Nyereséges volt az Activision gazdasági évének első negyede, de nagyon nem örülhetnek a befektetők. A jelentésből ugyanis kiderült, hogy több mint egymilliárd dollár volt a bevételük, ám ez a tavalyi eredményhez képest 6 százalékkal gyengébb, a profit terén pedig még rosszabb a mutató: három hónap alatt 185 millió dollár volt a tiszta nyereség, míg tavaly 335 millió dollár, ami komoly, 45 százalékos csökkenés.
A cég eladásai lassultak, a WoW előfizetők egytizede eltűnt, a fenntartási költség pedig jelentősen növekedett, 679 millióról 848 millióra, összességében tehát nem volt valami rózsás ez a negyedév. Annak viszont lehet örülni, hogy 12 millió előfizetője van a Call of Duty Elite szolgáltatásnak, amiből 2,3 millióan fizetnek is, 10 millió Diablo III fogyott, a digitális szektor pedig a teljes eladások egyharmadát tette ki, 343 milliót.

Mindenesetre megdöbbentő, hogy egyesek már egy CoD Elite-ért is előfizetnek. Bár nemtom, mit lepődök meg ezen, mikor a Diabloban már rengeteg ismerősöm kereste vissza a kifizetett pénzt az aukciós házban... Azaz vannak hülyék még, akik valódi pénzt adnak ki szaros kis virtuális semmitnemérő kütyükért. Az ilyenek miatt lehetnek ilyen futószalag-fosó cégek még mindig talpon.
Az a csoda, hogy még mindig ennyi előfizető van.
Maga a játék és az üzleti modell amit használ is teljesen elavult...
egyébként gyenge ürügy volt, hogy a Prototype 2 sikertelenségére hivatkozva zárták be a Radical Entertainment-et. Már túl van az 1 millió eladott példányon, anélkül hogy normális reklámot kapott volna a játék