosem alszom órában otthon, szóval ezzel is lehet spórolni az üzemidőn. Ami negatívum, hogy hiába támogatja az érintés nélküli fizetést (NFC), ez hazánkban egyelőre nem érhető el vele. Emellett – és ez elég személyes – sajnos a vérnyomásmérés funkció is kimaradt, bár ez tényleg csak nekem lényeges, mert régóta küzdök magas vérnyomással.

Az általam tesztelt gumi-szíjas Huawei Watch GT 4 változat 99 990 Ft-ért lesz elérhető október 2-től idehaza, ami egyébként teljesen korrekt ár érte. Remélhetőleg az NFC-kompatibilitást megoldják, mert ez mindenképp egy hasznos funkció okosóráknál és jelenleg hatalmas hiányossága a Watch GT 4-nek. Az új dizájn és a bekerült hasznos funkciók egy átlagfelhasználó számára bőven elegendőek, de ha már 50 000 Ft-tal többért kerülne piacra, erősen húznám a számat. Nyilván nem szabad tőle ugyanazokat a funkciókat elvárni, mint a Watch 4 Pro-tól, viszont amit kínál, abba nem lehet belekötni. Nem lassú, nem akad, az üzemideje pedig nagyon baráti és ha szándékodban áll fogyni vagy csak egészségesebben élni, akkor tökéletes társad lehet!